A Pride lezajlott, de a küzdelem az LMBTQI-emberek jogaiért folytatódik

2021. július 25. 21:52

Nem elég pusztán a szóban történő kiállás a hatalommal szemben.

2021. július 25. 21:52
null
Juhász Vanessza
Mérce.hu

„Azzal, hogy a kormány összemossa a pedofil bűnelkövetőket az LMBTQI közösséggel, továbbá a melegházasságot és a nem- és névváltást ellehetetlenítő rendelkezéseket hoz, nyíltan semmibe veszi a mindenkit megillető emberi jogokat.

A hatalom homofób retorikája ellenére azonban a Pride idén is megőrizte szabadságát, így a felvonulás nagyrészt kordonok nélkül zajlott, és az ellentüntetők maréknyi csoportosulása sem tudta érdemben megzavarni a rendezvényt. 

A rendezvényre meghívott felszólalók közt akadtak civilek, valamint külföldi és magyar politikusok is, akik egytől egyig a mozgalom fontosságát, az egymással való szolidaritást és a hatalommal szembeni kiállást hangsúlyozták. Szél Bernadett például a nőket érintő kirekesztő diskurzusra is felhívta a figyelmet, amely szerinte egy tőről fakad a kormány homofóbiájával. Karácsony Gergely a jászapáti romákkal és az egészségügyi dolgozókkal való szolidaritási tüntetésekre hívta a tömeget, továbbá kijelentette, kötelessége jelen lenni, mert ha ebben a városban, ebben a hazában valakit bántanak, akkor meg kell védeni őket.

A politikusok részéről a szervezők külön kérésére nem hangzott el kampánybeszéd. Fontos azonban megjegyezni, hogy a politika szereplőinek nem csak a karzatról kell szolidarítani a kisebbségekkel egy-egy tüntetés alkalmával, hanem folyamatosan azon kell dolgozniuk, hogy segítsék a mozgalmat abban, hogy társadalmi párbeszédet kezdeményezzen a kormány kirekesztő narratívájával szemben, és egyedül ők határozzák meg, mit jelent ma Magyarországon az LMBTQI közösséghez tartozni. 

A mostani Pride beszédei rámutattak arra, hogy a propaganda megdöntéséhez nem elég pusztán a szóban történő kiállás, a hatalommal szemben. A felvonulás után most itt az ideje  konkrét politikai célokat megfogalmazni.”

Nyitókép: Trenka Attila

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 122 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Bájron
2021. július 26. 22:20
Böszme picsa!
írmag
2021. július 26. 19:52
A vanesszák repülve vonulnak, ne tartsd vissza magad! A lényeg, innen el!
Pista6
2021. július 26. 18:09
Lehet hogy rosszul látom de a mocskos baloldal a melegeket használja kormányellenes célokra. A pride már nem melegfelvonulás hanem kormányellenes tüntetés!
Highlander07
2021. július 26. 17:32
Valaki árulja már el, hogy miért olyan fontos, hogy a gyerekeket szexualizálják már óvodáskorban???? A hátteres idióták mind pedofilok lennének és elfogyott az "áru"? Vagy mi van?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!