A doppingolás a közös Maradona, Pep Guardiola és Pogba karrierjében, gondolta volna?

Pogba nagy bajban van – komoly eltiltás lehet belőle

Megtöltötte a címlapokat a francia világbajnok, Pogba minapi A-próba szerinti szintetikus tesztoszteron doppingbotránya, amely a játékos azonnal felfüggesztését eredményezte. 

Jelenleg arra vár a világsajtó, hogy a megadott határidőn belül vajon Pogba kéri-e a „B-próba” eredményét, amelyet követően lehet csak bármit is kijelenteni; illetve, akkor még fennáll a védekezés azon lehetősége, hogy a tiltott anyag vajon hogyan is került a szervezetébe. Az ESPN szerint Pogba egy az USA-ban ajánlott és a csapatorvossal nem egyezetett étrendkiegészítőt fogyasztott, ami a baj forrása lehet. 

„Biztosra veszem, hogy kérni fogja a B-próbát, vagyis a második vizsgálatát a levett mintának, mert ha nem kérné, az azonnali beismerés lenne” – kezd bele az ügy értékelésébe Dr. Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidoppingcsoport (MACS) vezetője, akit még a hivatalos ellenpróbára vonatkozó bejelentés előtt kérdezett a Mandiner. (Pogba azóta kérte is a „B” vagyis az ellenpróbát, ennek az eredményére néhány napot várni kell.) 

Exogén tesztoszteront, anabolikus androgén szteroidot találtak az első mintában, ami ráadásul a legsúlyosabb kategóriába tartozó teljesítményfokozónak számít; ha beigazolódik a szer jelenléte, négyéves eltiltás is várhat akár rá” – folytatta a szakértő. Persze a doppingeljárás és a védekezés felépítése csak ezek után indulhat, de jogi szakértők szerint még a legjobban felépített védekezéssel sem nagyon valószínű, hogy Pogba az esetből eltiltás nélkül kerülhet ki. 

Pogba példájából kiindulva szétnéztünk a labdarúgás berkein belül, hogy ez az első hallásra talán nem annyira dopping-érzékenynek tűnő sportág vajon milyen titkokat rejt, mennyire jellemző a játékosok tesztelése; és aki mégis tiltott anyagokhoz nyúl, az milyen segítséget vár a meg nem engedett teljesítmény-fokozóktól. 

Kezdjük azzal a korábbi FIFA-elnök Sepp Blatter-i, később nyilvánosan visszavont kijelentéssel, miszerint ez egy tiszta sport, mert itt nincs értelme az egyéni doppingolásnak, hiszen erő, ügyesség, kondíció, játékintelligencia és labdaérzék is kell a jó teljesítményhez, és mindezt csapatban játsszák, vagyis a labdarúgásban nincs dopping-probléma.

Érdemes szétnéznünk kissé a múltban, hogy kiderüljön, a játékosok egy jó része, köztük számos nagy név nem egészen gondolta így. Később már Blatter sem. 

Talán az egyik legismertebb név az isteni Diego Maradona, akit többször és többféle anyaggal is megcsíptek: volt ott kokain, efedrin-származék is többször, de a többi anyagról későbbi életében már nem is érdemes most szót ejteni.  

Az egykori spanyol középpályásnak 2001 novemberében, akkor az olasz Brescia játékosaként kétszer is pozitív lett a dopping-tesztje, akkor az anabolikus szteroidok közé tartozó nandrolonra, egy Piacenza elleni győzelmet és egy Lazio elleni vereséget követően.

Guardiola biztos volt az ártatlanságában, de 2002 januárjában négy hónapos eltiltást kapott. Enyhítő körülmény volt az ítéletében, hogy állítólag nem tudta, tiltott szereket szed. Évekkel később az egykori középpályást minden vád alól felmentették eljárásjogi hibákra hivatkozva, amellyel az olasz antidopping-ellenes szervezet, a NADO messze nem értett egyet. 

Olykor elképesztő magyarázatot adnak a játékosok

A La Gazetta dello Sport által összegyűjtött Serie-A esetek között akadnak ugyanakkor egészen elképesztő mentegetőzések egyes focisták dopping eseteire. Cristian Bucchinak a 2000-01-es szezonban a Perugiában játszó középcsatárnak lett pozitív a doppingtesztje szintén nandrolonra, aki erre 

a szezon hátralévő részét kihagyta, majd visszatért a Perugiához. 

1998-ban, egy francia orvos, Jerome Malza, aki Olaszországban élt akkoriban, a La Gazetta dello Sport egyik cikkében azt állította, hogy ő személyesen adott több, meg nem nevezett Serie-A játékosnak – az inkább tartós teljesítménysportokra jellemző – EPO-t, vagyis eritropoetint (más néven hematopoetint vagy hemopoetint, amely egy hormonhatású glikoprotein), amely elősegíti a vörösvértestek képződését, s amelynek elsősorban regenerációban vagy jelentősége. 

A tiltott szereket nem a játékos szerzi be, erre komoly gépezet van

„A szerek ugyanazok alapvetően, hiszen ahhoz, hogy például izomerőt növeljen egy játékos, azt vagy tesztoszteronnal, vagy anabolikus androgén származékkal lehet fejleszteni a labdarúgóknál is, nem csak más sportokban. Az állóképességet és a gyorsabb regenerációt segíteni, amely pláne 

A legnagyobb különbség ugyanakkor abban van, hogy mikor adják a tiltott teljesítményfokozót a játékosnak, hogy használjon is, de elkerüljék a lebukást. Mert azt ugye mondanom sem kell, hogy ezeket a szereket nem a játékos szerzi be, hanem sajnos erre komoly gépezetek működnek a háttérben” – erősíti meg a létező gyanút Dr. Tiszeker Ágnes. 

Nagy nevek, akik megbuktak

A nagy nevek közül a Liverpoolnál, az Evertonnál és Midlesborough-nál is nagy karriert befutó portugál válogatott, Abel Xavier például 18 hónapos eltiltást kapott, miután a dianabol nevű anabolius szteroidra pozitív mintát adott 2005-ben. A 74-szeres híres holland középpályás, Edgar Davids nandrolonnal bukott meg, 4 hónapos eltiltást kapott 2001-ben, érdekességképpen éppen akkor, amikor a Juventus játékosa volt. Tiltott teljesítményfokozó használatát mutatták ki Davids honfitársának, Frank de Boernak, az FC Barcelona egykori holland válogatott labdarúgójának szervezetében is a doppingkontroll során ugyanebben az évben. A szer itt is nandrolon volt. A francia válogatott 

A Copa Americán tesztelt brazil Fred egyéves eltiltást kapott – amit később négy hónapra mérsékeltek –, amikor leadott vizeletmintájában vízhajtó nyomaira bukkantak, amely általában más doppingszerek elfedésére, illetve mielőbbi kihajtására szolgál és ugyanúgy doppinglistás.

Nem állítható tehát, hogy a labdarúgás doppingmentes sportág lenne, mi is csak néhány nevet emeltünk ki a sokból; maximum arról van szó, hogy a doppingtesztelések gyakorisága messze elmarad attól, amit más olimpiai sportágakban megszoktunk. Korábban az Arsenal híres trénere, Arsene Venger 2004-ben tett olyan nyilatkozatot, hogy szerinte a külföldről az Arsenalba érkező játékosok jelentős részének nem véletlenül olyan magas a vörösvértest száma, és hogy szerinte egyértelmű nyomai vannak az EPO-használatnak, mint ahogy arra is kitért, hogy szerinte Angliában számos labdarúgó úgy kap teljesítményfokozókat, hogy ezzel nincs is tisztában.

A Tito Futball Yotube csatorna „A guide to doping in football” című oknyomozó videójából igencsak meglepő adatok szűrhetők le.

Csak 3,5 évente tesztelnének egy játékost? 

Szerintük 

Ráadásul arra is hivatkoznak, hogy adatok alapján a tesztek nagyjából minden tizedik játékosnál mutatnak pozitív eredményt, ami egyesek szerint abból is fakad, hogy rossz időszakban tesztelnek, vagy a laboratóriumok maguk is érintettek az adatok meghamisításában, ahogy ezt részletesen levezetik az évtizedeken át korábban szovjet, majd az orosz államilag támogatott és szándékosan titkolt doppingesetek beláthatatlan nagyságrendű eseteiben. 

Na, de 

Dr. Tiszeker Ágnes egyértelműen fogalmazott. „Nagyot változott a labdarúgás világa, az UEFA szigora dopping ügyekben erős ma már, a WADA-kódexnek alávetik magukat, és megerősödtek világszinten a nemzeti antidopping-ellenes szervezetek, a NADO-k is. 

Hogy mást ne mondjak, az NBA-ben doppingellenőrzés van, ők is aláírják a WADA-kódexet, szinte hihetetlennek tűnik. Azt hiszem az sem véletlen, hogy az amerikaiak egy „C” csapattal érkeztek a legutóbbi férfi kosárlabda vb-re, mert pontosan lehetett tudni, hogy doppingellenőrzés van a FIBA-nál. De jelentem, a FIFA-nál és az UEFA-nál is, az utóbbiban dolgozó kollégák munkáját személyesen is ismerem. Mi látjuk az UEFA teszt-programját, ők a miénket, és ezért azért fontos, hogy ne legyen az ellenőrzésekben duplikáció. 

– zárta megnyugtatóan a témát Dr. Tiszeker Ágnes. 

A nyitókép: Mandiner Grafika/ Paul Pogba és egy doppingteszt illusztráció. Fotó: Giuseppe Maffia / NurPhoto / NurPhoto via AFP