Viszlát, Panni néni!

„A gyerekekért élt-halt, a munkán kívül egyetlen mindenki által tudott szerelme volt, Fischer Annie zongoraművészete. És sosem szűnt meg mesterét, Berczik Sárát magasztalni.

»Meg tudsz bocsátani, hogy annak idején azt hittem, hogy a születés körüli oxigénhiány miatt sérült, mozgásfejlődésükben elmaradt babákat csak féléves koruk táján lehet elkezdeni kezelni? Ma már tudom, nagy hiba volt. Ha az inkubátorban megkezdjük a kezelést, sokkal nagyobb az esély a teljes regenerálódásra« – szabadkozott, hogy a 80-as évek végén, első aggódó jelentkezésemet azzal hárította el, hogy hívjam két hónap múlva.

A megbocsátás persze szóba sem jött, csak az örök hála, hiszen az évtizedek alatt kifejlesztett manuális terápiája, a letapadt izmok, ízületek »felszabadítása«, funkciójuk helyreállítása, de legalábbis közelítése az egészséges működéshez, szó szerint talpra állította kis súlyú, koraszülött gyerekemet. Miként sok ezer másik gyerek is neki és a módszerét alkalmazó kollégáinak köszönheti, hogy nem mankóval jár vagy tolószékben ül.”