A következő idényben is a Herthánál dolgozom

2021. május 17. 22:45

Hogy az első csapatnál vagy az utánpótlásban, majd a vezetők eldöntik. Interjú.

2021. május 17. 22:45
null
Dárdai Pál
Nemzeti Sport

„– Volt olyan nap, amikor úgy érezte, hogy nem jár sikerrel?

– Ha szerdán kikapunk a Schalkétól, nagy veszélybe sodortuk volna magunkat... Rengeteget számított, hogy nyertünk Gelsenkirchenben, a Köln ellen abban a tudatban léphettünk pályára, hogy nem kell mindenáron győznünk, adott esetben elég lehet a döntetlen is. Így is történt. Sok minden fejben dőlt el. Amikor visszatértem az első csapathoz, rossz volt ránézni a sorsolásra: az első öt ellenfelünkből négy az élboly tagja volt. Papíron egy együttes ellen volt reális esélyünk a jó eredményre, el is hoztunk egy pontot Stuttgartból. A Bayern Münchentől, az RB Leipzigtől, az Eintracht Frankfurttól és a Wolfsburgtól viszont vereséget szenvedtünk, nehéz helyzetbe is kerültünk. Abban a szituációban nemcsak edzőnek, pszichológusnak is kellett lennem, szerencsére kihúztuk magunkat a gödörből. Az igazsághoz tartozik, hogy Arne Friedrich személyében jelentős támaszom volt: a sportigazgatónk folyamatosan mellettem, mellettünk volt, mindenben számíthattam rá. Őszinte kapcsolat van köztünk, olykor vitáztunk is, de ez is kellett ahhoz, hogy előrelépjünk. Egy szivar neki is járt!

– Mikor érezte azt, hogy fordul a kocka, és elindulnak felfelé?

– Amikor megvertük a Leverkusent három nullára. Az nagy győzelem volt. Igaz, volt előjele, mert a mérkőzés előtti napokban remekül edzett a brigád. Más kérdés, hogy a következő körben játszottunk egy iszonyúan rossz meccset az Union Berlinnel. Egy pontot így is szereztünk, de bennem az volt: hú, most mi lesz?! Jönnek a nyerhető találkozók, mi meg borzasztóak vagyunk... Ahhoz képest rá egy hétre kettő kettőre végeztünk a Mönchengladbach ellen, ami megint csak reménykedésre adott okot.

– Majd jött a vírus...

– Akkor sokan leírtak minket, elkönyvelték, hogy a Hertha kiesett. Na, persze mi másként gondoltuk. Tisztában voltunk vele, hogy ha visszatérhetünk a pályára, pokoli menet vár ránk, de kitaláltam valamit. Forgattam a csapatot, amennyire lehetett, úgy vigyáztunk a játékosokra, mint a hímes tojásokra. A stáb dicsérete, hogy izomsérülés nem sújtott bennünket, ha valaki kidőlt, annak eltiltás vagy lábtörés volt az oka. Jóllehet a végére teljesen kifogytunk a támadókból, a Köln elleni mérkőzés előtt azt kérdezgettem magamtól: ki lő majd gólt?! Nem is lőttünk, de a sors úgy akarta, hogy gól nélkül is elérjük a célunkat.

– A Hoffenheim elleni mérkőzésnek már nincs is tétje?

– Hogyne lenne! Ha már nyolc meccse nem kaptunk ki, a kilencediken sem akarunk. Arról nem szólva, hogy tizenkettedikek is lehetünk, ha nyerünk. A hétfő még a pihenésé, valahogy elütjük az időt a hotelben, ám keddtől már azon dolgozunk, hogy szépen zárjuk az idényt. A helyzetünket nehezíti, hogy a végére nem sokan maradtunk, ugyanakkor könnyíti, hogy nem kell aggódnunk a sorsunk miatt. S ami mindnyájunkat motiválhat: szombat este végre hazamehetünk, ilyenkor minden megszépül. Én is előbb hazamegyek, aztán hazajövök – alig várom, hogy a Balatonon legyek.

– Mi lesz középső fiával, Mártonnal?

– Ha összefutok vele a folyosón, megveregetem a vállát, mert szombaton is jól játszott. A legfontosabb feladat azonban még előtte áll: nemsokára érettségizik. Ha azon is túl lesz, rendben vagyunk. Nemrég hosszabbított szerződést, jó úton jár. Tisztelettudó, rendes gyerek, a társai is szeretik. Szerintem szép jövő vár rá. A válogatottságról azonban korai beszélni. Azért, mert van tíz Bundesliga-meccse, még nem kell őt címeres mezben látni. Majd ha lesz nyolcvan, esetleg akkor. Tizenkilenc éves, a tanulás mellett arra kell figyelnie, hogy helyén kezelje a dolgokat. Nem mintha ezzel gond lenne nála.

– No, és mi lesz az édesapjával?

– Van szerződésem, amely a Herthához köt, az biztos, hogy a következő idényben is a klubnál dolgozom, de hogy az első csapatnál vagy az utánpótlásban, majd a vezetők eldöntik.”

Nyitókép: MTI/AP pool/Martin Meissner

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 27 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Senki Alfonz
2021. május 18. 21:39
Paul Dardai a neve az egyik német sikeredzőnek. Ennyi a hír, a több csak púderezés, szerecsenmosdatás! Ugorgyunk!
tomtam
2021. május 18. 11:30
A Petry ügyet kommentálva kiírta magát. Pont.
Senior
2021. május 18. 10:43
Hertha mint cég csatlakozott a sokszínűség karthahoz. Ezzel lehet nem egyetérteni, de Petry mint alkalmazott, ezzel szembe ment. Azonnali kirúgás szerintem is túlzó volt, főleg, hogy a kiesés réme fenyegette őket. Dárdainak mit kellett volna tennie? Szolidaritásból lelépni abból a közegből, amihez ezer szál köti? Gulácsi tök feleslegesen tett egy olyan kijelentést, amire senki nem kérte. Ezektől függetlenül Lőw Zsolttal együtt a legsikeresebb magyarok ebben a műfajban. Dárdaira visszatérve: Másodszor tartotta bent csapatát a Bundesliga 1-ben, nélküle nem lett volna 2016-s EB résztvétel, ezek tények, a többi csak duma.
MZperXXL
2021. május 18. 10:27
Fel kell nevelni a gyermekeit és megalapozni a jövőjüket. Ha Németországban képzeli el és szembemegy a ménsztímmel, nemcsak neki, a gyerekeinek is kaszálnak, mert a "rosszul gondolkodókat" generációkra akarják ellehetetleníteni. Nem vennék fel a gyereket abba az iskolába, ahol a legjobb képzést kapja, vagy frocliznák a tanárok és ne adj' Isten a kevésbé világos bőrűek, elvennék az Internet elérésüket, nem lenne pénzük a fizetős képzésekre stb. Ameddig nem lesz anyagilag annyira független, mint pl. Leslie Mandoki, addig bizony a kintieknek még családi körben is tartaniuk kell a szájukat, nehogy a gyerek elszólja magát az ő baráti társaságában, aztán a kisbarát visszamondja az ő szüleinek. A családi besúgás azért társadalmi örökség lett, így, a német egyesítést követően, a keletről érkezők neveltetése miatt - meg a mostani agymosásuk miatt.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!