Inkorrekt parapolitika

„Talán ez a jövő. Jelenleg azonban semmiképp sem az volna a magyar állam feladata, hogy a fogyatékosok sportjából formálja meg a kárpát-medencei Éhezők Viadalát, ahol az eredményhirdetés után a győztesek biztos egzisztenciát, a vesztesek meg semmit se kapnak. Miközben fogyatékosok tömegeinek sem elfogadható színvonalú oktatást, sem rendes munkát, sem a tömegsporthoz szükséges infrastruktúrát nem biztosít a magyar társadalom. Négy évente azonban a politikai garnitúra látványosan körbeünnepelteti magát egy tucatnyi paralimpikonnal, aztán hadd sefteljen velük Deutsch meg a többi politikai komisszár. Hadd demonstrálja velük és rajtuk, hogy Magyarországon minden a legnagyobb rendben van. Holott semmi sincs rendben. Csak épp a politikailag korrekt beszéd, az álproblémák meg a hazug szimbólumok fojtják el az esélyét is annak, hogy szembesüljünk a ténnyel: nem kerültünk közelebb Dániához, Finnországhoz, Belgiumhoz, Ausztriához vagy Svájchoz attól, hogy megelőztük őket az olimpiai éremtáblázaton.

Épp azzal kezdenénk meg a felzárkózást, ha végre felszámolnánk ezt az tébolyult versenysport-fetisizmust. Magyarországnak nem paralimpiai érmekre van szüksége, hanem kerekesszékes politikusokra és közgazdászokra, vak programozókra, zenészekre meg tolmácsokra, s még ki tudja, hányféle területe van az életnek, ahol egy fogyatékos ember akkor is képes lehet kimagaslóan teljesíteni, ha a közösség az épeket nem zárja ki a versenyből.”