„Szoboszlai Dominikból ebben az idényben végleg Európa-klasszis válhat!” – korábbi szövetségi kapitányok a Mandinernek

2023. augusztus 11. 20:34

A magyar válogatott csapatkapitánya a hétvégén várhatóan a Liverpool kezdőcsapatában debütálhat a Premier League-ben; a magyar futball szaktekintélyeit többek között arról kérdeztük, mire lehet képes az új idényben Szoboszlai Dominik?

2023. augusztus 11. 20:34
LIVERPOOL FC
Vámos Tamás
Vámos Tamás

Bozsik Péter: „Biztos vagyok benne, hogy Dominik fejlődése töretlen lesz” 

„A tehetsége, adottságai alapján abszolút bízhatunk benne, hogy Dominiknak egy remek szezonja lesz. Olyan srácnak ismertem meg őt – a pályán nyújtott teljesítménye alapján – aki abszolút bírja, ha teher van a vállán. Bízom benne, és hiszek abban, hogy a kissé módosított szerepkörét is megbízhatóan oldja meg. Kicsit másfajta játékra lesz szükség, mint amit eddig megszoktunk tőle, hiszen a védekezésben többet kell nyújtania, ám mivel a Liverpool úgymond előre felé védekezik, nem hiszem, hogy mindez a támadójáték rovására menne. Sőt, abban is biztos vagyok, hogy Dominik fejlődése ugyanolyan töretlen lesz, mint amit az utóbbi két-három évben megszoktunk tőle.”

SZOBOSZLAI Dominik
Szoboszlai Dominik még ebben a szezonban "Főnök" lehet Liverpoolban! Fotó: Instagram

Csank János: „A lényeg: mindig közepes szint fölött játsszon!” 

„Dominik elég nagy felhajtással érkezett Liverpoolba, amit kicsit túlzásnak is éreztem, de őt ez a körítés láthatóan nem nyomasztja. Viszont akit így sztárolnak, attól állandóan elvárják a csúcsteljesítményt, remélem, ezt is jól kezeli majd. Ráadásul ő bizonyos értelemben specialista, sok mindent tud, klasszis teljesítményre képes. Dominik eddig jól teljesített a nyomás alatt: voltak kulcspasszai, gólpassza, 

a futballban egyébként is az a lényeg, hogy mindig mást játsszál, mint a többiek, és ehhez a Szoboszlaihoz hasonló, kimagasló képességű klasszisok szükségesek, akik olyan váratlan dolgokat tudnak meghúzni, amelyre nem képes egy átlagfutballista. 

Dominik tehát elég jól bírja a gyűrődést, és remélem, szerencséje is lesz (elkerülik a sérülések, a kiállítások), a lényeg: mindig közepes szint fölött játsszon!”

Egervári Sándor: Ebben az idényben óriási fejlődést várok a játékától!

„Örömmel látom Dominik fejlődését, hiszen azzal, hogy sokkal többet követelnek tőle a Liverpoolban, értékesebb lesz a játéka. Azt viszont sajnálattal látom, hogy – hiába volt az edzőmérkőzéseken rendszeresen a kezdőcsapat tagja – még nincs benne igazán a Liverpool vérkeringésében, a társak még nem passzolnak neki olyan gyakran, közel sem olyan központi figura még a csapaton belül, mint például Lipcsében, vagy korábban Salzburgban – de ez nem feltétlen az ő hibája, ez egy teljesen természetes folyamat. De biztos vagyok benne, hogy ez a közeljövőben egyre inkább megváltozik majd; ebben az idényben óriási fejlődést várok a játékától, amiből nem csak a Liverpool, hanem a magyar válogatott is kamatoztathat majd. Ki merem jelenteni: Szoboszlai Dominikból ebben az idényben végleg Európa-klasszis válhat!”

Gellei Imre: A játékkészsége, az induló sebessége, a robbanékonysága, a lövőkészsége egyaránt átlagon feletti!

„Dominikot elég régóta ismerem. Emlékszem, 16-17 éves lehetett, amikor Csákváron játszott a korosztályos válogatottban, és 

már ekkor éreztem, hogy teljesen más dimenziót képvisel, mint a mezőny többi játékosa.

 Nagyon sokra tartom őt, hiszen a játékkészsége, az induló sebessége, a robbanékonysága, a lövőkészsége egyaránt átlagon feletti, így biztos vagyok benne, hogy – bármilyen szerepkörben is játszik a jövőben a Liverpoolban – beváltja a hozzáfűzött szép reményeket, és remek idényt produkál majd!”

SZOBOSZLAI Dominik
Steven Gerrard után egy újabb legendás 8-asa lesz a Liverpoolnak? Fotó: liverpoolfc.com

Várhidi Péter: Minden mérkőzésen minőségi játékot nyújtson, és hozzásegítse a Liverpoolt a szárnyaláshoz! 

„Azt, hogy mi lesz Szoboszlai igazi posztja, bízzuk az olyan komoly edzőkre, mint Jürgen Klopp – hiszen azt még igazából senki nem tudta eldönteni, hogy hol tudja Dominik a legtöbbet kiadni magából. Ha erre rátalál a a Pool szakmai stábja, ebből a magyar válogatott is profitálhat! A Liverpool minden szezonban sikerre ítéltetett, viszont a Premier League-ben nagyon sok klub pályázik az első négy helyre, erről a Liverpool az elmúlt szezonban lemaradt, ezért egy kicsit újjá kellett építeni a csapatot. Szoboszlainak csupán egy célja lehet az új szezonban: minden mérkőzésen minőségi játékot nyújtson, és hozzásegítse a Liverpoolt a szárnyaláshoz!”

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Még pár olyan gólpasszt, mint Luís Diaznak! (liverpoolfc.com)

 

Összesen 17 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Töki
2023. augusztus 12. 18:58
EZ AZ SZOBO! AHOGY TANULTAD MÉG ITTHON IS! HAGY ÜSSE MEG A GUTA, A SOK NEOLIBERNYÁK KUTYÁT!!!
szintetikus
2023. augusztus 12. 09:27
micsoda eredménye ez a kiváló magyar akadémiai képzésnek!! :DDDDDD
states-2
2023. augusztus 12. 01:55
A mai napra rendelt szoboszlaizás letudva.
Kozmosz
2023. augusztus 12. 01:17
A Virgilt még nem láttam rosszul játszani.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!