Gyurcsány Ferenc mentális állapota válságos

2022. november 29. 18:58

A mentális páciensektől eltérően a DK-elnököt egy fanatikus szekta erősíti a képzelgéseiben.

2022. november 29. 18:58
null
Kárpáti András
Magyar Nemzet

„Komoly aggodalomra adnak okot a DK-elnök bejegyzései, Gyurcsány Ferenc utóbbi időben közzétett Facebook-posztjai. Sőt, minden irónia nélkül mondható, pszichiátriai segítségért kiáltanak. Ugyanis már nemcsak arról van szó, hogy a bukott miniszterelnök gutaütéses hevületben ír, hanem már a mondanivalója értelme, koherenciája is bomladozik. Az egyik minapi bejegyzésében például néhány bekezdésen belül egy halom, egymással semmilyen kapcsolatban nem álló téma között csapongott.

Míg Gyurcsány egyik mondatában a történelem végéről és a különböző kultúrák összecsapásáról értekezett, a másikban már a magyar politika és az európaiság kardinális kérdéseibe kapott bele. Néhány sorral lejjebb pedig már Orbán Viktor miniszterelnököt nácizta (!), majd – nehezen követhető logika alapján – arról írt, hogy a gyerekeinek szokott segíteni verset tanulni. Kérdés, hogy kapcsolódnak mindehhez az olyan állítások, mint »Anna egy idős asszonynak vásárol be hetente«, valamint, hogy »fizetésünk nagy részét ismeretlen rászorulók kapják«.

Ahogy az elmegyógyintézetek lakói sokszor Napóleonnak vagy más történelmi személyiségnek képzelik magukat, lehetséges, hogy Gyurcsány Ferenc is ily módon azonosul valakivel. Azonban ha így áll a helyzet, nehéz lesz a józanodás, mert a mentális páciensektől eltérően a DK-elnököt egy fanatikus szekta erősíti a képzelgéseiben.”

Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 60 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Saksafar
2022. november 30. 21:20
Sajnos ebben az esetben is igaz a mondás: amikor hülye vagy az olyan, mint amikor meghaltál. Az egész környezeted tisztában van vele, csak te nem.
csulak
2022. november 30. 16:05
Gyurcsány kergeti az anyját az asztal körül. - No de Ferkó, mit akarsz tőlem, nem szégyelled magad? - Nem én akarom anyám, hanem egy egész ország.
Palatin
2022. november 30. 14:10
Gyurcsány és Dobrev egy szív, egy párt, egykutyák, egye meg a fene öket. Hogy miért boldogtalan a magyar? A történelméböl adódóan. Az ország 1526 óta mindig is megosztott volt, a felsö réteg az idegen hatalmakhoz húzott, azokkal kötött olyan paktumokat mint: "Mi kiszolgáltatjuk nektek az országot, ha minket megtesztek a helytartóitoknak, és a kiválasztottaknak biztosítjátok a luxus-szinvolnalú életet." Mindez a köznép kárára természetesen. Ez az évszázadokig menö végzetes játék a nemzet ellen elöször Horthy alatt, másodszor Orbán alatt szakadt meg, náluk kerültek újra a nemzeti érdekek az elötérbe. Most az mellékes, hogy ez különbözö történelmi korban, különbözö politika mentén, egymástól független ideológiai motivációból történt meg. Csak ez a két tetöablaka van a magyar szabadságnak. Gyurcsányék most is pontosan arra pályáznak, hogy Magyarországot ismét a nagyhatalmak játékszerévé, gyarmatává tegyék, és ök legyenek azok helytartói, az évszázados nemzetgyalázó stratégia barázdáit követve. Gyurcsánnyal nem lehet egy boldog Magyarországot építeni, ahogy a törökökkel sem, a Habsburgokkal sem, Rákosival sem lehetett. Gyurcsány ugyanebben az árokban menetel. De minket magyarokat nem fog magával vinni.... , inkább kinyuvasztjuk ezt a nemzetgyalázót.
Palatin
2022. november 30. 14:07
"S ki viszi át fogában tartva a Szerelmet a túlsó partra!" Néha Nagy László szép sorai jutnak eszembe mint a gyurcsányi gonoszság végletes antipólusa. A szomorú valóság az, hogy nemcsak a szerelmet viszi át valaki, ha szerencsénk van, hanem a gazságnak is vannak transzportörei, akik gondoskodnak arról, hogy az se vesszen ki. Gyurcsány ugyanis nem a jót viszi magában tovább, - hiszen abból nincs öbenne -, hanem azt a vírust, amit a magyarság örökös átkának ismerünk, miszerint történelmileg is, napjainkban is mindig van egy végzetesen kártékony áruló magyar réteg, amelyik a saját boldogulását az ország valamelyik nagyhatalomnak való kiszolgáltatása útján akarja elérni, a hatalmat ezen az úton megragadva, és magukat helytartóként az ország nyakára ültetve. Gyurcsány a magyar történelem gazembereinek "jogfolytonos" túlélését viszi át a túlsó partra, újraélesztve a hidegrázóan nemzetáruló csökevény-átkot, ami mindig megfúrta, vagy legalábbis megfúrni akarta a nemzeti felemelkedésért küzdö elödeink nemes törekvéseit. De azt is tudnunk kell, hogy már a tatárjáráskor is voltak árulóink, török hódoltságról, a Habsburg-rendszerröl és a szovjet-éráról nem is beszélve. Gyurcsány ezt az átkos vírust visz át a "túlsó partra", ö is egy láncszem a nemzeti gyalázat folytonosságában.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!