Ezt látni kell! Romokban a Hungaroring, de ez jó hír (VIDEÓ)

2024. február 08. 05:41

Látványos szakaszához ért a Forma–1-es magyar versenypálya felújítása. A közművek cseréje után a paddock átépítése következik. Gyulay Zsolt elnök-vezérigazgató nyilatkozott a Mandinernek.

2024. február 08. 05:41
Kiss B. László

Mintha bombatalálat érte volna, úgy néz ki mostanság a Hungaroring. A főépület mögötti paddockot, ahol normál menetrend szerint az F1-es csapatok csillogó motorhome-jai és kamionjai állnak, most teljesen elbontották. Egészen pontosan 20 ezer köbméter földet mozgattak meg, 5 ezer köbméter betont vittek el, körülbelül 800 cölöpöt fúrtak le, és összesen 345 ezer kilogramm betonacélt szállítottak a területére. Viszonyításképpen egyébként utóbbi nagyságrendileg megegyezik egy Boeing 747-es utasszállító repülőgép tömegével. Gőzerővel zajlik tehát a mogyoródi versenypálya felújítása. Első ránézésre most földkupacnak tűnik az egész, az épülő első toronydaru azért azt mutatja, komoly munka folyik a ringen. A tél és a korábbi csapadékos időjárás ellenére is megállás nélkül dolgoztak, dolgoznak Mogyoródon. Szorgoskodnak napközben a munkások, pokoli a tempó, csakúgy, mint az F1-ben, de kell is a sietség, hiszen a júliusi Grand Prix-re mindennek el kell készülnie.

A Forma–1 kinőtte a Hungaroring paddockját

„A mostani főépület teljes egészében eltűnik majd. Első körben húsz méterrel kijjebb toljuk a paddockot hátrafelé. A miénk volt a világbajnoki sorozat legkisebb depója, és a szerződéshosszabbítás feltétele volt az is, hogy ezt a munkát megcsináljuk. 

A hátsó parkolók, ahol eddig a pilóták és a csapattagok álltak meg a személyautóikkal, eltűnnek, de lesz egy mélygarázs majd ott. Egyébként amiatt is kell ez a bővítés, mert az új főépület és a bokszok tizenkét méterrel szélesebbek lesznek, mint a mostaniak. A garázsok jelenleg 4×12 méteresek, ezeket növeljük 7×21 méteresekre. A Forma–1 mára kinőtte a Hungaroring paddockját, nagyon szűkösen férnek el benne a csapatok motorhome-jai. Így hát, most ehhez a munkához láttunk hozzá a bokszutca környékén. A daruk már épülnek, a markolók dolgoznak. Nagyjából fél évünk van, hogy mindennel végezzünk. Az idén július huszonegyedikén rendezzük a Magyar Nagydíjat, már előtte pár héttel készen kell lennünk. Remélhetőleg nem jön közbe semmi” – bizakodott lapunknak Gyulay Zsolt, a Hungaroring Sport Zrt. elnök-vezérigazgatója.

Gyulay Zsolt örül, hogy végre elkezdődhetett a Hungaroring rekonstrukciója 
Fotó: MTI/Hegedüs Róbert

Nem lehetett tovább húzni a felújítást

Az utóbbi évtizedekben kisebb-nagyobb felújítások, javítások, átépítések mindig voltak az 1986-ban átadott Hungaroringen, de mára az idő nagyon meglátszik rajta, elkerülhetetlené vált a teljes körű renoválás. Egyébként máskülönben búcsút is inthettünk volna a futamunknak, 

2024 vagy 2025 után kicsekkoltak volna bennünket a vb-naptárból, árulta el a sportvezető. Még tavaly áprilisában született kormánydöntés a Hungaroring fejlesztéséről, ennek is köszönhetően sikerült meghosszabbítani a Magyar Nagydíjat 2032-ig a versenynaptárban.

 A munkálatok első ütemében a közművek és az infrastruktúra modernizálását végzik el, hogy megfeleljenek a Nemzetközi Automobil-szövetség (FIA) követelményeinek. Ennek keretében teljesen új főbejáratot kap a ring. Az október-novemberre elkészülő épület nem szimpla portaként funkcionál, lesznek benne irodák és kávézó is.

A második szakaszban megújul a tízezer férőhelyes főtribün, a bokszutcában a főépület, valamint épül két gyalogosalagút, az egyik a versenyzők és a sportszakmai személyzet, a másik a vendégek részére.

Multifunkcionális rendezvényközpont lesz a ring

„Ezek az évek az építkezésekről fognak szólni. Az Forma–1-es versenyek közötti időszakban nagy felfordulás lesz a pályán, de ez nem baj, sőt, erre vártunk évek óta. 

Ne szépítsük, a naptárban a minénk volt az egyik legmegviseltebb ring. Az idei futam után rögtön nekikezdünk a főépület bontásának. Az előzetes számítások alapján kétszázötvenöt napunk lesz az új felépítésére. A teljes felújításnak el kell készülnie a 2026-os nagydíjra, vagyis éppen az 1986-ban átadott pálya negyvenedik születésnapjára. Ez nem lesz egyszerű, mivel a szerződésben vállalt határidők nagyon szorosak, ráadásul úgy kell dolgoznunk, hogy közben a 2024-es és 2025-ös Magyar Nagydíj rendezése is zavartalan legyen. De megéri a sok erőfeszítés, mert ez nem egy szimpla versenypálya lesz, hanem önfenntartó, multifunkcionális rendezvényközpont jön majd létre, amely az év minden napján rendelkezésre áll, ezzel is segítve a megtérülést” – mondta Gyulay.

A grandiózus fejlesztés 78,97 milliárd forintba fog kerülni. A teljes építkezés során 9000 ember dolgozik majd a Hungaroring területén, előfordulhat, hogy napi szinten 1200-1400 ember szorgoskodik a mogyoródi dombok között, hogy minden rendben legyen a július 21-i Forma–1-es Magyar Nagydíjra.

Fotó: Hungaroring

 

Ezt is ajánljuk a témában

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 15 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
cinkegolyó
2024. február 08. 12:24
Az lenne a jó hír, ha így is maradna, mert a környékbeli településeken zaj és bűz van a versenyek idején.
egonsamu
2024. február 08. 10:37
Remélem a Lánchídat "felújító" szakemberek nem vesznek részt a munkálatokban.
Reszelő Aladár
2024. február 08. 09:48
Egyszer belelátnék egy vérlipsi fejébe, hogy mi mindent tudna lehúzni egy költségvetésből, mert szerinte felelsleges. Majd előretekerni a történetet 10 évvel, hogy lássa mi a következménye. A végcél az, hogy az ember eltűnik és visszaadja a bolygót a természetnek, csak valahogy én ebben nem akarok részt venni.
jetinyugger
2024. február 08. 07:44
Adófizetők fizetik ki ezt a szart, gyakorlatilag a szegény magyar adófizető fizeti ki Hamilton luxusát stb. Ebből nulla, azaz nulla bevétlünk van, csak kiadásunk.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!