Achilles és a vörös gruppenpartik

2020. július 20. 17:34

Már az Achilles-ínnal is baj van.

2020. július 20. 17:34
Szentesi Zöldi László
Origo.hu/888

„Na, most vegyünk egy nagy levegőt és írjuk le: már az Achilles-ínnal is baj van. És nem, nem az a gond, hogy meghúzódik vagy elszakad, hanem nagyon tessék figyelni: az a baj vele, hogy egy férfiről nevezték el.

Mindenekelőtt én kérek elnézést, hogy a görög mitológiában férfi és női istenek, héroszok, emberek szerepelnek (illetve vannak köztes lények is, ahogyan például a 21. századi Amszterdamban és Brüsszelben, de ez most nem ide tartozik).

Ízlelgetjük kissé ezt a már nem is olyan szokatlan hírt, az agybaj újabb diadalittas jelét, és arra gondolunk, hogy végtére is lényegtelen, igaz vagy nem. Ennél ezerszer durvább előírásokat is követelnek a roppant öntudatos feministák és csatolt részeik. Az igazi kérdés az, hogy mi lesz ebből az egészből.

Nos, a pesszimista nézőpont szerint – hallom ezt sokat a környezetemben is – a világnak vége, Európában bezárult minden kapu, megérkezett a nemzethalál, az elmúlás. Én viszont azt mondom, tényleg nagy a baj, de bízhatunk a történelem nagy tanulságaiban. Ezek sorában az egyik legfontosabb, hogy a vadhajtások csak ideig-óráig burjánzanak a közéletben, mert amikor már teljesen átfordul az ember abnormálisba, érkezik valamilyen új erő, ami elsöpri az utópistákat és szépen minden visszazökken az eredeti kerékvágásba. Ha zsarnoki, kegyetlen is az új rendszer, a leghülyébbeknek akkor sem terem babér, nem beszélve a barátságos politikai berendezkedésekről, ott egyenesen érdem a normalitás.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 22 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Drazsé
2020. július 20. 21:33
A korábbi 7 milliárd forint helyett már 10 milliárd forintot költhetnek a jövő évi vadászati világkiállítás előkészítésére - ezt Kovács Zoltán, a kiállítás előkészületeiért felelős kormánybiztos mondta.
Akitlosz
2020. július 20. 21:08
Az a baj vele, hogy "férfirőlt" ír férfiról helyett. Feminizmus ide vagy oda erősen kétlem, hogy a görög és egyéb istennők kultusza felvirágozna. Nem csupán a zsidókereszténymuzulmánok nem, de az ateisták sem rajonganak annyira az istennőkért. Pedig: Na kezdjük akkor egy görög istennővel https://www.ancienthistorylists.com/wp-content/uploads/2015/04/Demeter-godess-of-harvest-of-grain.jpg http://www.spiritualcounselling.co.uk/wp-content/uploads/2017/07/Raising-Consciousness-with-the-Goddess-1080x675.jpg https://3.bp.blogspot.com/-RrMVHtFB8mI/WedCu3CA7rI/AAAAAAAAErc/V-R20K7ErJwcvLJFsXAXc14q_SEEhpbkACLcBGAs/s1600/B%25C3%25A1sztet.jpg https://cdnb.artstation.com/p/assets/images/images/012/418/869/large/mohamed-sax-the-goddess-final.jpg?1534710487
patkánynak sem nevezhető férgek
2020. július 20. 19:58
A Vénusz dombbal mi lesz? Az maradhat?
balbako_
2020. július 20. 18:00
Emberek! Ha ezt a diliházban elmondja egy ápolt, akkor a professzor úr bólogatva hallgatja és mondja igen ez jellegzetes tünete a kórnak! De ez európai értékké vedlett!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!