A tenisz koronázott királya

2023. november 30. 11:46

Idén egyetlen ütés híján megcsinálta a Grand Slam-söprést, és a jövő évi olimpián nem fogadna ellene senki. Áttekintjük Novak Đoković pályafutását.

2023. november 30. 11:46
Bucharest,,Romania,-,19.09.2023:,Novak,Djokovic,,Serbian,Tennis,Player
Balázs Boldizsár

A világ talán leginkább kizsigerelő sportágában harminchat esztendősen – már ez felülír bármilyen józan számítást. Ha hozzávesszük az előzményeket is, úgy kevés kétely maradhat: szinte minden tekintetben a sporttörténelem legnagyobb bajnoka áll előttünk.

Messziről indult, bombajó lett

Hogy Đoković személyiségéből valamit értsünk, a kilencvenes évek Belgrádjába kell visszautaznunk, ahol egy kölyök két bombázás között kiszaladt edzeni. Mindig az épp abbamaradó pusztításhoz legközelebbi teniszpályára, hiszen csak nem veszik célba egymás után kétszer ugyanazt a környéket az amerikai erők! Annál már kölyökszemmel is láthatóan alaposabb munkát végeznek az épületeken a pilóták, mintsem hogy érdemes legyen visszatérni. Ebben a jelenetben már benne van az a megtörhetetlen akarat, ami minden nagy bajnok sajátja. De benne van annak is a magja, ami minden nagy sportbajnokok közül kiemeli Đokovićot. A végtelen nyerni tudás, az utat találás soha nem látott képessége. A stratégiai éleslátáshoz, úgy tűnik, be nem hozható lépéselőny, ha egy sportoló tízévesen már amerikai dandártábornokok fejével kényszerül gondolkozni, csak hogy elmehessen az edzésére.

Ez a tartalom csak előfizetők részére elérhető.
Már előfizetőnk?

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!