Erste Liga

2022. április 10. 18:38
Az előzetes várakozásoknak megfelelően az erdélyi csapat négyszer legyőzte az Erste Liga döntőjében a Ferencvárost. Pedig az első mérkőzést Csíkszeredában nyerte a budapesti gárda 5-1-re, de másnap a hazai csapat 3-2-re győzött, így 1-1-el jöhettek a felek a Tüskecsarnokba. Itt előbb 5-1-re, majd 4-2-re diadalmaskodtak a vendégek, így otthon a kupagyőzelemért léptek jégre szombaton. Nem is hibáztak, így megvédték címüket a magyar-román közös bajnokságban.
2022. április 6. 20:38
Április 1-én kezdődött a magyar-román közös jégkorong-bajnokság, az Erste Liga döntősorozata. Az alapszakasz két legjobb csapata szerdán késő délután a Tüskecsarnokban csapott össze negyedszer, és a Csíkszereda győzelme azt jelenti, hogy a párharc állása 3-1 az erdélyi gárdának. Vagyis ha szombaton hazai környezetben is nyer, akkor megvédi a címét az Erste Ligában.
2022. március 25. 22:11
Ennél furcsábban kevés sportban lehet magyar bajnoki címet szerezni! A Ferencváros az Erste Liga elődöntőjében négy nyert mérkőzés helyett csak kettőn diadalmaskodott, és így jutott be a fináléba vasárnap. Pénteken pedig kiderült, hogy ez magyar bajnoki címet jelent neki. Zsinórban negyedszer ünnepelhetnek a zöld-fehérek, de biztos, hogy ez a legjobb lebonyolítási forma?
2022. március 16. 0:05
Az Erste Liga szerdán kezdődő egyik elődöntő-párharcában a magyar Rekordbajnok, az FTC-Telekom a Gyergyói Hoki Klubban találkozik, míg a pénteken induló másik sorozatban a címvédő Csíkszereda a Magyar Kupa győztesével, a Debreceni EAC-cal küzd. A kiírás furcsasága miatt ezen párharcok dönthetnek a magyar bajnoki címről is, annak ellenére, hogy a Ferencváros és a Debrecen nem is találkozik egymással.
2022. március 9. 23:55
A Ferencváros hokicsapata bejutott az Erste Liga elődöntőjébe, miután 4-1-re verte a DVTK Jegesmedvéket, és ilyen arányban nyerte meg a párharcot is. Az Újpest meghosszabbította a DEAC elleni páros csatát, miután "hirtelen halálban" nyerni tudott az ötödik találkozón. Így ez a vetélkedés pénteken folytatódik, a Debrecen győzelme esetén le is zárul, ám újpesti diadal vasárnapi, hetedik meccset eredményezne. Vagyis a sokak által várt Fradi-Újpest ütközetet a DEAC meggátolhatja, és ezzel a kupa-arany után egy bajnoki érmet is tehetnének a vitrinjükbe játékosai.
2022. február 27. 21:55
Szeptember közepén, vagyis majdnem fél éve kezdődött az Erste Liga 2021-22-es szezonja. Azóta minden csapat négyszer mérkőzött minden ellenfelével, és a 40-40 találkozón után kialakult az alapszakasz sorrendje. Az utolsó helyen végző Dunaújvárosi Acélbikák itt fejezte be a szereplését, az első hat bejutott a rájátszásba, míg a maradék helyekért az elmúlt héten két, három győzelemig tartó párharcot vívtak a 7. és a 10 hely között végző gárdák. Így alakult ki a legjobb nyolc mezőnye, mely a héten kezdi a rájátszást, az NHL (és sok más nagy bajnokság) mintájára immáron az egyik csapat negyedik győzelméig tartó párharcokkal. A ma délelőtti "videokonferenciát" követően a következő párosításban játszanak az elődöntőkért: Sport Club Csíkszereda -MAC HKB Újbuda, FTC-Telekom- DVTK Jegesmedvék, UTE- DEAC, Gyergyói Hoki Klub- Brasov Wolves
2021. szeptember 9. 19:42
Szeptember 11. 20 éve van tragikus jelentősége ennek a dátumnak. A magyar jégkorongban viszont idén ez vidám nap lesz: rajtol a szezon! Végre ismét nézők előtt zajlanak a küzdelmek, akár telt ház is várhatja a csapatokat mind a 11 helyszínen. Mert egy híján egy tucat gárda nevezett a magyar bázisú Erste Ligába. Ennél soha nem volt több, és a kereteket megismerve lehet, hogy minden idők legszínvonalasabb, legizgalmasabb pontvadászata lesz ez. A több mint féléves háború rögtön egy szikrázó csatával indul: a bajnok és az MK-győztes mérkőzik meg az Andersen Szuperkupáért. Mesés lesz!