„Marco Rossi nem tűr meg semmiféle sztároskodást, nagyképűséget” – a labdarúgó-válogatott védője, Lang Ádám a Mandinernek

2023. szeptember 11. 07:13

A két Európa-bajnokságról lemaradt Kalmár Zsolt is nyilatkozott lapunknak a vasárnap esti hazai, felkészülési mérkőzés után.

2023. szeptember 11. 07:13
LANG Ádám
P. Fülöp Gábor

A Belgrádban, Szerbia ellen aratott 2-1-es siker után „szabadnapos” volt az Európa-bajnoki selejtezőcsoportjában élen álló magyar labdarúgó–válogatott. Az alkalmat kihasználva az erős Csehországot fogadta „barátságos” találkozón Marco Rossi csapata a szinte teljesen megtelt Puskás Arénában. A kemény összecsapás, mint beszámoltunk róla, 1-1-es döntetlennel ért véget, de érthető, hogy sokkal inkább a jövő évi kontinensviadalra való kijutás volt a téma az öltözőfolyosó melletti vegyes zónában, ahol az újságírók várták a focistákat. 

2016 előtt 44 esztendőt kellett várni, hogy Magyarország újra Európa-bajnokságon lépjen pályára. Manapság pedig ott tartunk, hogy jogos elvárás a résztvétel a 24 csapatosra duzzasztott viadalon. A riválisoknál eggyel kevesebb, négy mérkőzést játszva is a G csoport élén áll a csapatunk, amely sorozatban harmadszor (!) juthat ki. A védelem oszlopa, a 30 éves Lang Ádám (Omonia Nicosia, ciprusi) személy szerint is triplázna.

Egyértelműen az a célom, és a csapatnak is. 

Jó helyzetben vagyunk, látszik is a potenciál az együttesben.

Teszünk is érte, rengeteget dolgozunk. Mindenkinek ez lebeg a szemei előtt, hogy szerepeljünk egy újabb Eb-n.” – kezdte a Mandinernek a 61-szeres válogatott Lang, aki kérdésünkre visszaemlékezett az öt évvel ezelőtti állapotokra, amikor Marco Rossi szövetségi kapitány átvette a nehéz helyzetbe került csapatot.

Fel kellett ismernie a kapitánynak, hogy az adott játékosokkal milyen futballt tud játszatni. Mindenféleképpen fontos, az egyszerűség, egyértelműség, tehát tisztázott, kinek mi a feladata, és azzal mindenki tisztában van. Mindenki egyet gondol a pályán adott szituációban. Nyilván kijön a kvalitás, mert nekünk is vannak olyan focistáink, akik képesek mérkőzéseket eldönteni. De rengeteget ismétlünk, gyakoroljuk a különböző játékelemeket. Illetve a közösséget is építi Marco Rossi. Megköveteli a munkát és a koncentrációt, amikor kell, egyébként teljesen híve annak, hogy jó hangulat uralkodjon Telkiben, az edzőközpontban. Ezek harmóniája, egyensúlya a siker kulcsa szerintem.”

LANG Ádám
Lang Ádám és Patrizio Stronati, a cseh válogatott játékosa a Magyarország - Csehország (1-1)  labdarúgó mérkőzésen. MTI/Hegedüs Róbert

Van mire szerénynek lenni

A Nemzetek Ligájában a C-ből az A divízióba vezette a mieinket a szombaton az 59. születésnapját ünnepelt olasz szakember, aki többek között az angolok, a németek, újabban a szerbek skalpját is begyűjtötte Szoboszlai Dominikékkel. Érezhetően – a taktikai fegyelmezettség megtartása mellett – egyre nagyobb önbizalommal játszanak a magyar labdarúgók. Lang Ádám szerint ugyanakkor szó sincs elbizakodottságról.

Jó a közösség, mindenki tudja, hol a helye. Senki nincs elszállva, mindenki alázatos. Ezt meg is követeli a szövetségi kapitány, nem tűr meg semmiféle sztároskodást, nagyképűséget. Ez nincs is benne senkiben. Egymást vissza is rántjuk a földre, hogyha esetlegesen valami olyasmit érzékelnénk. Nagyon jó személyiségek vannak itt, akik szeretnek itt lenni. Mindenkiben benne van a győztes mentalitás, utálunk veszíteni, ez hajt bennünket. A siker záloga az egyszerűség, a jó karakterek és a közösség.”

Harmadik nekifutásra

Amíg Lang Ádám játszott az előző két labdarúgó Európa-bajnokságon, Kalmár Zsolt kétszer is hoppon maradt. Előbb – bár már szerepelt a felnőttek között – nem került be Bernd Storck utazókeretébe, majd a 2021-es hazai tornáról súlyos térdsérülése miatt lemaradt, ahogy Szoboszlai Dominik is. A 28 éves Kalmár vasárnap a kezdőcsapat tagja volt, a Dunaszerdahelyről a Fehérvár FC-be igazolt középpályás lépésről lépésre építi fel magát újra a nemzeti csapatnál. Novemberben győztes gólt lőtt a görögök ellen, ezúttal 45 percet kapott.

Örültem, hogy játéklehetőséghez jutottam. A főnökkel így volt megbeszélve, hogy egy félidőt kapok. Mindent kiadtam magamból, úgy gondolom, hogy ez sikerült. Próbáltam betartani Marco Rossi taktikai utasításait. Jól teljesítettünk, ha kicsit pontosabbak vagyunk, több helyzetünk lehetett volna. Egy jó ellenféllel szemben vívtunk egy kemény mérkőzést.”

Mindössze kevesebb, mint 72 órával a szerbiai győztes tétmérkőzés után szinte ugyanazzal a kezdőcsapattal álltunk fel a csehekkel szemben. Az egyetlen bekerülő éppen Kalmár volt, aki Belgrádban nem kapott szerepet, ám dicsérte a csapatot. A középpályás eltökélt szándéka, hogy a következő Eb-ről nem marad le.

SZOBOSZLAI Dominik; KALMÁR Zsolt
Kalmár Zsolt és Szoboszlai Dominik, a magyar labdarúgó-válogatott tagjai a belgrádi Rajko Mitic Stadionban. MTI/Czeglédi Zsolt

Óriási bravúr volt, hogy elhoztuk a három pontot Szerbiából. A második félidőben nagyon küzdöttek a srácok, foggal-körömmel harcoltunk egymásért. Meg is lett az eredménye. Jogos győzelmet arattunk. 

Októberben őket fogadjuk, és itthon is meg kell szereznünk a győzelmet, és akkor jó úton járunk a célunk felé…

 A kijutást érő első két hely egyikét akarjuk elérni. Személy szerint 28 évesen nem számítok idős játékosnak ahhoz, hogy Európa-bajnokságon szerepeljek. Kétszer lemaradtam, remélem, hogy megadatik nekem, hogy jövőre részt vehessek. Ez egy óriási álmom.”

Nyitókép: MTI/Hegedüs Róbert

 

Összesen 8 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Box Hill
2023. szeptember 11. 11:45
Bizony nem. Csak kő papír ollót. Azt lehet.
auditorium
2023. szeptember 11. 08:51
A csapatszellem nagyon fontos, ezen is sokat javitott Marco Rossi.
balbako_
2023. szeptember 11. 08:46
Rossi mester tökéletes profi. A játékosokat azzal tudja jobb teljesítményre serkenteni, hogy jobbnál jobb külföldi ajánlatokat vonz a válogatott sikere a játékosoknak. Fényévekre voltak az igazi nagy pénzektől és íme Szoboszlay már elérte, de Kerkez is közelítés mindenki a külföldi együttesében magasabb pénzért focizik, illetve környékezik őket a nagy csapatok.
Zolotarjov
2023. szeptember 11. 08:10
Na ugye..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!