Ó és új között

2012. december 29. 14:55

Szerencsére a barátaimat nem érdekli, hogy mivel foglalkozom. Interjú.

2012. december 29. 14:55
Szujó Zoltán, Borsa Miklós
Onleány
„A baráti társaságotok középpontjai vagytok, afféle „jópofa tévés arcok”, akik felelnek a mindenkori jókedvért, vagy ilyenkor végre hátra lehet dőlni és hagyni másokat?

Szujó Zoltán: Régebben afféle társasági középpont voltam, harsányabb, és szerettem, ha rám irányul a figyelem, de mára más a helyzet. Azt hiszem, halkabb, visszahúzódóbb lettem. Ez nem azt jelenti, hogy a baráti kapcsolataim lazultak meg, sőt, azok inkább elmélyültek. A tévészerepléseim viszont pont megadják azt a löketet az egónak, amire szüksége van, azon túl pedig nem hajszolom már a szereplést.

Borsa Miklós: Szerencsére a barátaimat nem érdekli, hogy mivel foglalkozom. Nem várják el, hogy vigyem a prímet, és jól is van ez így. Társaságban inkább csendes megfigyelő vagyok.

Gundel-Takács Gábor: A barátok nem tévés arcot látnak bennem, hanem a társaság egyik tagját. A barátaim többsége még a »tévés arc« korom előtti ismeretség, és ezeknek a barátságoknak éppen az a záloga, hogy a magamfajta megmaradjon olyannak, amilyennek korábban ismerték a barátai.

Egy időszak lezárulta mindig alkalom a számvetésre. Milyen évetek volt? Mi történt veletek, amire örömmel emlékeztek?

Szujó Zoltán: Szakmailag nagyon sűrű évem volt, megkockáztatom, hogy a hivatásom eddigi legintenzívebb időszaka áll mögöttem, rengeteg élménnyel, új tapasztalattal. Az RTL Klubnál eltöltött tizenegy év után tulajdonképp visszatértem a közmédiához, hisz annak idején itt kezdtem gyakornokként a Telesport szerkesztőségében. A hivatásommal kapcsolatos pozitív visszajelzésnek értékelem, hogy felkértek, tudósítsam végig a Forma-1-es évet utazóriporterként, amely idén rekord-hosszúságú, mert húsz futamból álló szezon volt. Ez nagyon intenzív élmény, miközben az év másik nagy eseménye, a londoni olimpia is zajlott, amelyet viszont a helyszíni stúdióból követhettem végig. Sokat tanultam a hivatásomról, a szakmámról, s úgy érzem, hogy az emberekről is.

Borsa Miklós: A munka terén sok változás volt a közmédiában, így a saját életemben is. De nekem a változások eddig mindig jót hoztak. Fél éve váltottam a Dunáról az M1-re. Örülök, hogy az a több éves munka, amit a Dunánál végeztem, meghozta a gyümölcsét. Mégis leginkább arra a két hétre emlékszem vissza szívesen, amit édesapámmal töltöttem Tunéziában, ahol kettesben részt vettünk a Saharun nevű autóversenyen. Huszonöt éve ő tanított meg engem autót vezetni, most én mutattam meg neki a sivatagi autózás fortélyait.

Gundel-Takács Gábor: Dolgos évem volt sok munkával, sok utazással, sok tanulással és sok élménnyel. Mindezek rengeteg örömet szereztek, de a legnagyobb öröm amellett, hogy a munkámban, a magánéletemben és a közösségi tevékenységeimben is sikerült előrelépni az, hogy a gyerekeim is előreléptek a maguk útján.”


az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!