Sírva borultak földre a Benfica játékosai – 20 éve hunyt el Fehér Miklós

2024. január 25. 21:06

A magyar foci nagy tehetsége a magyar labdarúgás egyik legnagyobb tragédiáját hordozta magában. Gimnáziumi osztálytársa szerint Fehér Miki vagány, de jó srác volt, aki a tanulást sem engedte el.

2024. január 25. 21:06
null
Kovács Gergő
Kovács Gergő

Gimnázium első osztályában, a győri Bercsényi Miklós Gimnázium nebulójaként sűrűn látogattuk a győri ETO focimeccseit, nem utolsósorban azért, hogy drukkolhassunk a sportgimnázium harmadik osztályos tanulójának, aki már 16 évesen bemutatkozott az első osztályban és a vájt fülű, vagyis orrú szakértők hatalmas tehetséget szimatoltak labdarúgó berkekben. Mi is tudtuk, hogy az, 

láttuk a tornateremben a mozdulatait. Ez a fiú sztár volt, ráadásul harmadikos, felfoghatatlan magasságban állt fölöttünk, mégis, a folyosókon, vagy a büfében udvarias volt és kedves,

nem mellékesen tőle vártuk a magyar foci aktuális föltámadását. De azt, bár bekövetkezett, a kilencvenes évek bercsényis diákja már nem élte meg. A magyar foci nagy tehetsége a magyar foci egyik legnagyobb tragédiáját hordozta magában.

Üstökösként robbant be, a pályán állt le a szíve 

Fehér Miklós labdarúgó Tatabányán született 1979-ben és üstökösként robbant be a magyar élvonalba, a válogatottba, aztán a nemzetközi színtérre is. Az ETO után fiatalon Portugáliába került, játszott a Portóban és a Benficában, az utóbbi világhírű klub színeiben portugál bajnok és kupagyőztes lett, a portugál bajnokságban 80 találkozón 27 gólt szerzett. A válogatott színeiben 25 meccsen 7 gólt ért el.

A tragédia Portugáliában, a Guimaraes-Benfica bajnoki találkozón történt 2004. január 25-én. A Nemzeti Sport korabeli tudósítása szerint „a hajrában gólpasszt adott csapattársának, Aguiarnak, amellyel a vendégek megszerezték a vezetést. Pár másodperccel később a játékvezető sárga lapot mutatott fel a magyar válogatott támadónak – nem engedett elvégezni egy bedobást –, aki egy hamiskás félmosollyal és hajának hátra simításával nyugtázta figyelmeztetését. Fél pillanat sem telt el, Fehér megpróbált újra a játékra összpontosítani, de 

ekkor mintha valami történt volna vele. Megállt, fejét előre hajtotta, majd háta begörnyedt, kezeit térdére támasztotta, 

majd tehetetlenül esett hátrafelé a fűre. A két csapat játékosai azonnal körbevették, a játékvezető engedélyt adott az orvosi segítségre. Tizenöt percig állt a játék, ekkor már lehetett tudni: nagy a baj.”

A többi a közösségi videómegosztókról a retinánkba égett: újraélesztési kísérletek a pályán, tanácstalan, kétségbeesett, sírva a földre boruló játékosok, félbeszakított mérkőzés, a mentők kiérkezése. Mind később kiderült, a játékosnak már a pályán megállt a szíve, ekkor még az orvosok sikeresen újraélesztették. A mentőautóban megint sikerült nekik, de 

a harmadik szívleállás a kórházban végzetesnek bizonyult. 

Törvényszéki orvosszakértők szerint veleszületett szívrendellenesség állt a háttérben, nevezhetjük a sors tragédiájának.

Fehér Miklós szobra a Benfica stadionjában, az Estadio da Luzban, Lisszabonban. MTI Fotó: Beliczay László

„Más szintet képviselt, mint mi halandók”

Gimnáziumi osztálytársa, Tuba Zoltán a következőképpen emlékezett vissza Fehér Miklós középsulis személyiségére: „Hogy milyen volt Fehér Miki? Nagyon röviden azt mondanám, jó srác. 

Nem az a tipikus focista attitűd jellemezte, ami sportosztályokban általános volt a leendő futballisták között a 90-es években. 

Emlékeim szerint rendszeresen kapott jó tanuló, jó sportoló dicséretet a suliban, tehát a foci mellett a tanulást sem engedte el. Ennek ellenére vagány volt, aktív részese az osztály társadalmi életének: benne volt a tanárok zrikálásában, a sítáboros vagy kajaktáboros mókákban és amikor az osztálytalálkozókon felelevenítjük a vicces pillanatokat, állandó szereplő a sztorikban.” 

Milyen volt tizenévesen Fehér Miklóssal focizni tornaórákon? „Közös focikra ritkán került sor, ám olyankor azonnal érződött, hogy teljesen más szintet képvisel, mint mi halandók. Valahogy minden passza sikerült, minden lövése betalált, nehéz ezt megfogalmazni. 

Már érettségi előtt nézőként jártunk az ő NB1-es meccseire.

 Az első osztálytalálkozóra már Portugáliából érkezett, boldogan mesélte a légiós élményeit. Sajnos a következőn már a sírjánál emlékeztünk meg róla.”

A Benfica visszavonultatta a mezszámát

Győrben emlékmúzeumot hoztak létre Fehér Miklós tiszteletére, emléktornát rendeznek, az ő nevét viseli az utánpótlás akadémiája. A Benfica visszavonultatta Fehér Miklós 29-es mezét, a klub stadionjában mellszobrot állítottak a tiszteletére, 

temetésén a legendás Eusébio is részt vett. 

A 2004–2005-ös portugál bajnoki cím megszerzése után a maga a klubelnök és Giovanni Trapattoni vezetőedző látogatta meg Fehér szüleit, akiknek átadtak egy aranyérmet. A magyar és portugál megemlékezések napjainkban is rendszeresek. 

Videó Fehér Miklós emlékére, a kedvenc zeneszámával:

Nyitókép: MTI/Matusz Károly

 

 

Összesen 5 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Málaga21
2024. január 25. 22:21 Szerkesztve
Nagy király volt, és közben az egyik legkedvesebb, legszerényebb srác. Emléke Győrben örök.
paracelsus-2
2024. január 25. 21:59
A lényeg, hogy ne törjön meg az átok. Semmit ne nyerjenek, amíg le nem jár a száz év. Tarts ki, Béla bácsi!
luxusbatar
2024. január 25. 21:31
Abban az időben a Bercsényibe jártam. A sport tagozatosoknál, de főleg a focistáknál nagyképűbb nem nagyon volt. Fehér Miki tényleg más volt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!