Az NB II-es focicsapatoknak is kijut a jóból

2013. december 10. 09:43

Több másodosztályú klub is százmilliókat kap a költségvetésből. Jövőre 12 milliárd forintot költ az állam focira.

2013. december 10. 09:43

600 millió forint állami támogatást kap fejenként a Gyirmót, a Siófok és a Dunaújváros focicsapata. 560-560 millió forint jut a Pápa, a Paks, a Békéscsaba, a Kaposvár, a Kecskemét, a Győri ETO, az MTK és az UTE együttese. Tállai András belügyi államtitkár csapata, a mezőkövesdi Zsóry FC pedig bár már kapott 400 millió forintot, további 220 millióra számíthat majd.

Az állam 2016-ig összesen 40 milliárd forintot költ majd a tervek szerint, ebből jövőre 12 milliárd lesz esedékes. A tervek szerint ezer pályát építenek, vagy újítanak fel.

Giró-Szász András kormányszóvivő szerint nem csak stadionokra költik majd a pénzt, hanem edzőpályákra, kispályákra is, amik a tömegsportot, illetve a gyermek- és ifjúsági sportot is szolgálják majd.

Szanyi Tibor szerint a mostani fociköltéseknek ideológiai háttere van. A szocialista politikus szerint ugyanis a geocentrikus, majd a heliocentrikus világkép után most itt van a focicentrikus világkép. Az MSZP szerint inkább a gyermekéhezés felszámolására, vagy az ingyenes felsőoktatás megteremtésére kellene fordítani ezeket a pénzeket.

Összesen 51 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
szigno57
2013. december 11. 22:36
Utálom a focit. A mai rendszer teljesen alkalmatlan, hogy valaha is ütőképes csapatot állítson ki Mo.- válogatottjaként. A sok ilyen-olyan pénzügyi érdekek lehetetlenné teszik, hogy ezt a célt elérjék. Ha a fejlesztések tömegsportot támogatnak, hát legyen - arra igen nagy szükség lenne. Remélem nem lesznek zárva az egyszerű halandó sportolni vágyó emberek előtt.
nyugalmazott tanár
2013. december 11. 08:35
Nem igazán értem hogy akkor miért nem egyenesen a kukába öntik a százmilliókat. Az eredmény jobb lenne, mert legalább néhány kukázó jól járnak vele.
Vakkhangya
2013. december 10. 21:57
Csak annyi hozzáfűzni valóm lenne, hogy nem biztos, hogy az EU tolerálni fogja az állami támogatásokat. Mondjuk marhára mindegy, hogyha kizárnák a magyar labdarúgást a nemzetközi porondokról, tiltott állami támogatok miatt.
hátakkor
2013. december 10. 19:14
stadion NOT := Foci
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!