Achilles és a vörös gruppenpartik

„Na, most vegyünk egy nagy levegőt és írjuk le: már az Achilles-ínnal is baj van. És nem, nem az a gond, hogy meghúzódik vagy elszakad, hanem nagyon tessék figyelni: az a baj vele, hogy egy férfiről nevezték el.

Mindenekelőtt én kérek elnézést, hogy a görög mitológiában férfi és női istenek, héroszok, emberek szerepelnek (illetve vannak köztes lények is, ahogyan például a 21. századi Amszterdamban és Brüsszelben, de ez most nem ide tartozik).

Ízlelgetjük kissé ezt a már nem is olyan szokatlan hírt, az agybaj újabb diadalittas jelét, és arra gondolunk, hogy végtére is lényegtelen, igaz vagy nem. Ennél ezerszer durvább előírásokat is követelnek a roppant öntudatos feministák és csatolt részeik. Az igazi kérdés az, hogy mi lesz ebből az egészből.

Nos, a pesszimista nézőpont szerint – hallom ezt sokat a környezetemben is – a világnak vége, Európában bezárult minden kapu, megérkezett a nemzethalál, az elmúlás. Én viszont azt mondom, tényleg nagy a baj, de bízhatunk a történelem nagy tanulságaiban. Ezek sorában az egyik legfontosabb, hogy a vadhajtások csak ideig-óráig burjánzanak a közéletben, mert amikor már teljesen átfordul az ember abnormálisba, érkezik valamilyen új erő, ami elsöpri az utópistákat és szépen minden visszazökken az eredeti kerékvágásba. Ha zsarnoki, kegyetlen is az új rendszer, a leghülyébbeknek akkor sem terem babér, nem beszélve a barátságos politikai berendezkedésekről, ott egyenesen érdem a normalitás.”