Új időszámítást ígér az úszószövetség új vezetője

2017. január 12. 12:13

Bienerth Gusztáv, a Magyar Úszó Szövetség új elnöke első munkanapjairól elmondta: találkozni szeretne azokkal az úszókkal, akik Hosszú Katinkához csatlakozva szükségesnek tartják a szervezet teljes körű felülvizsgálatárát és megújítását.

2017. január 12. 12:13

Új időszámítás kezdődik a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) életében a szervezet elnökének vasárnap megválasztott Bienerth Gusztáv szerint. Az új elnök, aki elmondása szerint hatalmas lendülettel vetette magát a munkába, csütörtökön tartott sajtótájékoztatóján osztotta meg tapasztalatait első munkanapjairól.

Elsőként elődjével, a 24 év után távozott Gyárfás Tamással találkozott, akivel az átadás-átvétel folyamatáról egyeztettek, továbbá arról tárgyaltak, milyen együttműködés szükséges köztük a jövőben, tekintettel arra, hogy Gyárfás a nemzetközi szövetség (FINA) alelnöke, illetve az európai szövetség (LEN) kincstárnoka.

Gyárfás elviszi utódját Lausanne-ba

Hozzátette, megegyeztek abban, hogy hamarosan együtt utaznak Lausanne-ba, a FINA központjába, ahol Gyárfás Tamás személyesen mutatja őt be mint utódját. Kérdésre reagálva Bienerth Gusztáv - akinek mandátuma öt évre szól - kijelentette, a 2024-es - remélhetőleg budapesti - olimpiáig tervezi betölteni a posztot, melyet azt követően egy, az úszóvilágból érkező, megfelelő tudással, nyelvismerettel rendelkező embernek adna át. Bienerth Gusztáv elmondta, hétfő óta személyes találkozókon egyeztet a MÚSZ elnökségi tagjaival, és a többség felajánlotta neki a további együttműködés lehetőségét, ezekre 30 napon belül ad választ. Hozzátette, ketten mondtak le azonnali hatállyal posztjukról, az ő személyükről január 25-én ad tájékoztatást.

Az elnök egyúttal jelezte, Sós Csaba, a szövetség szakmai alelnöke is felajánlotta lemondását, ezt azonban ő nem fogadta el, sőt megerősítette posztján és szakmai kérdésekben jobbkezeként számít rá. Bienerth Gusztáv kijelentette, az első elnökségi ülést január 25-én tartják, ezen megtárgyalják a főtitkári pozícióval összefüggő kérdéseket, a szövetségi kapitányi rendszert, az idei szakmai program alapelemeit, illetve előkészítik a várhatóan áprilisban sorra kerülő közgyűlést, valamint az alapszabály esetleges módosítását. Az új elnök kiemelte, hogy a társ-sportszövetségek közül elsőként vízilabda-szövetséggel, konkrétan Kemény Dénessel vette fel a kapcsolatot, és a közeljövőben közös elnökségi ülést is tarthatnak.

Leülne Gyárfás kritikusaival

Az elnök bejelentette, felkérte Cseh Lászlót, hogy találkozót szervezzen azokkal az úszókkal, akik a Hosszú Katinka által indított kezdeményezés mögé álltak. November 21-én a háromszoros olimpiai bajnok mellett Gyurta Dániel, Kapás Boglárka, Bernek Péter, Kozma Dominik, Verrasztó Dávid, Verrasztó Evelyn, Financsek Gábor úszó, valamint Czakó Csaba és Shane Tusup edző közös nyilatkozatban szólította fel Gyárfás Tamás elnököt és a szövetség teljes vezetőségét a távozásra. Hosszúék hét pontba foglalták kéréseiket, amelyek között az első egy olyan új vezetőség felállításának igénye volt, amely hajlandó a szervezet teljes körű felülvizsgálatára, megújítására.

Hosszú Katinkáról megjegyezte, a neve még mindig hiányzik az olimpiai bajnokok márványtáblájáról, ezt a hiányosságot a közeljövőben egy ünnepélyes eseményen szeretnék pótolni. Bienerth Gusztáv kifejtette, mind az úszószövetség elnökeként, mind a turizmusért felelős kormánybiztosként, mind a 2024-es olimpiai pályázat alelnökeként teljes erőbedobással dolgozik majd. Megjegyezte, teljesen meg kell ismernie a MÚSZ működését, éppen ezért gazdasági és jogi átvilágítás kezdődik a szervezetnél. (MTI)

Összesen 13 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
noMores
2017. január 12. 23:29
Kíváncsi vagyok, hogy sikerül-e rendet vágni a Gyárfás által felépített szocialista monolitban. A napkeltés-mészárosos villafelújítás mindent elmond arról, hogy Gyárfás hogy feküdt orbánnál.
kicsiaborsde
2017. január 12. 13:41
"...gazdasági és jogi átvilágítás kezdődik a szervezetnél." Helyes! Reméljük, hogy következményei is lesznek ennek az átvilágításnak! Egy Napkeltés maffiózó nem kis káoszt hagy maga után.
KannibálTatárÚr
2017. január 12. 13:19
"Megjegyezte, teljesen meg kell ismernie a MÚSZ működését"... Nagyon szép tőle. Először elnök lesz, aztán megismeri, hogy minek lett az elnöke. Mo.-n nem volt senki, aki ismerné...
apoa
2017. január 12. 12:43
Remėljük Tusup is jóváhagyja a terveket, mert kereshetünk új elnököt!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!