Rajt-cél győzelemmel megvédte világbajnoki címét Max Verstappen

2023. szeptember 24. 10:12

A címvédő és kétszeres világbajnok a Red Bull versenyzője.

2023. szeptember 24. 10:12

A címvédő és kétszeres világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője rajt-cél győzelmet aratott a vasárnapi Forma-1-es Japán Nagydíjon, ezzel az osztrák istálló megvédte vb-címét a konstruktőrök között.

A 25 éves holland pilótának ez az idei 13. és pályafutása 48. futamgyőzelme, mellyel karnyújtásnyira került sorozatban harmadik egyéni vb-címétől. Verstappen két hét múlva, Katarban biztosíthatja be végső diadalát.

Szuzukában Verstappen mögött Lando Norris, a McLaren brit versenyzője végzett a második helyen, míg a dobogó alsó fokára a másik McLarent vezető ausztrál Oscar Piastri állhatott fel. Utóbbinak ez pályafutása első dobogós helyezése a Forma-1-ben.

Verstappennek a rajtnál mindkét McLarennel meg kellett küzdenie az első hely megtartásáért, de sikerrel járt,

 viszont másodiknak a harmadik pozícióból startoló Norris sorolt be. Az első körben rögtön a pályára hajtott a biztonsági autó, mert a rajtnál történt kisebb ütközések miatt törmelék került az aszfaltra. A száguldás az ötödik körben folytatódhatott, Verstappen haladt az élen, mögötte Norris és Piastri jött a második és harmadik helyen.

A kerékcserék sorát Piastri kezdte meg a 14. körben, két körrel később Verstappen, majd pedig Norris is a boxban járt friss abroncsokért. Ezután visszaállt a korábbi sorrend, Verstappen előnye több mint 11 másodperc volt, Piastrit viszont egy másodpercen belüli lemaradással követte Norris, aki rádión jelezte a csapatnak, hogy minél tovább marad a márkatárs mögött, annál nehezebb lesz számára a verseny. Két körrel később Norris meg is előzte Piastrit a célegyenesben, utóbbi pedig aztán a 36. körben tudta le második kerékcseréjét.

Norris a 37. körben járt másodszor a boxban friss gumikért, egy körrel később Verstappent is behívta a Red Bull a második kerékcserére, így a holland címvédő gond nélkül állt vissza az élre.

A harmadik vb-címétől karnyújtásnyira kerülő Verstappen sikerét innentől a pályán lévő riválisok már nem tudták veszélyeztetni, a McLaren versenyzői pedig összességében végig jó teljesítményt nyújtva értek oda a második és harmadik pozícióba.

A következő világbajnoki futamot október 8-án rendezik Katarban.

(MTI)

Nyitókép: MTI/EPA/Franck Robichon

 

Összesen 9 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
ptrfarkas43
2023. szeptember 24. 11:48
Az egybites mandi csak úgy versenyképes, ha egyedül van a pályán.
Temeráf
2023. szeptember 24. 11:28
Ki hozták tavaly a 2003-as v10 Williams-t futam előtt pár kör bemutatóra, aztán csak lestek, hogy köridőre szarrá verte a mai v6-os kávédarálókat! Na ezért nem érdekel a mai forma 1,ami szerintem már forma3! Mi lett volna ha a 2004-es gépet engedik ki ami minden idők leggyorsabb legbrutállabb autói voltak! Közel 1000 lóerővel 550 kg-al, meg akkora hangal, hogy a fogaim lötyögtek az gyönyörtől, most meg lehet súgdolózni a futamon! Na meg a Palik-Czollner páros, ami pótolhatatlan mai napig, nem beszélve a versenyzőkről szinte mindegyik szimpatikus volt!
Ergit
2023. szeptember 24. 11:02
Kedvelem, de ez már unalmas...
drogqueen
2023. szeptember 24. 10:28
Újabb ténybeli tévedés. Nem is várunk mást a fideszes propagandától.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!