Közülük kerülhet ki Szoboszlai új csapattársa – íme a Klopp kívánságlistáján szereplő labdarúgók

2023. augusztus 17. 06:12

Az átigazolási időszaknak mindjárt vége és a Liverpoolnak még mindig nincs meg az új védekező középpályása. Szoboszlai klubja két kiszemelt célpontjáról is lemaradt, itt a lista, amelyen a megmaradt potenciális célpontjaik szerepelnek.

2023. augusztus 17. 06:12
Szingapúr, 2023. augusztus 2.
Cody Gakpo, a Liverpool FC játékosa (j) csapattársaival, köztük Szoboszlai Dominikkal (j2), miután berúgta az első gólt a Bayern München ellen Szingapúrban játszott barátságos mérkőzésen 2023. augusztus 2-án.
MTI/AP/Danial Hakim

Amilyen gyorsan lerendezte a nyári átigazolási időszak elején Szoboszlai Dominik és Alexis Mac Allister leigazolását a Liverpool, annyira nehézkesen megy  a klubnak, hogy találjon egy jó védekező középpályást. Márpedig tekintve, hogy középpályáról idén Jordan Henderson, James Milner és Fabinho is távozott, égetően szükségük lenne valakire, aki betöltheti ezt a hiányposztot. 

A csapatnak voltak is célpontjai erre a szerepkörre, elsősorban az ecuadori Moisés Caicedo, aki gyakorlatilag megegyezett a klubbal, amely brit rekordnak számító 110 millió eurót ígért a Brightonnak a középpályásért, amely ezt el is fogadta, így csak az orvosi és a szerződés aláírása kellett az ügylet létrejöttéhez. Igen ám, de hiába tűnt úgy, hogy sikerült felüllicitálni a játékosért szintén sorban álló Chelseat, Caicedo a londoni kékeket választotta (akikkel állítólag még májusban megegyeztek a személyi feltételekben).

A Liverpool számára nem csak kínos, fájó is az ügy, hiszen két hetük maradt, hogy találjanak valakit a helyére. Természetesen volt B-terv is, Roméo Lavia, a Brighton középpályása személyében, de úgy tűnik, a Chelsea őt is elhappolja a Mersey-partiak elől, úgyhogy itt az idő a lista következő szereplőjére ugrani. No, de nézzük, hogy kik közül kerülhet ki a klub új védekező középpályása!

Klopp kívánságlistája

A goal.com információi szerint Jürgen Klopp listáján hét labdarúgó szerepel: Cheick Doucoure (Crystal Palace), Ryan Gravenberch (Bayern München), Khephren Thuram (Nice), Manu Kone (Borussia Mönchengladbach), Joao Palhinha (Fulham), Sofyan Amrabat (Fiorentina), Andre (Fluminense). Nézzük a jelölteket sorban!

Cheick Doucore, a Crystal Palace játékosa. A mali származású játékos mellett szól, hogy középső védőt is tud játszani, erőteljes felépítésű, van már egy év tapasztalata a Premier League-ben, hiszen tavaly érkezett a Lens-től, és még mindig csak 23 éves. Az Independent szerint a labdarúgó szívesen csatlakozna a Liverpoolhoz, így a személyes feltételekben könnyedén megállapodhat vele a klub, a Crystal Palace pedig nagyjából a hírek szerint 65 millió euróért meg is válna a játékostól, ami tekintve, hogy egy éve 22 millióért igazolták le, és piaci értéke jelenleg 35 millió, mindenképpen jó üzlet. Ez az ár a Liverpool számára elvileg kifizethető, ha azt nézzük, mennyit adtak volna Caicedóért, sőt még maradna is a keretből plusz egy játékos megszerzésére. A hírek szerint ráadásul Klopp kifejezetten kedveli a játékát, ezért valószínűleg ő lesz a vörösök C-terve. 

Ryan Jiro Gravenberch, a 21 éves holland válogatott labdarúgó jelenleg a Bayern München játékosa, azonban kevés játéklehetőséget kap és jellemzően azt is csereként a második félidőben, így nyilván szívesen igazolna egy olyan klubhoz, amelynél nagyobb esélye van a kezdőcsapat közelébe kerülni. Persze ha igazak a pletykák és Leon Goretzka távozik a bajoroktól, megint más lesz a helyzet, mert a hollandnak lesz esélye előrelépni a rangsorban. Épp ezért a Liverpoolnak gyorsan kell lépnie, ha őt akarja. 

Khéphren Thuram neve nem véletlenül cseng ismerősen a labdarúgást régebb óta követőknek, a Nice 22 éves középső középpályása a francia világbajnok védőlegenda, a Juventus és a Barcelona egykori játékosa, Lilian Thuram kisebbik fia (bátyja, Marcus Thuram az Internazionale támadója, idén igazolt a klubhoz). A gének úgy tűnik szerencsésen öröklődtek, hiszek Khéphren fiatal kora ellenére testvéréhez hasonlóan már meghívót kapott a válogatottba. A „kis” Thuram nem is olyan kicsi, hiszen csakúgy mint testvére, 192 cm magas, ami nem hátrány, ha a beíveléseket kell kifejelni. A játékos 4 éve igazolt a Monacotól a Nice-hez, ahol kiváló játékával folyamatosan növelte piaci értékét, amely jelenleg 40 millió euró. A szerződése két évig érvényes, ami talán megkönnyíti a megszerzését a Liverpool számára. 

Manu Koné profilja megdöbbentően hasonlít Thuraméhoz: szintén francia, szintén 22 éves, szintén 40 milliót ér, szintén két évig szóló szerződése van, és igaz, hogy csak utánpótlás-szinten, de szintén francia válogatott. A Borussia Mönchengladbach játékosa az elmúlt félévben többször volt sérült, de így is 30 mérkőzésen játszott a Bundesligában. Legtöbbször középső középpályásként kapott szerepet, védekezőbb felfogásban csak egy-két mérkőzésen kellett játszania. 

João Palhinha, a portugál válogatott és a Fulham 28 éves védekező középpályása az előbbieknél rutinosabb játékos, és igaz ugyan, hogy csak egy évet játszott a Premier League-ben, de nem lehet azt mondani, hogy ne állta volna meg a helyét klubjában. Az z előző idényben 35 mérkőzésen játszott a Fulhamben, és 3 gólt is szerzett. Középhátvédet is tud játszani, és a 2022/2023-as szezonban begyűjtött 14 sárga lapja azt jelzi, hogy nem fél a kemény párharcoktól, ugyanakkor az, hogy egész pályafutása során mindössze egy pirosat kapott (!) bizonyítéka, hogy nem egy Pepéhez hasonló hentesről van szó.  A sajtóhírek szerint 65 millió eurót kérnek érte. 

Sofyan Amrabat, az olasz Fiorentina labdarúgója valamivel fiatalabb a portugál játékosnál, 26 évesen a legjobb korban van. A marokkói válogatott tagja, Hollandiában született, és az Utrechtnél nevelkedett, de megjárta a Fexenoord és a Brugge csapatait is. Három éve játszik a firenzei klubban, ahol alapemberré vált. Ő is játszott már belső hátvéd pozícióban. Értékét a fent említett játékosokénál valamivel alacsonyabbra, 30 millió euróra teszik, ám ez nem feltétlenül mutatkozik meg az átigazolási díjban. A marokkói játékost hírek szerint a Manchester United is vinné, ami felverheti az árát, és a Liverpool számára kínos lenne még egy licitversenyt elveszíteni, különösen a nagy rivális manchesteri klub ellen. Tény ugyanakkor, hogy a labdarúgó szerződése jövőre lejár, ezért ha a lilák pénzt akarnak keresni az eladásával, azt most kell megtenniük. 

André, vagy teljes nevén André Trindade da Costa Neto 22 éves brazil labdarúgó, a Fluminese játékosa, aki idén júniusban egy szenegál elleni barátságos mérkőzésen a Selecaoban is debütálhatott. A jelöltek közül ő lehet a „legolcsóbb” megoldás, mivel a játékjogának becsült értéke egyelőre mindössze 15 millió euró. Ellene szól, hogy nemhogy a Premier League-ben nem szerepelt, de európai tapasztalattal sem rendelkezik, így nem valószínű, hogy képes lenne gyorsan a kezdőcsapat szintjére fejlődni. 

Nyitókép: Danial Hakim

 

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!