Rázuhant-e Cseh „Laci”-ra az ötkarika?

2016. augusztus 13. 12:06

Rióban nem is volt esélye a bajnokságra. Azt pedig feltételezem, hogy ezzel ő is tisztában volt, csakhogy az igazságot nem köthette a nyilvánosság orrára.

2016. augusztus 13. 12:06
Zöldi László
Médianapló

„Vele ellentétben azt állítom, hogy Rióban nem is volt esélye a bajnokságra. Azt pedig feltételezem, hogy ezzel ő is tisztában volt, csakhogy az igazságot nem köthette a nyilvánosság orrára. A saját érdekében épp az ellenkezőjét kellett elhitetnie velünk. A marketingben bevett fogás az átverés, bepalizás, csőbe húzás, felültetés, félrevezetés, megetetés, megtévesztés, rászedés. Segített ebben neki a hazai sportújságírás is. Interjúkészítés közben soha senki nem firtatta, hogy Phelps árnyékában miként képzeli azt a fránya olimpiai aranyérmet. (...)

Csakhogy ezüstre vagy bronzra aligha kötnek vele reklámszerződést, Eger önkormányzata sem ad neki felkészülési támogatást, az úszószövetség pedig inkább a fiatal tehetségekre fordítja az állami apanázst. Neki aranyéremre kellett áhítoznia a nyilvánosság előtt, hogy 2012 és 2016 között jól élhessen, esetleg a visszavonulás utánra is bespájzolhasson. Nem kotorásznék a zsebében, mert voltaképpen megdolgozott a jövedelemért, riói ezüstérmét azonban nem is tekintem kudarcnak.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 106 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Filep Attila
2016. augusztus 14. 23:09
Provokátorféreg..... Van ennél lejjebb is ?
tango47
2016. augusztus 14. 15:33
Mi lehet nagyobb esély egy olimpiai aranyra, mint előtte nem sokkal egy világbajnoki aranyérem?
hátakkor
2016. augusztus 14. 10:14
Zöldi tud úszni?
Paxillus
2016. augusztus 13. 23:26
"Rióban nem is volt esélye a bajnokságra' Szó nincs rá mekkora rohadékok léteznek !
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!