Köszönjük a reklámot!

2021. június 19. 09:17

A kormány bizonyos szereplői most előszeretettel posztolnak a Lánchíd felújításáról és a Lánchíddal kapcsolatos munkálatokról.

2021. június 19. 09:17
null
Karácsony Gergely
Karácsony Gergely
Facebook

„A kormány bizonyos szereplői most előszeretettel posztolnak a Lánchíd felújításáról és a Lánchíddal kapcsolatos munkálatokról. Egy kicsivel több együttműködési szándéknak és támogatásnak jobban örültünk volna, ugyan köszönjük a reklámot, de jobban szeretnénk, ha véletlenül sem keltenék azt a benyomást, hogy ők itt Budapesten bármilyen munkálatokat elősegítettek volna, hiszen tudjuk, éppen ellenkezőleg történt.

Most azt állítják, hogy ők kisegítettek bennünket azzal, hogy a Magyar Hajózási Társaságon keresztül hajókat indítottak, amelyek a budai oldal és a pesti oldal között járnak. A Lánchíd gyalogos lezárása után valóban szükség lehet a hajókra, amelyekkel megkönnyítjük a gyalogosan közlekedők életét, erről azonban a főváros gondoskodott. A BKK és a MAHART kötött megállapodást arról, hogy újra indítjuk a hajókat a Dunán. A kormány szerepe ebben legfeljebb annyi, hogy a hajókat egy állami cég biztosítja a számunkra.

Egyébként a hajók június 4-én kerültek forgalomba, szeretettel várunk mindenkit, próbáljátok ki! Egészen különleges élmény innen csodálni városunkat!”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 66 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Levente
2021. június 20. 03:35
"A kormány bizonyos szereplői most előszeretettel posztolnak a Lánchíd felújításáról és a Lánchíddal kapcsolatos munkálatokról." Geri, már másfél éve, ha nem vetted volna észre!
pindos
2021. június 19. 20:39
Aki ilyen pofátlanul hazudik, legalább legalább valami máshoz értsen!Kit akarsz sumákolásra tanítani te buckalakó suttyó?
Bájron
2021. június 19. 17:40
Geri,nagy barom vagy te!!!!!!
szürkeSzarvas
2021. június 19. 13:50
Döbbenetes,hogy ez a korcsakatatu,mindent félbehagyó srac a moslékosok "csodafegyvere". Ahol ez van-ott a bajok nem kicsik..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!