Sztálin és a 6:3

„MIUTÁN MÉG MA IS nagyon erősen él a köztudatban ennek az ellenkezője, fontos, hogy legalább a magyar futball rajongói tisztában legyenek vele: a kommunisták nem naggyá tették a magyar futballt, hanem történelmi bűnöket követtek el ellene, megakasztották, hátráltatták, évtizedekkel vetették vissza a fejlődését, sőt, megkockáztatom, világbajnoki címektől fosztották meg, de érmektől biztosan.

Először 1950-ben, amikor a magyar állami és sportvezetőség – megbocsáthatatlan módon – nem nevezte a magyar válogatottat a világbajnokságra. Máig élnek a köztudatban a homályos hivatalos magyarázatok arról, hogy túlságosan drága lett volna a részvétel a szegény Magyarországnak. Igen, ismerjük, a baloldalnak mindig megfizethetetlenül drága és fölösleges a magyar futball. (Zárójelben: három évvel korábban, még közelebb a világháborúhoz a Fradi még simán elment egy közép-amerikai túrára, és persze az akkor még professzionális viszonyok között pozitív szaldóval, sok pénzzel tért haza a csapat soraiban a neves kölcsönjátékosokkal, Szusza Ferenccel és Puskás Ferenccel.) Jellemző, hogy egyszerre jutottak ugyanerre a megállapításra a Szovjetunió és a vele szolidáris szocialista országok, közöttük olyan korábbi tapasztalt vb-résztvevők, mint Csehszlovákia vagy Románia. És Magyarország, amely az előző, 1938-as vb-n ugyebár ezüstérmes volt, s akkor már másodszor vett részt a mundialon.

És az is jellemző, hogy a »különutas« Jugoszlávia ugyanakkor nem találta drágának a részvételt, és elutazott Brazíliába, ahol ötödik lett. A dobogós csapatokat (Uruguay, Brazília, Svédország) kivétel nélkül legyőztük az előző vagy a következő vb-n, így talán joggal feltételezhetjük, hogy 1950-ben sem lettünk volna esélytelenek, sőt, esélyesek lettünk volna akár az aranyéremre is. Ekkor még aktív játékos volt a 34 esztendős, a '38-as világbajnokságon ezüstérmes és öt gólt szerző Zsengellér Gyula és már két éve válogatott volt Kocsis Sándor, a következő vb ezüstérmese és – 11 góllal – gólkirálya. Puskás ötéves válogatott múlttal büszkélkedhetett már ekkor, amikor nem mehettünk a vb-re. És a pályán voltak olyan klasszisok, akik 1938-ban még, 1954-ben már nem fértek be a válogatottba: Nagymarosi Mihály, Deák Ferenc, Szusza Ferenc, Lakat Károly. Megkockáztatom, hogy minden idők legerősebb magyar játékosállományából válogathatott volna a szövetségi kapitány 1950-ben, ha elindulunk a vb-n, még úgy is, ha a szomorú valóságból indulunk ki, abból, hogy eddigre lezajlott a kommunista hatalomátvétel Magyarországon. Ha nem zajlott volna le, akkor talán egy Sebesnél is nagyobb tudású edző ül a válogatott kispadján, mondjuk, Bukovi Márton vagy a már külföldön lévő Guttmann Béla.”

Nyitókép: Fortepan