Newsweek: Segítené-e az éhezés elleni küzdelmet a halottak megevése?

2019. augusztus 26. 10:56

Két pszichológus az emberi kannibalizmus tilalma feloldásának lehetőségén elmélkedik, mivel az az állatvilágban teljesen elterjedt.

2019. augusztus 26. 10:56

Miközben az állatvilágban teljesen bevett dolog a kannibalizmus, azaz az, hogy egy faj egyedei megeszik egymást, az embernél valamiért ezt erős tabu övezi – a Newsweek véleménycikkének szerzői, Jared Piazza és Neil McLathcie, aki megpiszkálják ezt a tabut.

Mint írják: egy kísérletben a résztvevők még akkor is visszautasították az emberhús megevését, ha ezt egy olyan törzsi környezetben kellene megtenniük, ahol a holt megsütött húsának megevése az iránta való tiszteletet jelenti. Azt is megjegyzik, hogy a híres, 1972-es, Andok-beli repülőgép-baleset túlélői is csak az utolsó pillanatban, sok éhezés után vállalták elhunyt társaik húsának megevését.

Ugyan a halott embertársunk húsába való beleevésről meg tudjuk győzni magunkat, azért az ember alapvetően irtózik a kannibalizmus legenyhébb formáitól is – írja a szerzőpáros, s ezt a jelenséget „pszichológiai esszencializmusnak” nevezi el. 

A szerzőpáros végigveszi a kérdés irodalmát, majd megemlíti, hogy vannak, akik szerint az éhezés elleni küzdelem jegyében nem eltemetni kellene a halottakat, hanem megenni. Ugyanakkor egy felsóhajtással megjegyzik, hogy emberhús helyett lehet növényeket is enni.

A Lancasteri Egyetem professzorai ugyan cikkük végén megjegyzik, hogy hála az égnek nincs szükség a kannibalizmus tabujának megdöntésére, mégis leírják azt, hogy az emberi test által megtestesített személyiség még a halála után is annyira hozzá kapcsolódik valakihez, hogy még szélsőséges helyzetben is előfordulhat, hogy az „óvatos érvelés”-t az emberhús megevése mellett „felülírja az idegenkedés és undor érzése”. 

Minthogy a szerzőpáros az állatvilágban általános kannibalizmusból indul ki, s ezért tekinti természetesnek a jelenséget, érvelés hasonló ahhoz, amikor a meleg pingvinekkel szeretnék alátámasztani az LMBTQ-mozgalom jogigényeit; ez az érvelés, mint arról nemrég értekeztünk, téves, a meleg pingvinek nem bizonyítanak semmit.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 116 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Skankhunt42
2019. október 07. 12:31
Soylent green!
Vakfolt
2019. szeptember 18. 08:31
❝az embernél valamiért ezt erős tabu övezi❞ Egyrészt egészségügyi problémát okoz, másrészt egy jó érzésű ember csípőből elutasítja, harmadrészt aki ezt még csak lehetőség szinten is komolyan gondolja, az nem beszámítható kretén.
Csomorkany
2019. augusztus 29. 20:00
Tényleg! Most mér nem lehet ezen elgondolkodni? Amelyik túléli a másikat, az mutathatna példát is!
Megtalálta
2019. augusztus 27. 12:15
A területvédelem sokkal alapvetőbb ösztön, mint a fajtárs megevése. Azt kutassátok, redvás libsik.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!