Mindenért kőkeményen megdolgoztam

2015. szeptember 07. 09:48

Nincs az életemben semmi, amiért nem kellett volna, az, ahol most vagyok, nagyon kemény meló eredménye. Semmit nem adtak ingyen.

2015. szeptember 07. 09:48
Istenes Bence
Index

A VIVA-nál mint tanultál meg a szakmából?


Érdekes kérdés, valójában mindent. Az elején nagyon komplex volt az egész, az én generációm volt az utolsó, ami kapott ott egy kis iskolát is. Nagyon szorgalmasan jártam beszédtanárhoz, tanultam Philiptől, aki akkor még ott volt, és egyébként a kiválasztásomban is benne volt a keze, de egyébként is nyitott szemmel jártam bent, és mindent megfigyeltem és magamba szívtam, mert apukám mindig azt mondta, hogy bárhol járok, a csápokat szépen eresszem ki, és mindent szívjak fel, ami tudás. Ha tudtam, hogy valaki okosabb, hogy többet tud, akkor megkértem, hogy meséljen, magyarázzon, tanítson. Ez segített hozzá ahhoz, hogy előrébb jussak.

Steiner Kristóftól is sokat tanultam, ő volt az egyik első műsorom szerkesztője. Tényleg mindent itt sajátítottam el, kezdve azzal, hogy ha erre fordulok, akkor így tartom a mikrofont, ha meg arra, akkor úgy. Hogy milyen magadnak konfot írni, hogy mit csinálsz akkor, ha egy diszkóban vagy, és az az utasítás, hogy mondjad. De mit? Mélyvíz volt, a Megálló című műsor nem egyszer, amikor ugye lemész vidékre valahova, és egy heti műsort fel kell venni, az utca emberével, aki viszont az esőben, hidegben, szélben nem akar veled beszélni, vagy ki sem megy az utcára. Oldd meg. Úgy fázol, hogy fáj már a lábad? Oldd meg. Megtanultam, hogy lehet ilyen szituációból valamit, bármit kihozni, ami hasznos, mert az adáskazettát le kell adni, olyan nincs, hogy a műsor nem készül el.

Miért jöttél el?

Mert egy ponton úgy éreztem, és ez nem nagyképűség, hanem az igazság, hogy nincs már mellettem olyan ember, aki többet tudna, mint én. Hogy értsd: nem arra gondolok, hogy veterán tévéseknél többet tudtam a szakmáról, hanem arra, hogy például a legutolsó szerkesztőm később jött a csatornához mint én, így nekem kellett megtanítanom arra, hogyan kell összerakni egy műsort. Úgy döntöttem, hogy elmegyek, mert már nem kihívás, amit csinálok, és szeretnék feljebb jutni az egyes szintről. Közben hívtak a NekedValóba, ami a Coolon indult, és tudtam, hogy a Cool az az RTL, azaz ez lesz az első lépés, hogy bejussak oda. Az eleje nem volt teljesen sima, mert a szerződésem még élt a VIVA-nal, de a Cool már szólt, hogy engem akarnak, és nem tudtam, hogy a két tévé meg tud-e egyezni vagy sem. Megegyeztek. (...)

Mikor léptél feljebb az RTL belső ranglétráján?

A NekedValó után rengeteg mindent csináltam a Brandmániától a Csillag születik és X-Faktor háttérműsoráig, az After X-ig, és utána jött a Szombat esti láz, amiben versenyzőként indulhattam el, ez volt az első nagy lépés felfelé, mert bízott bennem annyira az RTL, hogy betett egy nagy showműsorba, hogy a karakteremet jobban megismerjék a nézők. Ez volt tavasszal, és utána jött az X-Faktor, amit már nyáron elkezdtünk forgatni, majd a Való Világ.”
az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
puszika
2015. szeptember 11. 17:02
Kökemény munka?? Az X-faktor meg a VV egy hasznos munkát NEM végző számára biztosan az. Az egész írásban az ÉRTÉKTERMELŐ MUNKA szóba sem kerül!!! Istenes polgártárs csak a mindenkori pillanatnak él,amióta az eszét tudja!
jött a csősz és mindenkit hazazavart
2015. szeptember 10. 19:23
jaj bence, ne arcoskodj annyira:)
krutyifix
2015. szeptember 10. 17:27
azt sem tudják az mi... kis objektivitás is lenne benne azt nyilatkozta volna: évek óta keményen lapátolom a szart
kispufi
2015. szeptember 10. 17:06
a csürhe uralma és önképe.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!