Kiharcolta a második esélyt a válogatott

2013. szeptember 11. 07:14

Magyarország 5-1-re nyert Észtország ellen, a románok kikaptak, így maradt esély a pótselejtezőt érő második hely megszerzésére a vb-selejtező csoportunkban.

2013. szeptember 11. 07:14

A hazai válogatottat egy „Úgy szurkolunk, ahogy Ti játszottatok!” feliratú molinóval köszöntötte a közönség, amelynek azonban már korán volt oka az örömre: óriási magyar helyzetekkel indult a találkozó, amelyet a helyszínen tekintett meg Michel Platini, az európai szövetség (UEFA) elnöke Orbán Viktor miniszterelnök és Csányi Sándor MLSZ-elnök társaságában. A harmadik percben Németh a felső lécet találta el, két perccel később pedig a gólvonalról kellett menteniük az észteknek. A hazai szurkolóknak nem kellett sokat várniuk az első, majd a második magyar gólra sem: az ellenfelénél egyértelműen jobban és veszélyesebben futballozó Egervári-csapat a 21. percre már kétgólos előnyt dolgozott ki. A folytatásban is a magyarok irányították a játékot, az észteknek csak felvillanásaik voltak, majd a szünet előtt kevéssel Böde remek egyéni teljesítményével háromgólosra nőtt a hazaiak vezetése.

Hatalmas lendülettel kezdte a második félidőt a szünetben két cserével felfrissített vendégcsapat, s néhány perc elteltével szépített is. A hazaiak ‒ bár lassan, de ‒ ezután összekapták magukat, majd a félidő felénél Koman és Németh összjátékát követően újabb gólt szereztek, s ezzel eldöntötték a három pont sorsát. A hazai közönség ezzel egy időben óriási üdvrivalgással fogadta, hogy a törökök 2-0-ra nyertek Romániában. A magyar győzelmet Dzsudzsák szabadrúgásgólja tette fölényessé.

Egervári Sándor tanítványai megtarthatják a pótselejtezőt érő második helyüket, ehhez azonban bravúros eredményre is szükségük lenne, ugyanis a következő, október 11-i fordulóban a már továbbjutott hollandokhoz látogatnak. A magyarok jelenleg egy-egy ponttal előzik meg Romániát és Törökországot, de előbbi gárda a hátralévő két meccsén Andorrával és Észtországgal találkozik.

Egervári Sándor, a magyar válogatott szövetségi kapitánya elmondta: „A mai mérkőzésen motiváltan és kezdeményezően játszott a csapat, csak a második félidő első negyedórájában nyújtott rosszabb teljesítményt. A törökök romániai sikere fenntartja a reményt a második hely megszerzésére. Küzdeni fogunk azért, hogy megtartsuk a pótselejtezőt érő helyet”.

Összesen 45 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Thomas Müller
2013. szeptember 11. 12:28
Ennél lejjebb már aligha van, amikor egyes emberek a magyar válogatott kudarcát kívánják, csak mert utálják Orbánt, vagy ki tudja kicsodát. Ilyen a baloldali ember. Irigy, rosszindulatú, munka helyett más javaira ácsingózó hazátlan.
Thomas Müller
2013. szeptember 11. 12:14
Van esélyünk. Ezért muszáj reménykedni! Nem értem, hogy lehet olyanokat írni, hogy úgyis kikapunk, milyen szarok vagyok, stb. Így nem lehet hozzáállni semmihez, egy mérkőzéshez meg pláne nem. Csak a laikusok kedvéért: a hollandoknak tök mindegy lesz az eredmény... Reálisan nézve mindhárom csapat továbbjuthat még. A törököknek két meccset is kell nyerniük, köztük a hollandok elleni hazait, nekünk meg a hollandok elleni idegenbelit. ha egyikünknek sem jön össze, akkor a románok a másodikok.
lutra
2013. szeptember 11. 12:06
Elkényeztetett, puhány, kizsákmányoló, gyarmatosító, fapapucsos sajtzabáló narancsfejűek, dugjatok tulipánt a seggetekbe, és ki se merjetek jönni az öltözőből, mert megy a Magyar Válogatott!!!
Trükkök Százai...
2013. szeptember 11. 11:22
Pótselejtező... :DDD
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!