A múlt fogságában

2013. november 25. 09:19

A szocialisták tehát jelen állás szerint kétfrontos harcra készülnek: a hatalom megszerzéséért nemcsak az Orbán-kormánnyal, de a Gyurcsány-párttal is meg kell küzdeniük.

2013. november 25. 09:19
Török László
MNO

„Ami a lényegi kérdéseket illeti: Gyurcsány Ferenccel nem szeretnének a szocialisták semmilyen szinten együttműködni, a DK elnöke ugyanis a személyében képviseli mindazt, amitől a baloldal igyekszik szabadulni. Beleragadt a múltba, Őszöd foglyul ejtette, a választóknak pedig csak annyit tud kínálni, hogy csináljunk egy k…a jó országot. A szocialisták tehát jelen állás szerint kétfrontos harcra készülnek: a hatalom megszerzéséért nemcsak az Orbán-kormánnyal, de a Gyurcsány-párttal is meg kell küzdeniük.

Bár Mesterházy nyilatkozatai arról szólnak, hogy lezártnak tekinti az MSZP az ellenzéki összefogás kérdését, a választásokig hátralévő szűk fél évben még sok minden történhet. A baloldali értelmiségi holdudvar szerint ugyanis történelmi bűn lenne, ha 2014-ben a számottevő társadalmi támogatottsággal bíró ellenzéki erők jelöltjei egymás ellen indulnának. Azt, hogy nincs minden kapu bezárva a DK előtt, a Bajnai-párt vezetőinek reakciói is jelzik. Ők az október 23-án történtek miatt megrendült bizalom helyreállításától – jelentsen ez bármit is – teszik függővé a tárgyalások újraindítását Gyurcsányékkal. Tekintettel arra, hogy egyes közvélemény-kutatások szerint a DK és az Együtt is a parlamentbe jutási küszöb környékén van, akár még az is elképzelhető, hogy ez a két párt lesz kénytelen megállapodni egymással.

Amikor 2009-ben Bajnai Gordon lett az MSZP miniszterelnök-jelöltje, Gyurcsánnyal, Lendvaival és Mesterházyval együtt énekelte az Internacionálét. Bár a munkásmozgalom himnusza a múlt eltörlésének szükségességét zengi, a baloldal képtelen szabadulni azoktól, akik miatt válságba került.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
trespass
2013. november 25. 10:07
" a DK elnöke ugyanis a személyében képviseli mindazt, amitől a baloldal igyekszik szabadulni. Beleragadt a múltba, Őszöd foglyul ejtette,..." Ez tévedés. Őszöd fogságában az mszp vergődik az összes csinovnyikjával, de azt hiszik, ha megszabadulnak Gyurcsánytól minden fasza lesz. Pedig qurvára el vannak tévedve. A saját démonjaikkal kűzdenek, azt hiszik, ha nincs aki a szemükbe mondja, akkor azok nincsenek is.
hátakkor
2013. november 25. 09:47
A Gyurcsány-párt csak egy blöff, de hadd higgyenek benne!
6qwasyx
2013. november 25. 09:46
http://atlatszo.hu/2013/11/25/kormanyrendelettel-szuntettek-meg-a-nav-elitcsapatat-ujabb-ex-adoellenor-beszelt/
Charlie Chan
2013. november 25. 09:39
Ha már helyezkedik a Népszabadság, a kuka felé kéne. Ilyen hangokat 2006-ban kellett volna, bár ha van bennük minimális tisztesség, 1989 végén bezárják a boltot.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!