Óriási volt! A csapat nagyszerű teljesítményt nyújtott minden téren

2021. június 20. 11:09

Pontosan ugyanezt várom a németek ellen is, benne van az együttesben a nagyszerű eredmény.

2021. június 20. 11:09
Kalmár Zsolt
Nemzeti Sport

„Óriási volt! A csapat nagyszerű teljesítményt nyújtott minden téren. A portugálok elleni meccshez képest többet találkoztunk a labdával, jobban ki tudtuk hozni. Mentálisan nagyon erős a válogatott, ez tegnap ismét bebizonyosodott. Sokan nevettek a találkozó előtt, nem bíztak a csapatban, ám megmutatta az együttes, hogy milyen remek a csapategység. Akik nem bíztak, negatív gondolatokat fogalmaztak meg a csapattal szemben, azoknak most külön bizonyított a társaság. Természetesen nem szabad elmenni szó nélkül a szurkolók mellett sem, ismét óriási hangulatot teremtettek a Puskás Arénában. Itthonról néztem a találkozót, ám a gólnál elfeledkeztem a sérült lábamról, és felugrottam, óriási boldogság öntött el. Nagyon sajnálom, hogy nem tudtam a helyszínen szurkolni, a portugálok ellen kint voltam a stadionban, ám eléggé nehézkes volt mankóval a közlekedés. A tévé előtt úgy éreztem, hiába egyenlítettek a franciák, nem kapunk ki. Ilyen hangulatban, ilyen fantasztikus szurkolótáborral a hátunk mögött tudtam, hogy legalább az egy pont meglesz. A lefújás után videohívásban beszéltem Schäfer Andrással és a többiekkel, mondanom sem kell, micsoda hangulat volt a magyar válogatott öltözőjében… Boldogok voltak a srácok, hogy a világbajnok franciák ellen szereztek egy pontot.

A mérkőzésre visszatérve: labdabiztosak és magabiztosak voltunk. Ahogy a meccs előtt is mondtam, ha pontosan passzolunk, akár gólhelyzetekig is eljuthatunk. Ez így is volt. Nem hagytunk területet nekik, mindig közel voltunk hozzájuk, remekül támadtunk le. Védekezésben a szélekre rendre kisegített valamelyik középpályás, így kettő az egyben voltunk, le tudtuk zárni a területeket. Labdavesztés után fent maradtunk, visszatámadtunk, ha a franciák jöttek bedobással a saját térfelükön, ott voltunk végig mellettük. Nem szabad elégedetlennek lenni, ám szerintem meg is nyerhettük volna a meccset. Szerencsétlen gólt kaptunk, ráadásul sok pontrúgást is végezhettünk el a francia tizenhatos közelében. Szombaton a játék minden elemében nagyszerű teljesítményt nyújtottak a srácok, Marco Rossi taktikailag remekül hozta le a meccset. Nemcsak a magyar focinak, hanem az egész magyar nemzetnek is nagy nap volt. Teljes joggal ünnepelték át az éjszakát a szurkolók.

Pontosan ugyanezt várom a németek ellen is, benne van az együttesben a nagyszerű eredmény. Münchenben is bátran kell játszani, a szombati teljesítményre lehet építeni. Remélem, Szalai Ádám jól van, és tudja majd vállalni a játékot, nagy szükség lesz rá. Önbizalommal telve utazhatnak a játékosok Münchenbe, remélem, hasonlóan jó teljesítményt nyújtanak ott is.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 11 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
geyza1947
2021. június 21. 10:34
Nincsen benne a csapatban, csak a zakó !
balbako_
2021. június 20. 16:38
A magyar csapat azt tette, amit a gyengébb sportolónak tennie kell. Minden energiáját mozgósította, minden labdáért megharcolt, ha kellett csúszott mászott a jobb pozícióért. Az erősebb csapatnál mindig nagy a kísértés, hogy a lehető legkisebb erőfeszítéssel győzzenek és ezért nekik kellemetlen ez a stílus, sőt vissza is üthet. (Ahogy Kemény Dénes korholta világverő csapatát az kevés, hogy a fürdőgatyát bedobjuk a vízbe a győzelemhez.)
Pipas 3
2021. június 20. 14:08
Zsolt, ne gondold hogy a magyarok elfelejtették amit Te is tettél a sikerhez! Az érdem a tiéd is! Köszönjük neked is!!
KannibálTatárÚr
2021. június 20. 12:19
Egy 8:3 ismét jó volna! (A fiataloknak: 1954-ben a VB-n a csoportmérkőzésen ennyire nyert Mo. az NSZK ellen). A döntőben az sem lenne baj, ha ismét vesztenénk.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!