Nincs pénze a Győri ETO-nak a focisták fizetésére

2015. április 08. 10:27

A Quaestor-ügy miatt a Győri ETO FC is nehéz helyzetbe került, olyannyira, hogy nem tudja kifizetni a focistákat. A klub március 13-án kért csődvédelmet, emiatt pedig a csapat főszponzora, az Audi felmondta az együttműködési megállapodást. A HLSZ szerint bérgarancia alapot kellene létrehozni a focisták részére.

2015. április 08. 10:27

A márciusban nehéz helyzetbe került Győri ETO FC nem tud fizetni labdarúgóinak – mondta a Nemzeti Sportnak Sasa Stevanovic, a győriek sportigazgatója. „Nincs pénz a kasszában, nincs miből fizetni a játékosoknak” – nyilatkozta a napilapnak Stevanovic, hozzátéve, hogy keresik a megoldást a kialakult helyzet megoldására. A korábbi kapus elmondta azt is, hogy a nehézségek ellenére a játékosok becsülettel dolgoznak, sőt, vállalták, hogy minden körülmények között végigfutballozzák a szezont.

Hétről hétre megyünk előre, szombaton a Kecskemét ellen is csak az egyik tribünt nyitottuk ki, hogy kevesebb legyen a költségünk. Nagyon fontos lenne, hogy a szurkolók mellénk álljanak, jó volna, ha a szombati, Nyíregyháza elleni mérkőzésre is minél többen jönnének ki” – hangsúlyozta Stevanovic, aki kedden a magyar szövetségnél járt, hogy megtudja, mit kell tenniük azért, hogy a klublicencük rendben legyen.

A győri klub azután került nehéz helyzetbe, hogy az egyesületet tulajdonló Quaestor Csoport egyik cége március 9-én csődöt jelentett. A Győri ETO FC Kft. március 13-án csődvédelmet kért. Az események hatására a csapat főszponzora, az Audi Hungaria Motor Kft. azonnali hatállyal felbontotta a klubbal kötött együttműködési megállapodását. 

A Hivatásos Labdarúgók Szervezete szerint az eset arra világít rá, hogy bérgarancia alapot kellene létrehozni a focistáknak. Horváth Gábor, a HLSZ főtitkára az MTI-nek elmondta, folyamatosan egyeztetnek a győri futballistákkal, akik második hónapja nem kapnak fizetést. „Leginkább a jogi lehetőségekről tájékoztatjuk őket, hogy ha nem oldódik meg a mostani helyzet, miként juthatnak hozzá a bérükhöz” – közölte Horváth Gábor.

Hozzátette: a játékosok a Magyar Labdarúgó Szövetség illetékes bizottságához is fordulhatnak, amely kimondhatja a szerződésszegést, s így szabadon eligazolhatnak. A labdarúgók azonban – ahogy fogalmazott – még „toleránsak, kivárnak”. A HLSZ főtitkára emlékeztetett rá, hogy korábban már létezett ilyen esetre egy béralap, amely azonban kiürült. Szerinte a klubok és a játékosok közös szándékán múlik, hogy újra létrehozzanak a mostanihoz hasonló esetekre egy bérgarancia alapot, amelyből pénzhez juthatnának.

Összesen 29 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
írmag
2015. április 08. 14:21
A focit is eredményesen kell művelni! Nyitott vagyok egy újabb Aranycsapatra! Tudok lelkesedni és tudok fizetni a belépőkért.
tabakur
2015. április 08. 11:28
Esetleg 47000 Ft azért kaptok fiúk. Ebből simán megtudtok élni akkor is ha nem érdemlitek meg.
3M..
2015. április 08. 11:09
De sok ingyenélő, teljesítmény nélkül. Szebb Jövőt!
Senior
2015. április 08. 11:02
Oké, kihátrált az Audi az ETO -ból, és most szarban vannak, ezt értem. Egy autóipari világbirodalomnak évi 1-2 milliárd HUF nem tétel. De ki a retkes bánatnak éri meg szponzorálni pölö a Felcsút fc-t?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!