A hosszabbításban döntött a kapitány – a sérült Szoboszlainak is nyert egy Ligakupa-aranyérmet a Liverpool!

2024. február 25. 18:50

A 118. percben szerezte meg a győztes gólt a holland Virgil van Dijk, az idei Ligakupa győztese a Liverpool!

2024. február 25. 18:50

A Wembleyben rendezett Chelsea–Liverpool Ligakupa-döntőt sérülés miatt kihagyta Szoboszlai Dominik, az első félidőben ráadásul tovább sokasodtak Jürgen Klopp ráncai, mert holland középpályását, Ryan Gravenberchet is elveszítette, akit már a 28. percben le kellett cserélni – a 21 éves játékos hordágyon hagyta el a pályát. Az első félidő ennek ellenére a vörösök fölényét hozta, a kapuba azonban egy korábbi liverpooli játékos, Sterling révén a Chelsea talált be. A VAR aztán elvette a gólt, mint ahogy így tett Virgil van Dijk második játékrészben szerzett fejesgóljánál is. A rendes játékidő tehát nem hozott érvényes gólt, jöhetett a hosszabbítás!

Ezt is ajánljuk a témában

A rengeteg sérült ellenére a ráadásban is a Liverpool volt a kezdeményezőbb, de sokáig nem tudta feltörni a londoniak védelmét. A 118. percben azonban jött van Dijk csapatkapitány, és védhetetlenül csúsztatta a hálóba Cimikasz szögletét. Ezzel a Liverpool hosszabbítás után győzte le a Chelsea együttesét, és 10. alkalommal emelheti magasba ezt a trófeát!

Önfeledt ünnepeltek a Wembleyben a Liverpool labdarúgói a 2024-es Ligakupa-győzelem után
Fotó: Glyn Kirk/AFP

Szoboszlai tehát kényszerűségből kihagyta a finálét, pedig a kupadöntőket tekintve fantasztikus a magyar középpályás mérlege. Az, hogy „ért” a döntőkhöz, nekünk, magyaroknak teljesen világos: a 23 éves középpályás már hatszoros kupagyőztesnek mondhatja magát sikerekkel kikövezett pályafutása alatt, a legutóbbi alkalommal ráadásul gólt is lőtt a Frankfurt elleni Német Kupa-döntőben! Éppen úgy, mint 1988-ban Détári Lajos, aki akkor éppen a Frankfurt színeiben talált be szabadrúgásból a VfL Bochum ellen.

A Frankfurt elleni, 2023. június 3-án lejátszott döntőben aratott 2–0-ás siker Szoboszlai 85. percben szerzett találata után alakult ki, a magyar válogatott csapatkapitánya azzal a góllal az igazi klasszisokra jellemző teljesítménnyel tette fel a koronát lipcsei időszakára.

Ízlelgessük tehát: Szoboszlai 23 évesen már hatszoros kupagyőztes, az elmúlt hat évének mindegyikén felemelhetett egy kupát, a Salzburgnál szezonként kettőt is, mert zsinórban négyszer a bajnoki címet is elhódította a gárda. És most már a Liverpoollal is megvan az első trófeája, a döntőben ugyan nem játszott, de az odáig vezető úton gólokkal segítette a vörösöket.

A szemünk előtt zajlik a sporttörténelem: ha visszaugrunk az időben 2018 januárjáig, az akkor 17 éves magyar tehetség az osztrák kirakatcsapat felnőtt gárdájával kezdhette meg a felkészülést a tavaszi szezonra. A szezon végén bajnoki aranyérem került a nyakába, mint ahogy a következő, Salzburgban töltött szezonok végén is, a következő évtől kezdve pedig a kupasikerek sem maradtak el. A „sógoroknál” 2019-ben, 2020-ban és 2021-ben is kupagyőzelmet ünnepelhetett, Lipcsébe igazolása után pedig Németországban is folytatta ezt a hagyományt. Az RB Leipzig színeiben 2022-ben és 2023-ban is győzött a Német Kupában, a Liverpoollal pedig 2024-ben a Ligakupában – egészen rendkívüli sorozat: hat év, hat kupagyőzelem!

Fotó: Adrian Dennis/AFP

Összesen 42 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
akkor ki
2024. február 25. 19:46 Szerkesztve
Gratulálok a Liverpool összes alkalmazottjának, legfőképp Jürgen mesternek és a fiainak! A Liverpool a B és C csapattal nyerte meg ezt a kupát! 20 év alatti focista 5 játszott ma a Poolban! Ez fantasztikus mentális felkészültségről ad tanú bizonyosságot, amit Jürgen Kloppnak lehet köszönni! Bátran játszatta a suhancokat, akik helyt álltak! Virgil fantasztikus játékos, szerintem a világ egyik, hanem a legjobb védője! Kelleher felülmúlt mindenkit! Fantasztikus kapus, 25 éves, óriási jövő áll előtte! Nekem ebben az évben ez a No1 meccs!!! Köszönet a Chelsea és a Liverpool játékosainak!
akkor ki
2024. február 25. 19:38
Felháborító a cím! Ki a faszom írta ezt a szarságot???!!!! Kirúgni a picsába, mert hülye a focihoz! De nagyon! Mi az, hogy Szoboszlainak nyert kupát a Pool?! Ökörke, Szoboszlai két baszott nagy góllal járult ahhoz, hogy a Pool döntőt játszon és nyerjen! Leicester, West Ham! Meg van????!!! Tessék már oda figyelni melyik billentyűt üti le a művész úr!!!
manitowoc
2024. február 25. 19:07
A Mandiner igazán lelkendezhetett volna a világsztár Szoboszlai játékán... (:-)
véna
2024. február 25. 18:59
Egészen szürreális, hogy valami 1%-os elérhetőségű noname sehol nem fogható kábeladó közvetítette a kupadöntőt, így maradt sajnos az orosz hekkerek tökéletes streame de legalább a szankciók működnek.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!