MCP: A nemzetiségiek ne regisztrálják magukat a választásukra!

2013. december 30. 12:17

A Magyarországi Cigány Párt (MCP) arra szólítja a nemzetiségi választópolgárokat, hogy ne regisztrálják magukat nemzetiségiként, helyette magyar állampolgárként szavazzanak a számukra legrokonszenvesebb pártra. A párt szerint a nemzetiségi szószóló csak „díszképviselő”.

2013. december 30. 12:17

Erről a párt vezetőségének tagjai beszéltek hétfőn, Budapesten tartott sajtótájékoztatójukon. Horváth Ferenc, az MCP budapesti elnökségének tagja emlékeztetett, korábban az államfőtől és az alapvető jogok biztosától is hiába kértek állásfoglalást arról, hogy vizsgálják meg, alkotmányos-e a kisebbségeket lajstromba vetetni és ezzel megfosztani őket a pártlistára történő szavazástól.

Horváth Ferenc szerint ugyanis amennyiben a nemzetiségiek regisztráltatják magukat úgy lemondanak arról a lehetőségről, hogy formálhassák az ország jövőjét, és helyette ugyanis csak egy súlytalan „díszképviselőt, szószólót” választhatnak.

Az MCP ezért arra kéri a nemzetiségieket, hogy ne töltsék ki a jövő év elején postára kerülő regisztrációs űrlapokat – jegyezte meg Horváth Ferenc.

Horváth József, a párt elnöke ezzel összefüggésben úgy fogalmazott, hogy a „kormánypárti Lungo Drom lajstromozásba kezdett”, vagyis a szervezet tagtoborzás címén kéri a romák adatait. Az országos roma önkormányzat munkatársai pedig a közmunkásokat listázzák, amiért cserébe új programokban történő alkalmazásukat ígérik – fűzte hozzá az MCP vezetője, aki arra kérte a választási bizottságot és az adatvédelmi hatóságot, hogy vizsgálják meg az adatgyűjtések jogszerűségét és akadályozzák meg a további visszaéléseket.

Horváth József kiemelte, pártjuk célja a parlamentbe kerülés, majd ezáltal annak elérése, hogy a cigányság jelenleg éhbérből élő rétegei is munkához juthassanak és a többségi társadalomhoz hasonló életet élhessenek.

Összesen 77 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
oslovma.hu
2014. február 03. 09:57
http://oslovma.nolblog.hu/archives/2014/02/03/Bojkottttt/ Bojkottáljuk a nemzetiségi parlamenti képviselők választását!
kaktuszvirág
2013. december 31. 14:23
106 jelölt = 106 millió ft.Aladárnak jól jön egy kis zsebpénz.
kérdés
2013. december 31. 12:10
Ha valaki keresne, akkor őseim hagyományai szerint, a konyhában vagyok. :-)
kérdés
2013. december 31. 10:44
Jó lesz így kommunikálni, hogy az MCP egy arcát nem vállaló, hangtalan árnyék? Valóban? No, azért én megpróbálom. Kedves MCP! Hogyan fogtok tudni szavahihetően tárgyalni a Parlamentben, ha nem vállaljátok hivatalosan föl a nemzetiségetek? A Cigányságot? Akkor mire föl a pártotok nevében a 'cigány'? És. Tudjátok-é, hogy micsoda EURÓPÁBAN a nemzetek fiainak, lányainak a legnagyobb baja mára? A 21. század fordulójára? Az, hogy munkát tanáljon magának, valahol, végre valahára. A munkát sosem kapjuk, hanem keressük. Aztán vállaljuk. Nem azon sírdogálunk, hogy honnan jöttünk, kik vagyunk. Ha tanálunk végre munkát, akkor egyszerűen becsülettel csináljuk. Magunknak csináljuk. Ehhez viszont nem kell egy párt sem. A Parlament pedig munkahely azoknak, akik az ország minden lakosát egyformán képviselik.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!