Sikerre éhes futballistáink mérkőzésről mérkőzésre a csúcsokat ostromolják! – korábbi szövetségi kapitányok a Mandinernek

2023. szeptember 11. 17:37

Szerbia idegenbeli legyőzése után a magyar válogatott vezeti Eb-selejtező csoportját, arra is választ kerestünk: mitől lett ilyen jó a nemzeti csapatunk?

2023. szeptember 11. 17:37
SZOBOSZLAI Dominik
Vámos Tamás
Vámos Tamás

Bozsik Péter: A hátralévő selejtezőkön is szükség lesz a maximális koncentrációra!

„Döntő momentum, hogy Marco Rossi – a játékoskerethez alakítva – megalkotott egy nagyon jó felállási formát, kidolgozott egy jó taktikát, és ahogy jöttek az eredmények, a csapat hite és önbizalma is megnőtt. Ezek a tényezők évek óta rakódtak egymásra, és az is döntő volt, hogy sok játékosunk kikerült külföldre (Szoboszlaitól és Sallaitól kezdve Schäferen át Szalai Attiláig), akik a klubjaikban rendszeres játéklehetőséghez is jutnak. Fontos lépés még a honosítás is, hiszen éppen a csehek elleni mérkőzés igazolta, hogy Willi Orbán a magyar válogatott védelmének alappillére, de Loic Nego és Callum Styles is meggyőző teljesítményt nyújtott az elmúlt évek alatt. Természetesen fontos Marco Rossi személye is, aki szakmailag rendkívül felkészült, hisznek benne a játékosok, és emberileg is remekül beleilleszkedett a honi közegbe. 

Igaz, nem volt nehéz dolga, hiszen a zöld-fehér-piros olaszos kombinációt kellett felcserélnie a magyar piros-fehér-zöldre.

 

Szerbia idegenbeli legyőzése után egyértelmű esélyünk van az Eb-részvételre, vezetjük a csoportot, ezt most már csak mi ronthatjuk el... De a hátralévő selejtezőkön is szükség lesz a maximális koncentrációra, hiszen abból a szempontból vékony jégen táncolunk, hogyha kiesik egy-két kulcsember, még lehetnek nehézségeink, hiszen bizonyos posztokon egyáltalán nem nagyok a merítési lehetőségeink...”

ROSSI, Marco
Marco Rossi remekül beilleszkedett a magyar futballközegbe Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Ezt is ajánljuk a témában

Csank János: Amihez Marco Rossi nyúl, arannyá változik!

„A magyar válogatott sikerének egyik titka, hogy nekünk most jött össze, hogy a játékosaink többége ideális korban van, sokan a topbajnokságokban játszanak, emiatt az erőnlétükkel sincs gond. A szövetségi kapitány remekül illesztette be őket egy rendszerbe, most jó passzban is van a csapat, és cseppet sem mellékesen: amihez Marco Rossi nyúl, arannyá változik! A sikerek miatt remek a hangulat az öltözőben, és ami szintén fontos tényező: a válogatott tagjai nincsenek kiégve, egytől-egyig sikerre éhes futballisták alkotják a keretet, akik a csúcsokat ostromolják. 

Annak is köszönhető, hogy csoportelsők vagyunk, mert több finesz van bennünk, mint a vetélytársakban. 

Már a sorsolás után is azt mondtam: ebből a csoportból simán tovább kell jutnunk, a Szerbia elleni idegenbeli siker után pedig már kötelező! 

Nehezen tudom elképzelni, hogy a hátralévő mérkőzéseket ne oldjuk, hiszen náluk egyértelműen jobbak vagyunk: Montenegró itthon verhető, a megfiatalított bolgárok ellen idegenben jó lehet az iksz is, Litvániát pedig mindenhol meg kell verni!”

Ezt is ajánljuk a témában

Egervári Sándor: 99 százalék, hogy a magyar válogatott sorozatban harmadszor is Eb-résztvevő lesz! 

„Felnőtt egy rendkívül tehetséges generáció, amelynek tagjai közül nyolcan is topbajnokságokban szerepelnek, rendszeres játéklehetőséghez jutnak, és ez mindenképpen versenyképessé teszi őket a magyar válogatottban is. Persze, az egyik legfontosabb tényező, hogy Marco Rossi személyében van egy nagyszerű szövetségi kapitányunk, aki nagyon jól integrálja a játékosokat a saját szakmai elképzeléseibe. A magyar válogatott mérkőzésről mérkőzésre masszívan és eredményesen játszik, és ez garanciát jelenthet a további sikerekre. El lehet csúszni az utolsó banánhéjon is, de most már szinte biztosan kijelenthető: 99 százalék, hogy a magyar válogatott sorozatban harmadszor is Eb-résztvevő lesz! ”

MAGYARORSZÁG labdarúgó-válogatott
A magyar válogatott masszívan és eredményesen játszik Fotó: MTI/Czeglédi Zsolt

Várhidi Péter: Soha ennyi játékosunk nem futballozott komoly szinten!

„A magyar válogatott sikerének nagyon egyszerű alappillérei vannak: a csapat élén egy következetes szakember áll, aki ragaszkodik azokhoz az elvekhez, amelyeket kigondolt. Soha ennyi játékosunk nem futballozott komoly szinten, arra pedig nem is emlékszem, hogy a légiósaink közül szinte mindannyian stabil kezdőjátékosok a klubjaikban! Ez korábban, a mi kapitánykodásunk idején biztos, hogy nem volt így... Fontos dolog, hogy 

a játékosok partnerek a szakmai stáb elképzeléseihez, bár az is igaz: aki a Bundesligában vagy  Premier League-ben futballozik, eszébe sem jut kérdőre vonni egy szakember elképzeléseit. 

Ez sem volt mindig így... S amit szintén nem szabad elfelejteni: van egy csodaszép, új stadionunk, ahova még egy barátságos mérkőzésre is kilátogat 55 ezer lelkes szurkoló. Szoktuk mondani: ilyen közegben nem lehet rosszul játszani! 

Már a sorsolás pillanatában sem volt magyar ember, aki kétségbe vonta volna, hog ebből a csoportból nem jutunk tovább. Szerbia idegenbeli legyőzése után pedig már nem tudjuk elkerülni az újabb Eb-részvételt; biztos, hogy veszítünk még pontokat, de annak nem lesz jelentősége, hogy első vagy második helyen jutunk-e ki a kontinensviadalra.”

A G-CSOPORT ÁLLÁSA
1. MAGYARORSZÁG   4 3 1 –    7–1 +6   10 pont
2. Szerbia                       5 3 1 1     9–4 +5   10
3. Montenegró              5 2 2 1    5–5 0      8
4. Bulgária                     5 – 2 3   3–8 –5   2
5. Litvánia                     5 – 2 3   4–10 –6  2

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: Mandiner/Trenka Attila

 

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
papamaci57
2023. szeptember 12. 06:18
"Már a sorsolás pillanatában sem volt magyar ember, aki kétségbe vonta volna, hog ebből a csoportból nem jutunk tovább." De igen! Fajkasházy Tivadaj.
Reszelő Aladár
2023. szeptember 11. 20:59
Egyre kevesebb ország képes serdülőtől a felnőttig világklasszisokat kitermelni. Haalandot sem a norvég utánpótlásképzés csiszolta azzá ami, hanem 18 éves korától a Red Bull Salzburg... Az afrikai válogatottak java része sem otthon tanul meg focizni, hanem eleve Nyugat-Európában született és a helyi futball terméke. De ez igaz a törökökre is és még pár balkáni országra, akik játékosai ugyanúgy lehetnének albán mint svájci válogatottak. Szóval nézzük meg bártan a világ 50 legjobb focistáját és nézzük meg, hogy 18 éves korukban hol játszottak. Lesznek ismétlődések az országok közt. Amit sajnálni lehet a selejtezőben, hogy ez most nem egy VB selejtező, ahol csak az első utazhat egyenes ágon, mert jelenleg arra is jó esélyünk lenne. De nem vagyunk telhetelnekek. Előbb ide kell kijutni.
balbako_
2023. szeptember 11. 18:42
A Rossi korszak azt a fordulatot hozta a magyar futballban, hogy rádöbbentette a játékosokat arra, hogy a karrierjük felső határa a csillagos ég. Ha a klubjukban jól szerepelnek, akkor lehetnek a válogatott tagjai is és, ha ott vitézkednek, akkor pedig európai nagy csapatok is felfigyelnek rájuk.
Csomorkany
2023. szeptember 11. 18:12
Hajrá, és tényleg gratula, de a vb-re való kijutás fogja bizonyítani, hogy visszamásztunk a 80-as évek nívójára, ami azért szintén nem volt valami sok. Ugyanakkor most már lassan elhiszem, hogy ez lehetséges...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!