magyar labdarúgás

2023. május 28. 20:00
Az immár tét nélküli találkozón a matyóföldiek lelkesedése három pontot és hetedik helyet ért, a zöld-fehérek viszont nem lehetnek büszkék a bajnoki hajrájukra…
2023. május 27. 22:21
Több évig a szakadék szélén táncolt a kispesti csapat, amely ezúttal már nem úszta meg, és felcsúti vereségének köszönhetően, története során másodszor (2003 után) az NB II-be zuhant.
2023. május 20. 20:42
Az idegenben immár nyolc meccs óta veretlen Debrecen ezúttal vesztett állásból fordítva, a bajnokcsapat otthonában három gólt rúgva bizonyította be: nem véletlen a tavaszi menetelés!
2023. május 19. 14:12
Már hetekkel az NB I-es szezon zárása előtt kiderült: a piros-kék klub sereghajtóként búcsúzik az élvonaltól. Mi lehetett az ok, és miként élték át a kudarcot? Erről is vallanak a klub korábban sok sikert megélt játékosai.
2023. május 16. 12:43
Az NB I második legnagyobb költségvetésével rendelkező klub két fordulóval a zárás előtt a kiesés szélére sodródott – vajon az egykori klasszisok hogyan élik meg, hogy a bajnoki cím helyett a másodosztályba zuhanhat a Vidi?!...
2023. május 13. 22:10
Nyugodtan kijelenthetjük: a Bács-Kiskun vármegyei csapat ebben a bajnokságban a Fradi mumusává nőtte ki magát, hiszen nem kevesebb, mint 7 pontot vett el a bajnokcsapattól!
2023. május 8. 18:00
Az elmúlt hétvégén eldőlt: az FTC három fordulóval a zárás előtt, sorozatban ötödször is aranyérmes lett. Megkérdeztük a Ferencváros legendáit, milyennek látták a buktatókkal is tarkított szezont.
2023. május 6. 8:59
Ifjabb Lisztes Krisztián nevétől hangos a magyar futball. A tehetség valósággal berobbant az NB I-be, öt meccsen négy gólt rúgott - lehet, hogy mégis eltiltás vár rá?!
2023. május 3. 19:21
Mindkét csapat dicséretet érdemel, hiszen a Budafok hősiesen helyt állt, a Zalaegerszeg pedig látványos gólokat rúgva aratott történelmi győzelmet!
2023. május 1. 17:53
A Fradi megnyerte a derbit is, így immár 9 pont az előnye a Kecskemét előtt. Négy fordulóval a vége előtt eldőlt a bajnoki cím sorsa?
2023. április 26. 12:45
A vasárnap botrányos körülmények között befejeződött BKV Előre – Kisvárda II NB III-as mérkőzés után a fő vétkest nem kevesebb, mint 6 évre (!) tiltották el a labdarúgással kapcsolatos összes tevékenységtől. De ki is ez a futballista, akinek a pályafutásában sokkal több volt annál, mint hogy ilyen szégyenteljesen érjen véget?
2023. április 22. 22:09
A szenzációs villanás után maradt a hatpontos különbség a Fehérváron is bravúrgyőzelmet arató Kecskemét és a bajnokcsapat között.
2023. április 18. 18:15
A korábbi válogatott támadó érzelmektől sem mentesen mondta el a véleményét a maiak teljesítményéről, és a bennmaradási esélyekről.
2023. április 17. 9:36
Kerkez Milos félpályáról indulva szerzett szólógólt a Fortuna Sittard elleni mérkőzésen.
2023. április 15. 21:51
Öt nyeretlen mérkőzés után a kispesti rivális ellen fordult a kocka: a bajnokcsapat magabiztosan győzött!
2023. április 11. 18:31
Telek András, Wukovics László és Bálint László szerint is mostanában valami nagyon félresiklott és nem tud igazi csapatként működni a Fradi. Nagy kérdés, hogy a szerződését meghosszabbító Csercseszov mester képes lesz-e a Fradi őszi formáját kipréselni a játékosaiból.
2023. április 8. 21:49
Folytatódott az atomvárosi csoda! Bognár György együttese sorozatban a hatodik győzelmét aratta, a Fradi viszont ötödik bajnokiján maradt nyeretlen. Ezzel az FTC előnye csupán hat pontra csökkent a második helyezett Kecskemét előtt!
2023. április 6. 14:46
Az üzletember 2010 óta az MLSZ elnöke, szerdától pedig újabb négy évig ő lesz a FIFA alelnöke. Komoly eredmény, de az elődök sem akárkik! Bemutatjuk a magyar labdarúgás egykori vezetőinek történetét.
2023. április 3. 16:58
Nem mindennapi pillanatokat élhetett át a MOL Fehérvár elleni bajnokin a Fradi legendája. Fia, Krisztián 17 évesen, élete második NB I-es mérkőzésén két gólt szerzett!
2023. április 2. 18:57
A mindig pikáns Ferencváros – MOL Fehérvár párosítás legújabb felvonása előtt a legfontosabb kérdés az volt: megszakad-e a bajnokcsapat tavaszi mélyrepülése illetve Bartosz Grzelak vezetésével tovább gyűjtögetik-e a pontjaikat a vendégek?
2023. március 28. 20:18
Nézze meg, hogyan látták a magyar válogatott góljait a helyszínen szurkolók!
2023. március 12. 21:27
A bajnokcsapat a két, Leverkusen elleni EL-mérkőzés között egy rangadót is lejátszott. S amire igen kevesen számítottak: a felcsútiak történelmi győzelmet arattak!
2023. március 11. 15:23
Puskás Ferenc mellett az egyetlen magyar BEK-győztes, 100-szoros román válogatott labdarúgó, két nemzet világsztárja – a 70 éves Bölöni László inspiráló élettörténetét most filmen is megörökítik.
2023. március 5. 22:21
Mivel a közvetlen vetélytársak nyerni tudtak, az Újpestnek nagyon fontos volt a Debreceni VSC elleni győzelem. Nem véletlen, hogy a mérkőzés lefújása után rendkívül elkeseredetté váltak a lila-fehér játékosok. Érthetően...
2023. március 3. 22:28
A Bayer Leverkusen elleni első EL-nyolcaddöntő előtti utolsó fellépésen a Fradi a tavasszal még szintén veretlen Mezőkövesd-Zsóryt fogadta. S a meglepetés nem is maradt el...
2023. március 1. 13:36
Az idény előtt az FTC mögött dobogós álmokat szövögető MOL Fehérvár ma már a kiesés ellen küzd, különösen azok után, hogy a tavaszi öt mérkőzésen mindössze két pontot kapart össze a csapat. Nem csoda, hogy a klub korábbi kiválóságai és vezetőedzői is komoly aggodalmukat fejezték ki a Mandinernek.
2023. február 26. 18:59
A Nagyerdei Stadionban 13 ezer fanatikus volt kíváncsi arra, hogy a hazaiak meg tudják-e állítani a bajnokcsapatot. Nem sikerült…
2023. február 23. 20:14
A tavaszi első négy fordulóban - bár csak egyszer szenvedett vereséget – a megszerezhető tizenkettőből mindössze 3 pontot gyűjtött össze, és csupán egyetlen gólt szerzett a Vasas. Hogy lesz meg így a bennmaradás? Ezt próbáltuk megfejteni a klub korábbi ikonjaival.
2023. február 20. 13:06
A Ferencváros vezetőedzője egy orosz sportnapilapnak nyilatkozott, és több, közérdeklődésre számot tartó témában is kifejtette a véleményét.
2023. február 18. 19:16
Amire még egy évvel ezelőtt sem gondoltunk: a Ferencváros és az újonc Kecskemét - mint a tabella első két helyezettje - játszotta a forduló rangadóját – amely nem akármilyen meglepetéssel ért véget…
2023. február 9. 22:19
Nem esett gól az utolsó MK-nyolcaddöntőben, az „orosz rulettben” pedig a lila-fehérek véreztek el.
2023. február 7. 21:21
A Fradi kiesésével felértékelődött a kupasorozat a még versenyben lévő csapatok számára, a kiesés ellen küzdő fővárosi klubok összecsapása végén a Vasas örülhetett. A kérdés így továbbra is fenn áll: mi lesz veled, Honvéd?
2023. február 6. 20:02
A győztes derbi után az FTC kapusa felszabadultan nyilatkozott a mérkőzésről – és az ellenfélről is. Szavazzon, hogy Ön szerint hány fővárosi csapat esik ki idén!
2023. február 5. 17:15
Az Újpest rendkívül balszerencsés körülmények között vesztette el a nem mindennapi derbit, ám ezzel együtt a Fradi teljesen megérdemelten nyert. A részleteket a mérkőzés tudósításában olvashatják.
2023. február 3. 16:28
A hétvégi NB I-es forduló leginkább várt mérkőzése a Ferencváros és az Újpest összecsapása lesz. A Mandinernek a két klub egykori klasszisai latolgatják az esélyeket, és felelevenítik a számunkra legemlékezetesebb derbiket.
2023. január 30. 19:43
Bár még 16 forduló hátra van a bajnokságból, az egyik fő rivális, az Újpest FC elleni vereség után a Budapest Honvéd helyzete egyre elkeserítőbb. Vajon miként vélekednek erről a klub korábbi sztárjai?
2023. január 28. 22:21
A szerencsés zalaegerszegi győzelem után az NB I utolsó helyezettje a vártnál nagyobb akadályt jelentett a Fradi számára.
2023. január 27. 15:16
A hétvégén folytatódik az NB I tavaszi idénye. Gyorsleltárunkban kis esélylatolgatást tartunk, amelyben többek között azt próbáljuk megfejteni: miért zuhantak vissza a patinás fővárosi klubok?
2023. január 24. 18:08
A második fordulóból elhalasztott mérkőzésen - bár a Zete végig egyenrangú ellenfél volt - a korántsem sziporkázó Fradi a végén csak felőrölte az ellenfelét.
2022. december 21. 1:17
E sokat mondó címmel jelent meg a sikeres szerzőpáros, Dénes Tamás és Lakat T. Károly legújabb kötete.
2022. november 22. 15:23
A magyar labdarúgás kimagasló egyéniségének halála megrázta a honi futballközeget. A Mandinernek egykori csapattársai és tanítványai idézik fel Mészöly Kálmán legendás alakját.
2022. november 13. 19:23
Aissa Laidouni már a tunéziai válogatottal a vébére készül, Ryan Mmaee-t a Paks ellen kiállították, Franck Boli korábban agyrázkódást szenvedett, de mégsem lehet azt mondani, hogy a Honvéd ellen ne a kissé tartalékosan felálló Ferencváros lett volna a találkozó esélyese.
2022. november 9. 20:55
Az őszi szezonban az összes hazai meccsét megnyerte a Fradi. A Paks ellen sem szakadt meg a remek sorozat, de a vendégek kétszeri vezetése után nem mindennapi körülmények között sikerült a három pont megszerzése.
2022. november 7. 17:01
Hiába az edzőváltás, a kispesti klub egyre mélyebbre és mélyebbre süllyed. A Mandiner a klub legendáit kérdezte meg: ők miként élik meg szeretett csapatuk mélyrepülését?
2022. november 6. 22:36
Igazi presztízsmérkőzést vívott egymással a két csapat, melyen a Vidinek csak egy célja lehetett: valahogy szakítsa meg soha nem látott negatív sorozatát az FTC ellen!
2022. október 30. 19:47
Több szempontból is pikáns bajnokira került sor a Groupama Arénában.
2022. október 25. 19:02
A ZTE vezetőedzője a Honvéd elleni mérkőzésen előbb piros lapot kapott, majd lehívta a csapatát a pályáról. A szövetség rendkívül szigorú döntést hozott.
2022. október 16. 23:25
Ezúttal a sereghajtó győzte le a bajnokot, a Ferencváros mestere kissé meglepő okkal magyarázta az újabb vereséget.
2022. október 10. 12:34
Rendkívül sportszerűtlen jelenet játszódott le a Ferencváros – Debrecen mérkőzés hosszabbításában.
2022. október 3. 16:49
Az idei szezon legnagyobb meglepetését az újonc Kecskemét okozta azzal, hogy a legutóbbi fordulóban 2-0-ra legyőzte az eddig veretlen, sőt 100 százalékos bajnokot.
2022. szeptember 21. 11:45
Másfél éve óriási vihart kavart a Magyar Nemzet Petry Zsolttal készített interjúja, amelyben a korábbi válogatott kapus nem csak a futballal kapcsolatban, hanem politikailag szenzitív témákban is kifejtette a véleményét.
2022. szeptember 11. 22:07
Az FTC – Kisvárda mérkőzés pikantériája nem csak az volt, hogy az NB I első két helyezettje csapott össze, hanem az is, hogy a vendégek lőtték eddig a legtöbb, míg a hazaiak kapták a legkevesebb gólt.
2022. szeptember 6. 12:56
Bár a nyári átigazolási szezonnak vége, az elmúlt órákban több „bomba” is robbant élvonalbeli csapatainknál.
2022. szeptember 5. 21:27
A vasárnapi derbin hazai pályán elszenvedett 6-0-s vereség még a pesszimista lila szurkolók várakozásait is alulmúlta. De nem is elsősorban a végeredmény, hanem a tíz idegenlégióssal felálló kedvencek kritikán aluli hozzáállása.
2022. szeptember 4. 17:22
A derbin minden a Fradi mellett szólt, de arra azért senki nem számított, hogy a bajnokcsapat 12 év után áll bosszút az Üllői úton máig nem feledhető, 6-0-ás vereségért.
2022. augusztus 28. 20:30
Ismét a mali légiós volt a bajnokcsapat vezére: a Fradi magabiztos teljesítménnyel győzte le a halovány Honvédot.
2022. augusztus 25. 18:38
Egygólos előnyben fogadta a Mol Fehérvár FC az 1. FC Köln csapatát az Európai Konferencia Liga csoportkörébe jutásáért. A Köln különösebb gond nélkül fordított, de 0-2 után a Fehérvár többször is visszajöhetett volna a párharcba, ami végül nem sikerült, és egy késforgató gólt is kaptunk a végén. Élő tudósításunk.
2022. augusztus 24. 10:02
Hazánk eddigi egyetlen Forma-1-es versenyzője is jelen volt azon az ünnepségen, amelyen a Puskás Ferenc Stadion 20 évvel ezelőtti keresztelőjére emlékeztek. Mint a sportember a Mandinernek többek között elmondta, míg él, nem felejti el azt a pár percet, amelyet Puskás Ferenc közelében tölthetett…
2022. augusztus 23. 0:39
A Sportért Felelős Államtitkárság szervezésében színpompás ünnepség keretében emlékeztek a résztvevők a jeles dátumra: éppen 20 éve, 2002. augusztus 21-én nevezték át a Népstadiont Puskás Ferenc Stadionra. E nem mindennapi esemény egyik csúcspontja volt, hogy a magyar válogatott 1-1-et játszott a világsztárokkal teletűzdelt spanyol csapattal.
2022. augusztus 14. 22:38
A Ferencváros – MOL Fehérvár rangadó nagy kérdése az volt: a bajnokcsapat túl tudja-e tenni magát a Bajnokok Ligájából történt kiesésen, illetve, hogy a Vidinek mekkora önbizalmat ad, hogy az Európa-konferencialigában a playoff körbe jutott?
2022. augusztus 12. 16:11
Egészen vészjósló napok járnak az újpesti futballkedvelőkre: röpke egy hónap alatt három legendától is búcsúznak, hiszen Törőcsik András és Kardos József után a két világbajnokságot is megjárt, 56-szoros válogatott balhátvéd, Tóth József csütörtökön hunyt el.
2022. augusztus 10. 12:01
Bár két forduló után igen kockázatos különböző jóslásokba bocsátkozni, de az látható: az immár negyedszer két vereséggel rajtoló Budapest Honvéd újra igen nehéz szezon elé néz. A klub korábbi legendái a Mandiner megkeresésére ezúttal sem rejtik véka alá a véleményüket…
2022. augusztus 4. 21:21
Az Európa-konferencialiga harmadik selejtezőkörének első mérkőzésén a Kisvárda 3-0-s vereséget szenvedett a norvég Molde otthonában. Lett volna esély a jobb eredmény elérésére is, ám az NB I tavalyi ezüstérmese a találkozó végére összeroppant…
2022. augusztus 1. 12:46
Annak is utánajárunk: min változtatott Waltner Róbert Pakson, hogy Dzsudzsák Balázs még mindig a vezér Debrecenben, és miért vár kegyetlen ősz a Puskásra?
2022. július 31. 22:35
A nemzetközi kupaporond után az NB I nyitó fordulójában egymás ellen lépett pályára a legutóbbi szezon aranyérmese és bronzérmese. Favorov kihagyott büntetője után ismét Zachariassen lett a nyerőember!
2022. július 12. 16:21
A szakember öt és fél évig mindent megtett azért, hogy jó barátja a legideálisabb körülmények között, és a legjobb állapotban tölthesse mindennapjait.
2022. július 11. 15:24
Összeállításunkban elérzékenyülve mesélnek a volt csapattársak Törőcsik Andrásról, akivel kapcsolatban egy dologban mindenki egyetért: világklasszis – lehetett volna…
2022. július 2. 16:53
A Paks támadója álomszerű időszakon van túl: kimagasló teljesítménnyel, 31 találattal lett NB I-es gólkirály, bekerült a válogatottba, ahol a világsztárok ellen is villogott: Németország ellen kis híján gólt szerzett, míg Anglia történelmi legyőzéséhez két gólpasszal járult hozzá. Nem csoda, hogy e remek teljesítmény után kapós lett, a Brexit miatt a Championship egyelőre nem jöhet össze, ám a dél-koreai élvonal is várja őt, de egyelőre otthon van, Forráskúton - és várja a fejleményeket...
2022. július 2. 13:52
A gazdasági stabilitás és az elkötelezett professzionális szakmai munka feltételeinek folyamatos biztosítása a cél a Szombathelyi Haladásnál, ezért tulajdonosváltásról döntöttek a futballklubot üzemeltető gazdasági társaság minősített többséget biztosító befolyással rendelkező tulajdonosánál, a Haladás Marketing Kft-nél, a szakmai stábban nem történt változás.
2022. július 1. 13:27
Csütörtökön véglegesen eldőlt: mivel június 30-ig nem érkezett meg a pénz az Újpest FC számlájára, a tervezett váltás elmarad a Megyeri úton, továbbra is Roderick Duchatelet marad az egyetlen tulajdonos.
2022. június 17. 18:56
Ma 19 esztendeje, 58 éves korában hunyt el id. Knézy Jenő, a legendás sportújságíró.
2022. június 11. 20:23
Magyarország válogatottja itthon tartott egy pontot Németország ellen, így féltávnál továbbra is bennmaradó helyen a Nemzetek Ligája A-divíziójában.
2022. június 9. 21:40
Az immár hagyományos kapustábor megszervezése mellett nagy fába vágta a fejszéjét a Fülöp Márton Alapítvány: a Magyar Labdarúgó Szövetség és a Magyar Sportújságírók Szövetsége támogatásával futballtörténeti vetélkedőt szervez középiskolásoknak.
2022. május 30. 11:36
A fiatal szakember két hónapja elég furcsa körülmények között távozott Zalaegerszegről, hiszen a negyedik helyen adta át, önként az együttest. Erről is beszélgetünk, mint ahogy arról is, hosszú távra tervez új klubjánál, Pakson. Waltner azt sem tagadja: jelentős stílusváltásra készül…
2022. május 22. 10:43
Bármilyen hihetetlen, már egy éve nincs közöttünk az egykoron háromszor a világ legjobbjának választott futballbíró. A halála előtt készült utolsó nagyinterjúval tisztelgünk előtte, melyben - többek között - szó esik a kezdetekről, könnyekről, az egészséges exhibicionizmusról és a szerencséről is…
2022. május 17. 14:23
A korábbi szövetségi kapitány a Mandiner Sport felkérésére osztja meg szakmai meglátásait a hétvégén zárult labdarúgó-bajnokságról. Ahogy tőle már megszokhattuk, ezúttal sem sablonos értékelést hallhattunk tőle!
2022. május 11. 19:25
A 82. MK-finálé előtt az volt a legnagyobb kérdés: a Ferencváros huszonnegyedszer vagy a Paks először viheti haza a trófeát? Már tudjuk: a szezon végén a Ferencváros újra duplázhatott.
2022. május 9. 17:03
A Ferencváros legendájának kettős érzései lehettek az MTK elleni örökrangadó után. A zöld-fehérek váratlan, 3-0-s vereséget szenvedtek, ám 17 éves fiát – pályafutása során először - a cserejátékosok közé nevezte a szakmai stáb. Nagyinterjú.
2022. május 7. 22:06
A kék-fehérek véghez vitték a bravúrt – amire senki nem számított.
2022. április 30. 16:24
A május 11-i kupadöntő előtt még egy telt házas rangadón (ez a paksi stadion esetében 4500 nézőt jelent) mérte össze erejét a már aranyérmes Ferencváros és a bajnokság meglepetéscsapata, a Paksi FC.
2022. április 26. 12:04
A Ferencváros sorozatban negyedszer lett bajnok, és bár a bajnokság során becsúszott egy-két váratlan vereség, ezúttal négy fordulóval a vége előtt jött össze a nagy siker. Vajon mi az oka, hogy a címvédő ezúttal is kiemelkedett a mezőnyből? A zöld-fehérek korábbi kiemelkedő játékosai őszintén elmondják a véleményüket.
2022. április 24. 23:40
Igazi futballünnepre készültek az Üllői úton, és a sors is kegyes volt a Fradihoz, hiszen éppen az ősi rivális Újpest legyőzésével lettek 33.-szor is aranyérmesek a zöld-fehérek.
2022. április 23. 17:46
Amint az várható volt, az elmúlt hetek gyenge teljesítménye nem maradt következmények nélkül a Hungária körúton.
2022. április 18. 11:36
A Budapest Honvéd „legnagyobb királyáról” köztudott, hogy hívő ember. Őszintén mesél a hit fontosságáról, és hogy Jézus Krisztus és a futball szeretete minden nehézségen keresztül átsegítette őt. Nagyinterjú.
2022. április 17. 19:51
A szombat esti Budapest Honvéd – Ferencváros mérkőzésen több vitatott ítélet is született, amely többnyire a hazaiakat sújtotta. Szakmai összeállításunkban annak járunk utána: mindegyik esetben okkal szidta a kispesti publikum a játékvezetői csapatot?
2022. április 14. 17:38
A napokban eldőlt: a korábbi szövetségi kapitány, az NB II-be tér vissza a magyar labdarúgásba, és az utolsó előtti helyezett III. Kerületi TVE mestere lesz. A rutinos szakember Kemenes Szabolcsot váltja, a terveiről az óbudai klub honlapjának nyilatkozott.
2022. április 11. 17:34
Az utóbbi évek egyik legbotrányosabb edzőcseréjére került sor a magyar futball másodosztályában. Megpróbálunk a kulisszák mögé lesni, és kideríteni: mi is történt a Kondás Elemér – Dragan Vukmir váltás hátterében?
2022. április 6. 10:55
Az elmúlt napokban kapott nyilvánosságot: a 13 éve kirobbant fogadásicsalás-botrányban megszületett a példásan szigorú, első fokú ítélet.
2022. április 3. 22:26
A forduló legpikánsabb mérkőzését vasárnap este játszották az NB I-ben, a Ferencváros látogatott Felcsútra, ahol január végén, Sztanyiszlav Csercseszov debütáló mérkőzésén a Puskás Akadémia egyszer már megtréfálta (1-0-ra győzte le) a bajnokcsapatot!
2022. április 1. 19:41
Születésének évfordulóján legjobb barátja, Bozsik József fia, a korábbi szövetségi kapitány, Bozsik Péter, valamint egyik kedvenc játékosa, Pisont István segítségével emlékezünk az Aranycsapat legendás kapitányára.
2022. április 1. 14:40
A Zalaegerszeg közelmúltban, önként távozó vezetőedzője érzelemdús gondolatokkal köszönt el a klub szurkolóitól is.
2022. március 30. 6:08
Az elmúlt napokban földrengésszerű változások történtek Zalaegerszegen. Az eddigi sikeredző, Waltner Róbert váratlanul felmondott, amelyet a klub vezetői gondolkodás nélkül elfogadtak.
2022. március 28. 1:21
Az elmúlt napok legváratlanabb bejelentése volt, hogy a zalai sikeredző közös megegyezéssel szerződést bontott a klubjával. A csapat a negyedik helyen áll a tabellán, az utolsó öt meccsén úgy maradt veretlen, hogy még gólt sem kapott – ezért is érthetetlen, hogy robbant a bomba. Vajon mi történhetett a háttérben? Ennek próbáltunk utánajárni…
2022. március 13. 22:41
Most már egyértelműen ki lehet jelenteni: a MOL Fehérvár soha nem látott mélységekbe süllyedt, hiszen a Ferencváros ellen sorozatban hetedik vereségét szenvedte el és ezzel negatív klubrekordot döntött.
2022. március 7. 17:29
A tavaszi szezon leggyengébb teljesítményét nyújtja a MOL Fehérvár, amely amellett, hogy sorozatban hat vereséget szenvedett, a Magyar Kupából is kiesett a másodosztályú Győri ETO ellen. Mi történt a magyar futball egyik kirakatcsapatával? Ezt próbáljuk megfejteni a klub egyik vezérszurkolójával. Mi lesz veled, Vidi?
2022. március 7. 0:04
A hétvégi NB I-es forduló rangadóján, a Ferencváros - Kisvárda mérkőzésen ismét bebizonyosodott a coubertini idézet igazsága: „a béke vagy, te sport!”
2022. március 4. 1:49
Nem elég, hogy a bajnokságban nem megy a csapatnak – öt meccs, öt vereség – a Magyar Kupából is kihullott a Vidi, hiszen a másodosztályú Győri ETO 2-1-re verte Nikolicsékat.
2022. március 2. 1:13
Ha nem is könnyen, de a bajnokcsapat hozta a papírformát a Honvéd elleni idegenbeli kupamérkőzésen.
2022. február 28. 13:18
Amire senki nem számított, a szezon előtt nyíltan a bajnoki címért harcba szálló MOL Fehérvár a tavaszt öt vereséggel kezdte. Vajon mit szól mindehhez a klub egyik legendája, korábbi gólkirálya? Szabó József a Mandiner Sportnak őszintén mondta el érzéseit a nem mindennapi kudarcsorozatról, a hibás döntésekről és - Nikolics Nemanja könnyeiről is.
2022. február 27. 1:31
Mindenki magabiztos Fradi-győzelmet várt az újonc Gyirmót ellen, ám a szombati meccs is csak szenvedés volt a zöld-fehérek számára, akik így a tavasszal lejátszott mérkőzéseken már 10 vesztett pontnál járnak…
2022. február 22. 11:51
A Fradi legendája ugyan még nem találkozott az orosz mesterrel, de maximálisan bízik benne, ugyanakkor nagyobb figyelmet fordítana az utánpótlásra. Fenyvesi Máté profizmusát példaként állítja mindenki elé, egyébként boldogan él feleségével, komondor testőreivel és három lovával a Szentendrei-félszigeten.
2022. február 21. 14:31
A MOL Fehérvár támadója számára mindenképpen emlékezetes marad a vasárnapi, Újpest FC elleni mérkőzés. S nem csupán amiatt, mert sikerült beállítania a klublegenda, Szabó József gólcsúcsát…
2022. február 20. 1:34
Az MTK elleni örökrangadó előtt a bajnokcsapat háza táján azért is bíztak sokan a sikerben, mert a Zalaegerszegen aratott győzelem után a többség úgy gondolta: az orosz mester és a ferencvárosi labdarúgók kezdenek egymásra találni. Egyelőre közel sem idilli a helyzet...
2022. február 17. 11:16
Bár legutóbb bravúros győzelmet arattak a kék-fehérek a Puskás Akadémia otthonában, ezzel együtt a csapat ádáz harcot vív a kiesés ellen. Vajon az MTK klasszisai hogyan élik meg, hogy a korábbi bajnokcsapat NB I-es tagsága komoly veszélybe került?
2022. február 16. 12:29
Amint azt sejteni lehetett: a halovány ősz után tavasszal elvesztett három bajnokit követően a MOL Fehérvár vezetősége megköszönte a fiatal szakember munkáját.
2022. február 14. 19:43
Bár hallani kínai befektetőről, állami szerepvállalásról, a hírek szerint egyre közelebb a tulajdonosváltás a Megyeri úton, jelentős erősítések is történtek (Kádár Tamás, Vincent Onovo, Budu Zivzivadze), attól még tény: a csapat a tabella utolsó helyén szerénykedik. Az Újpest korábbi közönségkedvenceitől azt kérdezzük: véleményük szerint mi lehet a gyenge szereplés oka?
2022. február 12. 1:53
A Ferencváros mindenkori vezetőedzője egy dologban lehet biztos: a hétköznapjait is reflektorfényben tölti. Sztanyiszlav Csercseszovról kevesebb, mint két hónap alatt is számos cikk jelent meg, de mi megpróbáltunk – stílszerűen - 11 olyan érdekességet összegyűjteni, amelyet még egészen biztosan csak kevesen tudnak róla!
2022. február 10. 13:08
A Magyar Kupa-forduló legnagyobb érdeklődéssel várt találkozója, a Vasas – Ferencváros rangadó simának tűnő vendéggyőzelmet hozott. Más kérdés, hogy valószínűleg egészen másképp alakul a végeredmény, ha ezen a mérkőzésen is alkalmazzák a videóbírós rendszert…
2022. február 8. 22:46
Kedden két mérkőzést játszottak a Magyar Kupában. Újpesten a Kisvárda elleni győzelem többet érhet a továbbjutásnál is, míg a MOL Fehérvár Szegeden hozta a kötelezőt.
2022. február 7. 19:41
A bajnokcsapat váratlanul gyenge rajtja nem csak a klub vezetőit, a szurkolókat, hanem a korábbi legendás játékosokat is letaglózta. A Mandiner Sport által megkérdezett korábbi közönségkedvencek sem értik az okokat, de abban egyetértenek, a Ferencvárosnak rövid időn belül ki kell kászálódnia a gödörből!
2022. február 6. 13:41
A korábbi szövetségi kapitány mondandójára mindig érdemes odafigyelni. Karrierje legfontosabb történéseinek felidézése mellett a magyar futball aktualitásaival kapcsolatban is kíváncsiak voltunk a véleményére. Szokás szerint most sem fogta vissza magát! Nagyinterjú.
2022. január 31. 19:10
A hétvégi NB I-es forduló egyik legnagyobb durranása volt, hogy az újonc Gyirmót elleni hazai vereség után elfogyott a kispesti klub vezetőinek türelme, és azonnali hatállyal menesztették Horváth Ferenc vezetőedzőt. A Mandiner Sport a Budapest Honvéd korábbi legendáit kereste meg: mi lehet a kritikán aluli szereplés valódi oka?
2022. január 30. 19:39
Az első tavaszi fordulóban rögtön szembekerül a két ősi rivális, és bár a két csapatot nyolc helyezés és 18 pont választja el egymástól, mégis pikáns rangadóra van kilátás.
2022. január 30. 13:49
Zoltán a közelmúltban rendszeresen elmondta a véleményét a kedvenc klubja körül kialakult anomáliákról, legutóbb a tavaszi rajt kapcsán kerestük meg. Ezúttal ő jelentkezett, hiszen – mint mondja – „az elmúlt napokban több fontos, életbe vágó esemény is történt a Megyeri úton!”
2022. január 29. 11:22
Szombaton a 18. fordulóval kezdődik a bajnokság tavaszi idénye. Szokásos esélylatolgatónk következik háttérinformációkkal, érdekességekkel.
2022. január 27. 21:58
A Puskás Akadémia 1-0-ra győzte le a helyzetekig is alig eljutó bajnokcsapatot.
2022. január 27. 13:28
A Puskás Akadémia – Ferencváros mérkőzéssel rajtol az NB I tavaszi szezonja.
2022. január 24. 22:09
Zoltán legutóbb akkor kért szót, amikor az Újpest ősszel, siralmas játékkal szenvedett hazai pályán vereséget a Gyirmóttól. Akkoriban a helyzet odáig fajult, hogy a szurkolók levetették a játékosokról a mezt, és kis híján meg is lincselték őket. A hét végén folytatódó tavaszi szezon előtt a vezérszurkoló újra kiöntötte nekünk a szívét – miközben a hangja többször is elcsuklott…
2022. január 20. 18:13
Az orosz mester Dunaszerdahelyen vereséggel mutatkozott be a Fradi kispadján.
2022. január 19. 12:48
Január 18-án ünnepelte 67 . születésnapját a magyar futball legendája. A Mandiner egy nagyinterjúval tiszteleg Nyilasi Tibor nem mindennapi pályafutása előtt.
2022. január 14. 12:42
17 nappal a bajnokság folytatása előtt a lila-fehér klub vezetői nagy bejelentést tettek.
2021. december 31. 15:41
A labdarúgó-élvonal őszi idénye értékelése második részében többek között arra keressük a választ: a három fővárosi „nagycsapat”, a Honvéd, az Újpest és az MTK – miként sodródhatott a kiesés szélére?
2021. december 30. 1:26
Az őszi idény zárása után kétrészes sorozatban tekintünk vissza a félévre. Többek között arra keressük a választ: mi okozta Stöger bukását? Miért altatott Révész Kisvárdán? S miért kellett távoznia Pintér Attilának Mezőkövesdről?
2021. december 21. 15:26
A bajnok hétfőn jelentette be Peter Stöger utódját, aki székfoglalójában kijelentette: nála a tehetség az elvégzett munka nélkül semmit sem ér. Annyi tehát borítékolható: Csercseszov, aki önmagát is a szigorú edzők közé sorolja, rövid időn belül rendet rak a Fradi öltözőjében.
2021. december 21. 0:13
A Ferencváros első helyén kívül nem sokan találták volna el, hogy is áll majd a tabella az utolsó őszi játéknapot követően. NB I-es visszatekintőnket olvashatják.
2021. december 20. 0:16
Második félidei meggyőző játékával megérdemelten győzte le a Zalaegerszeg a lilákat, akiknél tavasszal lehet, hogy új korszak köszönt be, de ezzel együtt az NB I-es tagság megőrzése sem lesz egyszerű feladat.
2021. december 18. 21:13
Az NB I szombati játéknapja rangadóján a Ferencváros hozta a papírforma győzelmet, igaz, nem akármilyen körülmények között.
2021. december 17. 19:20
Az idény utolsó fordulóját is aktuális érdekességekkel, statisztikákkal harangozzuk be.
2021. december 14. 19:33
A másodosztályú bajnokság őszi idénye a hétvégén fejeződött be. A MandinerSport félévi bizonyítványt oszt ki; a három kiesőt lehetetlen eltalálni, de lehet, hogy a két feljutó már most megvan?
2021. december 13. 19:34
A Loki elleni végzetes kudarc mellett kitérünk arra, miért nem bírta ki kapott gól nélkül újra a Honvéd, és mi lehet a látványos futballt játszó Paks tartós visszaesésének az oka?
2021. december 6. 21:23
Az NB I legutóbbi fordulójában nem mindennapi izgalmak után születtek váratlan eredmények, az viszont végérvényesen garantálható, hogy 2021 ősze a várdai vitézekről szól!
2021. december 4. 19:49
A bajnokcsapat 566 perc után kapott gólt, és ezzel meg is szakadt négy mérkőzésből álló győzelmi sorozata.
2021. december 4. 1:10
A forduló nyitómérkőzése váratlan fordulatokat hozott, és hihetetlen izgalmakat tartogatott.
2021. december 2. 19:59
Ezúttal is aktuális érdekességekkel, statisztikákkal harangozzuk be a hétvégi NB I-es fordulót.
2021. november 21. 21:15
Az őszi idény leginkább várt rangadóján az FTC kétséget sem hagyott afelől, hogy az NB I két kirakatcsapata közül melyik a jobb.
2021. október 18. 17:13
Nagy meglepetések az NB I-ben! Hazai pályán kapott ki a Fradi, a Gyirmót megleckéztette az élvonal leggólerősebb csapatát, a Paksot, ami viszont nem meglepő: továbbra is vergődik az MTK és az Újpest.
2021. szeptember 2. 15:28
Egy nappal a magyar labdarúgó-válogatott első őszi világbajnoki selejtezője, az angolok elleni mérkőzés ezelőtt mutatta be a Magyar Sportújságírók Szövetsége a Nagy Béla Program támogatásával megjelent, „A körkép” című könyvét. A kötetet Szöllősi György, az MSÚSZ elnöke a negyedik éve zajló program legnagyobb szabású vállalkozásának nevezte.

összesen: 137 db | 18 db/oldal

első vissza 1 2 3 4 5 6 7 8 következő utolsó