Dejan Sztankovics: Azért jöttem a Ferencvároshoz, hogy együtt fejlődjek a csapattal!

2023. szeptember 20. 19:13

A Ferencváros közelmúltban kinevezett szakvezetője a Csukaricski elleni Európa-konferencialiga-mérkőzésen mutatkozik be a zöld-fehér publikumnak. A szakember a kupameccs előtti sajtótájékoztatón ugyan nem sokat mosolygott - igaz, nem is ezért szerződtették...

2023. szeptember 20. 19:13
SZTANKOVICS, Dejan

Nem meglepő, hogy kezdésként a Fradi első csoportellenfele volt a fő téma, már csak azért is, mert a Csukaricski éppen azzal a Crvena Zvezdával játszott bajnoki mérkőzést, amellyel Sztankovics korábban három bajnoki címet nyert.

Természetesen megnéztük a találkozót, és azt kell mondjam: bár ellenfelünk láthatóan tisztelte a Zvezdát, egyáltalán nem játszott alárendelt szerepet, bátran játszott, és végül megérdemelten győzött. Mindez figyelmeztető számunkra is. A Csukaricski egy nagyon jól összerakott együttes, a fiatal és a tapasztalt játékosok kiválóan kiegészítik egymást. 

A sajtótájékoztatón szóba került: mennyire nagyobb szakmai kihívás a szakember számára a Ferencváros irányítása, mint akár az olasz Sampdoriáé volt?

Erre Dejan Sztankovics sztoikusan csupán a következőt válaszolta:

- Ugyanakkora a nyomás rajtam, mint amikor a Crvena Zvezda, a Sampdoria vagy éppen a Ferencváros sikeréért dolgozom. A Fradival is minden meccset meg akarok nyerni, ezért néha a kockázatot is be kell majd vállalni.

 

A szakember azt is elárulta: a kinevezése után csupán egy órája (!) volt arra, hogy leadja a Konferencialigára érvényes játékoskeretet. 

– Ez nagyon nagy kihívás volt, megpróbáltuk a legjobb döntést meghozni annak ismeretében is, hogy a kulcsjátékosok közül Tokmac és Traoré is sérüléssel bajlódott. 

S hogy mennyiben lesz más taktikailag és mentalitásban a Ferencváros, mint a korábbi szakvezetők idején, a szerb szakember így felelt: 

Még csak alig két hete dolgozom a csapattal, és természetesen jó pár játékos hiányzott a válogatottbeli kötelezettségek miatt, és sérültjeink is akadtak. Ezzel együtt kihasználtam ezt az időt, hogy minél jobban megismerjem a keretet, nagyon boldog vagyok, hogy érzem a játékosokon a hatalmas akaratot, remek edzésmunkát végeznek, és látni rajtuk, hogy komolyan akarnak fejlődni.

VARGA Barnabás
Varga Barnabást fenomenális képességű támadónak tartja Dejan Sztankovics. Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

A Ferencváros két támadójáról, Alekszandar Pesicsről és a gólkirály, Varga Barnabásról a vezetőedző így vélekedett:

  – Fenomenális képességű játékosok, még az is elképzelhető, hogy a Csukaricski ellen mindketten pályára lépnek. 

Az F-csoportról Sztankovics elmondta, hogy nagyon nehéz lesz eredményesen szerepelni, hiszen a Csukaricski, a Fiorentina és a Genk is teljesen más, egyéni stílust képvisel, nagyon érdekes mérkőzésekre van kilátás. A szakember megjegyezte: a jelenlegi Fradinak nincs szüksége sok változtatásra, csak támogatni kell a játékosokat, ám természetes, hogy mindegyik szakembernek megvan a saját elképzelése.

– Én azért jöttem a Ferencvároshoz, hogy együtt fejlődjek a csapattal, nyilván ez lépésről lépésre valósul majd meg.

A sajtótájékoztató zárásaként Dejan Sztankovics külön szót kért, és a következő gondolatokat fogalmazta meg:

Kubatov Gábor elnök úr egy erős karakter, nagyon bátor a hozzáállása, szeretném megköszönni, hogy szívélyesen, nagy bizalommal fogadtak engem. Nem vagyok hülye, tisztában vagyok azzal, hogy nehéz körülmények közé érkeztem... 

   

 Vajon a Ferencváros 1995-ös Bajnokok Ligája-csapatának kulcsjátékosa, Vincze Ottó mit vár az Európa-konferencialiga-szereplésről és Dejan Sztankovicstól? Erről itt olvashat!  

Ezt is ajánljuk a témában

A Ferencváros - Csukaricski (szerb) labdarúgó Konferencialiga-mérkőzést csütörtökön, 18 óra 45 perctől játsszák. A Mandiner a helyszínről jelentkezik, és beszámol a találkozóról és a Groupama Arénában történtekről.

 

Nyitókép A Csukaricski elleni csoportmeccs lesz az igazi belépő Dejan Sztankovics számára Fotó: MTI/Illyés Tibor

Összesen 4 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Hillary Clinton bázisdemokrata
2023. szeptember 21. 04:31
Magyar helyett mindig a külföldi.. Undorító, hogy mi lett ebből a csapatból.
Hodor
2023. szeptember 20. 20:31
Ki nem szarja le a fejlődését!? Elképesztő miket nyilatkoznak egyes edzők ...
gyaloggos
2023. szeptember 20. 20:22
TÉRJÜNK a lényegre. A ZVEZDAT legyőzni, BIZONY NEM semmi!
machet
2023. szeptember 20. 19:36
Az a kevés amit eddig mondott elég sablonos.Minden multi ilyesmiket követel a vezetőktől.Hát majd kiderül hogy mit tud,lássuk.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!