A Momentum NOlimpia-kampányának köszönhető, hogy nem ment még csődbe idén a magyar állam

2023. július 17. 14:21

Ez nem túlzás, és nem is dicsekvés. Hanem tény.

2023. július 17. 14:21
Donáth Anna
Donáth Anna
Facebook

„A Momentum NOlimpia-kampányának köszönhető, hogy nem ment még csődbe idén a magyar állam. Ez nem túlzás, és nem is dicsekvés. Hanem tény. A 2017-es Nolimpia kampány nemzetmentőnek bizonyult.

Azzal érte el ugyanis a Momentum, hogy most nem egy gigantikus pénznyelő olimpiára készül az ország. Olyanra, ami a 2000-es években csődbe vitte Görögországot, és egy évtizedre vetette vissza a fejlődését.

A magyar költségvetés féléves hiánya megközelítette a 3000 milliárd forintot. A legóvatosabb becslések szerint is legalább ennyibe került volna az országnak a kormány megalomán lázálma, a 2024-es budapesti olimpia. A költségek nagy részét pedig pont a válságok sújtotta előző években kellett volna kifizetnünk.

Miközben megszorítások sorát jelenti be minden hónapban a kormány, és már annyira nincs pénz, hogy a családtámogatások megnyirbálását fontolgatják. Levágnák a kormány politikájának szent tehenét, csak hogy pénzhez jussanak. Képzeljük el, mi lenne itt a helyzet, ha közben 3000 milliárdot olimpiára költöttünk volna?

Fogalmazzunk világosan: az olimpia rendezése csődbe vitte volna a magyar államot. Az, hogy ez nem történt még meg, a Momentum nemzetmentő kampányának köszönhető. Ezért hiszek abban, hogy van értelme küzdenünk Magyarország jövőjéért.

Mert van kiút a jelenlegi válságokból. A Momentumban most is ezen dolgozunk.”

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: MTI/EPA/Franck Robichon

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 95 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
redford-2
2023. július 22. 10:29
Az Anna tudja. Ha ő azt mondja, csődbe ment volna az állam. Nincs más lehetőség. Az állam én vagyok. Megy össze az agyam és fáj az állam.
chief Bromden
2023. július 18. 11:47
A politikai kanapén hancúrozva fel sem tűnt neki, hogy a beruházások nagy része megvalósult. Ez nem dicsekvés, hanem tény. :D
Fegyenc8
2023. július 18. 08:13
Az ugye megvan te hülye ribanc, hogy egy olimpiának van bevételi oldala is? Ugye?
chief Bromden
2023. július 18. 07:42
tapir32 2023. július 17. 22:32 Csak rombolni tudnak, fogalmuk sincs hogy kell működtetni egy ország gazdaságát.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!