Élet a focipályán

2015. április 06. 10:43

Ez ugyanis ma az az ország, ahol a miniszterelnök többet foglalkozik a válogatott görögök elleni taktikájával, illetve Priskin center és társai kisalföldi együttesével, mint például az oktatási rendszerrel.

2015. április 06. 10:43
Pető Péter
Pető Péter
Népszabadság

„Nem létezik nagyobb futballpálya Magyarországnál. Igaz, azt, hogy ez a 93 négyzetkilométeres terület játéktérré alakult, eddig is faktumként kezelhettük. Már csak azért is, mert a kormányfő házának közvetlen közelében konkrét katedrálist, de legalábbis óriáskápolnát húztak fel a sportágnak. Ám a minap e tudásunkat is megtámasztotta a kormány, amikor »stratégiailag kiemelt jelentőségű gazdálkodó szervezetté« minősítette a Quaestor-érdekeltségek közé tartozó ETO Park Kft.-t és a Győri ETO FC Labdarúgó és Sportszolgáltató Kft.-t. (...)

Folynak szanaszét a milliárdok az átláthatatlan közegben, amelyben a teljesítmény amúgy a magyar krikettsportéval rivalizál. Ennek megfelelően olyan klasszisok gyülekeznek a klubtulajdonosok között, akikhez képest az egykor Akasztón stadiont építő, majd börtönbüntetésre ítélt Stadler József az erkölcs Diego Maradonája. Ünnepelt elöljáró volt Tarsoly Csaba Quaestor-vezér is, de helyet kap a tulajdonosi, sportvezetői elitben a MET-ügyben érdemeket szerző Garancsi István, miként Mészáros Lőrinc, akinek történelmi teljesítménye, hogy jóban van Orbán Viktorral.

Kész szerencse, hogy jobbal nem csavar úgy, mint Beckham, mert akkor akár komplett megyéket is kaphatna ajándékba a kormányfőtől. Minthogy rugótechnikája elmarad a korábbi középpályásétól, így erre most épp nincs bizonyíték. Csupán annyit tudunk: itt minden futballal kapcsolatos ügy fontosabb, mint bármi más. Ebben a közlésben az a szép, hogy nem publicisztikai túlzás. Ez ugyanis ma az az ország, ahol a miniszterelnök többet foglalkozik a válogatott görögök elleni taktikájával, illetve Priskin center és társai kisalföldi együttesével, mint például az oktatási rendszerrel.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 101 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
BőröndÖdön
2015. április 07. 11:55
Kádár népének ez megfelel...
Fakutya Vigyora
2015. április 06. 22:22
Amilyen hülye feje van, ugyanolyan semmitmondó faszsággal uszit, amivel a kárpitos apukája.
gudmen
2015. április 06. 17:25
Három-négyszáz magánkézben lévő vállalkozást szerezhetett meg erővel és zsarolással a Fidesz, amióta hatalomba került, mondják a hazai gazdasági életben jártas üzletemberek. Bár a média főleg a külföldi tulajdonban lévő bankok és közműcégek sanyargatásairól szól, a háttérben egy félelmetes jelenség telepedett rá az üzleti világra, amelyben a jól prosperáló magyar vállalkozások tulajdonosait a fideszre hivatkozva ügyvédek keresik meg, akik a valós ár töredékéért vételi ajánlatot tesznek a sokszor évtizedek alatt felépített cégre. A hatóságok által szervezetileg is támogatott cégrablások már a néhány százmilliós forgalmú családi vállalkozásokat is fenyegetik, többek között a belvárosi éttermeket és a jobb forgalmú szállodákat. Amennyiben a tulajdonos nem szeretne a vállalkozásától veszteséggel megválni hamarosan megjelennek a különböző hatóságok, akik aztán ellehetetlenítik a céget, így csak idő kérdése a kéretlen ajánlat elfogadása. Sokszor az is megesik, hogy a tulajdonos megtörését látva az eredeti árat sem tartják a vevők, arra hivatkozva, hogy költségekbe került a meggyőzés. Ezekkel a módszerekkel bírhatta több hónap vegzálás révén maga Lázár János "jobb belátásra" a Welt 2000 alapítóját, aki nem akart beletörődni a csaknem húsz éven át töretlenül fejlesztett vállalkozása átadásába, de a rendszeres házkutatások és eljárások felőrölték az energiáit, így végül szombaton aláírta a milliárdos forgalmú cége elkobzását.Sajnálatos módon Komáromi András vasárnap belehalt a lelki gyötrődésbe. (Az esettel kapcsolatban az index írása itt olvasható: http://index.hu/gazdasag/2014/03/03/az_allammal_uzletelt_masnap_meghalt/)
Peter8811
2015. április 06. 15:34
Ti csak az oktatással foglalkoztatok 70 évig aztán csak egyetlen atomtudósunk van a szakállas Széll Berni néni.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!