Franciaország győzni fog

2016. június 10. 13:14

Franciaország hatalmas identitásbeli traumával él együtt. A francia politika pillanatnyilag teljesen átrendeződik. Interjú.

2016. június 10. 13:14
Daniel Cohn-Bendit
taz

- Franciaország 1998-as győzelmét követően ön úgy ünnepelt, hogy azt mondta, a csapat a multikulturális ország lenyomata. Aztán hirtelen minden összetört, az ön Franciaországa politikailag összezuhant, és nem csak a Nemzeti Front miatt. Hogy jutottunk el idáig?

- Na ja, a dolgokra úgy kell emlékezni, amilyenek azok voltak. A Black-Blanc-Feur-csapat elérte, hogy a franciák teljesen átszellemüljenek: legalább kétmilliónyian ünnepelték őket a Champs-Élysées-n. Egy igazi tömegtüntetés! Mindenki ott volt, a külvárosok is, büszkék voltunk arra, hogy franciák vagyunk. Hogy ez a büszkeség végül nem állt itt meg, abban talán az olyanok naivitása is benne van, mint az enyém. Örültem volna, ha ez a jelzés olyannak marad meg, mint amilyen akkor volt.

- Miféle jelzés?

- Hogy Franciaországnak tényleg sikerül a külvárosokban élők integrációja, az aránytalanságok megváltoztatása. De nem ez történt. Ezért ekkora ma az elkeseredettség, ma már ugyanis egy kettéhasadt országban élünk. Négymillió ember vonult utcára a Charlie Hebdo, a Hyper Crasher, a Bataclan elleni támadásokat követően szolidaritása jeléül. És mégis, ők Franciaországnak csupán az egyik része. A másik része nem volt ott. Előrehaladott állapotban van már a szegregáció. Egyik politikai párt sem – legyen az bal- vagy jobboldali – rendelkezik azzal a fantáziával és erővel, hogy küzdjön ellene.

- Elvárható-e a jelenlegi francia csapattól az 1998-as multikulturális foci reneszánsza?

- Nem hinném. Mindenki láthatta a vitákat Karim Benzama és Hatem Ben Arfa körül, akik végül nem kerültek be a csapatba, és ezért rasszizmussal vádolják a szövetségi kapitányt. Franciaország hatalmas identitásbeli traumával él együtt. A francia politika pillanatnyilag teljesen átrendeződik, méghozzá az identitáskeresés, identitásmegerősítés, identitástagadás fogalmai mentén. Ezt egy labdarúgó EB-vel sem lehet meghaladni, kikerülni, még akkor sem, ha a döntőben Franciaország nyer.

- Miből áll össze ez az identitásprobléma?

- A globalizáció elbizonytalanítja az embereket. Egy ilyen elbizonytalanodás idején felerősödik a saját identitásunk kutatása, hogy legyen mibe kapaszkodni. És rögtön látszik, hogy a külvárosokban, de legalábbis a nem jó negyedekben élő, muszlim kultúrákból származó franciák nem érzik magukénak ezt az identitást. Valamint elkezdenek félni a zsidók is, mert úgy érzik, vannak, akik nem akarják, hogy többé a közös identitás részei legyenek. A szociálisan leszakadók azt érzik, semmi esélyük, hogy ennek részeivé váljanak. Éppen ezért az összes csoport a saját, eredeti identitására redukálja magát, vagy éppen arra, amit identitásának tart. Lehet, hogy picit meglepően fogalmaztam most, de igen, ebbe az irányba tartunk.

(...)

- Beszéljünk a rasszizmusról. Igaza van Karim Benzamának, amikor azt mondja, rasszista indítékok állnak amögött, hogy végül nem került be a csapatba?

- Nincs. Benzama a kapitány, Didier Deschamps kedvenc játékosa volt. Már két évvel ezelőtt is jelölte a világbajnokság keretébe. Ezt követően Benzama belekeveredett egy szexvideó-botrányba, amit még egy zsarolási kísérlet is követett. Ez volt az ami, nem tette lehetővé Deschamps számára, hogy beválogassa őt. Franciaországban van valamiféle közhangulat, ami valami ilyesmiben nyilvánul meg: »Ezért vagy azért, de nem szeretem Benzamát. Vagy mert egy szar muszlim, vagy mert egy gettóbűnöző.« Van egyfajta rasszizmus Franciaországban, csakhogy annak köze nincs ahhoz, hogy Deschamps nem válogatta be a keretbe se Benzamát, se Ben Arfát. 

(...)

- Kinek szurkol?

- Franciaországnak. Mindig Franciaországnak. Franciaország győzni fog.

- Tessék?

- Először is, szerintem Franciaország tényleg győzni fog. Másodszor: jót tenne ez a győzelem a franciák lelkének.”

*

Az interjú a berlini Die Tageszeitung június 10-i nyomtatott kiadásában jelent meg.

Összesen 77 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Martell 2
2016. június 12. 12:39
Na és, az egy afrikai válogatott, nem francia, örüljenek neki a feketék.
kiss.istvan770
2016. június 12. 08:21
Ezt a bohócot muszáj volt megkérdezni? Jó lenne ha Franciaországban győznének a franciák, csak ne a balfék fele.
tevevanegypupu
2016. június 12. 07:37
Miféle identitás Bandikám? Amit nagy nehezen elértek a franciák, azt most a Hollande kormány, csak azért, mert fogalma nem volt kormányzásról és tisztességről - mint általában az ilyen szocialista-liberális kormányok többségének - most egy-két tollvonással szeretné megszüntetni. Ha végignéz az ember a francia kormányon, jogosan borzad el a sok hülye liberálzsidó fején..különös tekintettel Izraelnek tökéletesen elköteleződő, eszelős, spanyol származású Valls a rémítő..Nem az a baj velük, hogy szinte kivétel nélkül meglehetősen kevés közük van a franciákhoz, hanem az, hogy buták, alkalmatlanok, szélkakasok és nem csak Franciaországot teszik tönkre, hanem gyilkos és ostoba külpolitikájukkal Európát és a Közel-Keletet is.
kálmi
2016. június 11. 20:31
Ha kétszázhuszonöt évvel ezelőtt lennénk, már rég a kosárban gurulna a feje a nagy reformátornak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!