Itt az új magyar teniszsztár

2023. október 18. 21:43

Marozsán Fábián fél év alatt kétszer verte meg a világ tíz legjobb teniszezőjének egyikét, ezzel Szoboszlai Dominik mellett a másik olyan magyar sportoló lett, akire idén világszerte felkapták a fejüket.

2023. október 18. 21:43
MAROZSÁN Fábián
Balázs Boldizsár

Krausz Ferenctől többször is kérdezték az utóbbi hetekben, hogy mit jelent a Nobel-díja a magyar tudományra nézve. Mivel egy fizikai Nobel-díjasnál nehéz lenne kapásból okosabb embert mondani a földgolyón, és ebben a beszédhelyzetben magyar mondat legutóbb 1971-ben hangozhatott el, kezeljük aranyként Krausz minden gondolatát. Például azt a visszatérő választ, miszerint nincs olyan, hogy magyar tudomány, mint ahogyan nincs osztrák vagy német tudomány sem – egyetemes tudomány van, és azon belül egy kutatás vagy világraszóló, vagy nem. Krausz szerint ez az egyetlen értelmes felosztás. Ennek oka nyilvánvalóan prométheuszi. A tudást, amit a mítoszban a lánggal szimbolizálnak, csak egyszer kell lehozni a hegyről, onnantól a fáklyáról fáklyára terjedéssel már nem fogy semmilyen értelemben, csak gyarapszik. Ami pedig mindenkié lehet, azt senki nem tarthatja a sajátjának.

Bár a sport is használja Prométheusz lángjának szimbolikáját, amikor négyévente Olümpiából az olimpiai rendezővárosba futnak váltót a tűzzel, és a modern sport eszmei magja ugyanúgy a görögöktől ered, mint a tudományé, Krausz megállapítása csak bizonyos óvatossággal vihető át a sportra. Mert magyar sport igenis van, és funkcióval bír. Büszkék vagyunk, amikor döntetlent érünk el Európa-­bajnokságon az uralkodó világbajnok franciákkal és az előttük világbajnok németekkel, vagy amikor az olimpiák utolsó napjaiban három kajak-kenu arannyal feljövünk a világ sportnagyhatalmai közé az éremtáblázaton. Ha a világnak nem fontos is az élmezőny vége, nekünk azért örömöt szerez a jók közé tartozni. Akkor is magyarként vagyunk büszkék, amikor – már eggyel egyetemesebben – valamilyen élenjáró teljesítményre figyel a világ. Egy Milák Kristóf- vagy Hosszú Katinka-világcsúcsnál, vagy mikor a legerősebb kerékpár­csapatnál kap kulcsfontosságú feladatot Valter Attila. Ilyenkor a világtól tiszteletet kapnak, azaz leginkább a teljesítményük mögött álló munkájuk, tehetségük.

Ez a tartalom csak előfizetők részére elérhető.
Már előfizetőnk?

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!