Kiderült a titok: ezért legyőzhetetlen a Ferencváros pólócsapata

2023. szeptember 06. 12:43

Elnököt, szövetségi kapitányt, és világbajnok játékosokat is felépített a klub.

2023. szeptember 06. 12:43
null
P. Fülöp Gábor

„Akárhogy is fáj, a Fradi itt a sztár” – szól a kissé ódon és elcsépelt szurkolói rigmus. Manapság már más nótákat fújnak a zöld-fehér drukkerek, a Ferencváros férfi vízilabda-csapata viszont továbbra is tarol hazai porondon: a Vasas 11-6-os legyőzésével sorozatban hatodszor lett Magyar Kupa-győztes, amivel az Újpest közel egy évszázados sorozatát állította be, és immár néggyel több, összesen 23 elsőséggel vezeti az örökranglistát ősi riválisa előtt.

Új seprű jól seper

Új korszak kezdődött az FTC pólósainál, kereken 10 esztendő elteltével távozott a sikerkovács, Varga Zsolt vezetőedző, aki főállású szövetségi kapitányként rögtön világbajnoki címre vezette a – kilenc ferencvárosi pólóst bevető – nemzeti csapatot, és egyben olimpiai kvótát szerzett. Nehéz örökséget vett át korábbi segédedzője, Nyéki Balázs. Az utánpótlás szinten bajnoki címeket szerző 43 éves tréner rögtön egy trófeával kezdte önálló felnőttkarrierjét vezetőedzőként.

„Nem ünnepeltetem magam, a csapaté az érdem, fantasztikusan játszottak a fiúk. Közel mindent megvalósítottak abból, amit elképzeltünk. 

A lehető legnehezebb örökséget vettem át.

Másfél órával a vasárnapi finálé előtt volt bennem feszültség, hiszen Zsolttal nem veszítettünk döntőt semmilyen sorozatban, zsinórban megnyert öt kupafináléval zártunk az irányításával, ez okozott nehézséget nekem, de ahogy elkezdődött a meccs, már nem foglalkoztam ezzel.” – tekintett vissza a Mandiner kérdésére a hétvégi, Margit-szigeti sikerre Nyéki, aki jó zsaruból kell, hogy rossz zsaru szerepre váltson, miután korábban ő jelentette a kapcsolatot a vezetőedző és a vízilabdázók között, ám immár övé a döntés, a felelősség, ami miatt néhány lépés távolságot kell tartania.

„Szerintem fontos, hogy egy edzőhöz annyira közel álljanak, hogy megbízzanak benne. Lehetett volna váltani, teljesen más arcot mutatni kifelé, meg is próbáltam valamennyit levetkőzni a saját stílusomból, annyit, hogy érezzék, vezető vagyok, de megmaradjon az a közvetlenségem, ami korábban jellemzett. Intelligens játékosokról, emberekről van szó, ezzel nem volt probléma.”

VARGA Dénes; NYÉKI Balázs; JANSIK Szilárd; NÉMET Toni
Nyéki Balázs vezetőedzőként először fürdőzhetett – Varga Dénes,  Német Toni és Jansik Szilárd ünnepelt a trénerrel 
Forrás: MTI/Kovács Tamás

Ezt is ajánljuk a témában

A szerény világsztár

A Ferencváros és a magyar válogatott egyik legnagyobb csillaga az „ötméteres-ölő” kapus Vogel Soma, aki 26 éves korára szinte mindent megnyert. Sokszoros bajnok- és kupagyőztes, megnyerte a Bajnokok Ligáját, a nemzeti csapattal világ- és Európa-bajnok, már „csak” az olimpiai elsőség hiányzik a kollekciójából. Akkora népszerűségnek örvend a közvetlen fiatalember, hogy néha még ő is meglepődik.

„Megmondom őszintén, szokatlan ez a felhajtás. Főleg az, amikor mondjuk felszállok a villamosra, odalépnek hozzám, és kérdezik: »Szia, te nem a Soma vagy? Gratulálok!« Sokan elmondják, hogy szurkolnak nekünk, és örülnek a sikereinknek. Nagyon jó érzés, hozzá kell szokni ehhez a szerephez is! Nagyon hálásnak kell lennünk az összes szurkolónak, annak is, aki akár csak egy mérkőzésre jön ki a szezonban, vagy televízión keresztül szurkol nekünk, ezért is meg kell tartanunk a közvetlenségünket, hogy szimpatikusak is legyünk.” – csillogtatta meg az emberi oldalát Vogel. 

A sztárkapus a ferencvárosi csapattársakkal közösen eresztette ki a gőzt az újabb MK-siker megünneplésekor, s gondolhatnánk, hogy dobolni, vagy ahogy ő hívja, dobedzésre is hasonló okokból jár.

„Nem feszültséglevezetés, sokkal inkább az edzés része. A ritmusérzék, a szem-kéz koordináció és a fókusz megtartása miatt. Most egyébként pár nap pihenőt tartok a vízilabdában, a sűrű szezon közben pedig amolyan mikro ciklusokban, ahol lehet egy-egy napot kihagyva igyekszünk feltöltődni. Jól kell menedzselnünk magunkat ilyen szempontból is!”

BURIÁN Gergely; VOGEL Soma
Egy hihetetlen bravúr – Vogel Soma, az FTC kapusa hárítja Burián Gergely, a Vasas játékosának ziccerét
Forrás: MTI/Kovács Tamás

Ezt is ajánljuk a témában

Nem lehet megunni a sikereket

A Ferencváros férfi vízilabda-csapata az elmúlt néhány évben újkori aranykorát éli, 15 hazai- és nemzetközi trófeát gyűjtött be ezen időszakban, holott tíz éve még az OB I-ben maradásért küzdött. A népligeti alakulat itthon szinte legyőzhetetlen, a sorozatban elért hatodik kupagyőzelme sem forgott veszélyben.

„Néha azt veszem észre, hogy bizonyos szituációkban ezt unják is már az emberek, de a mi részünkről ezt semmiképp nem lehet megunni. 

A kívülállók csak a jéghegy csúcsát látják, azt nem, hogy mekkora meló van mögötte.

Az új edző, Süni (Nyéki Balázs – a szerk.) például tíz éve velünk van játékosként, majd az edzői ranglétrát végig járva. Ha például nyolc évvel ezelőtt Kubatov Gábor elnök nem mondja azt, hogy a vízilabdát stratégiai ágazattá kell tenni a Ferencvárosban, akkor nem itt tartanánk. Én tudom, honnan jöttünk.” – mondta lapunknak Nyíri Zoltán, az FTC ügyvezető alelnöke, akinek köztudottan szívügye a vízilabda.

Büszke sportvezető – Nyíri Zoltán, a Ferencvárosi Torna Club operatív igazgatóból lett ügyvezető alelnöke
Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

A világ egyik legjobb csapatának számító Fradi fokozatosan és tudatosan építkezik. Olyannyira, hogy számos fiatal tehetségből épített fel válogatott játékost, és akarva-akaratlanul a sportág számára elnököt és szövetségi kapitányt is kinevelt. 

„2018-ban – amikor visszavonult az aktív játéktól – a szakosztály élére neveztem ki Madaras Norbertet, aki ma már a Magyar Vízilabda Szövetséget irányítja. Ő volt a legjobb igazolásom, mert nagyon fegyelmezetten, szakmailag és anyagilag is egyensúlyban tartotta a Fradit úgy, hogy nemzetközileg is versenyképes volt, és ezt folytatjuk. Igenis ez egy küldetés, hogy a Ferencváros ott legyen az élmezőnyben, és a magyar sportnak is megtegye azt, hogyha már olyan helyzetben van, hogy alkothat, akkor kutyakötelességünk a magyar válogatott segíteni edzővel, játékossal, bármivel. Nekünk nagyon fontos Magyarország, és hogy a sportsikerek által megtartsuk a hegemóniánkat.” – fogalmazott Nyíri Zoltán. 

Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Összesen 6 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Csomorkany
2023. szeptember 06. 13:46
Azért a faroeriekkel vigyázni kellene...
lionheart-7
2023. szeptember 06. 13:40
annyira f*s az új felület, annyira lassú mobilon, a bejelentkezési problémákról nem is beszélve, hogy az ember kedve elmegy az élettől.
Halder_1899
2023. szeptember 06. 12:59
HAJRÁ FRADI !!! MANDINER ! JAVÍTSÁTOK A FÓRUMOT ! Köszönjük !!
Ugandai Bubu
2023. szeptember 06. 12:58
Az izlandi villanyszerelőket megkérdezték erről? Kubatov hozhatna esetleg több ugandait, hátha méglegnagyobb és egészen fantasztikus és csodálatos és gigantikus győzelmi jelentéseket írhatnának a harci lázt szító, tamtamverő kesmanyikok.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!