Verrasztó Dávid ezüstérmet szerzett 400 méter vegyesen

2017. július 30. 18:22

Ezüstérmet szerzett 400 méter vegyesen Verrasztó Dávid a Duna Arénában.

2017. július 30. 18:22

Verrasztó Dávid ezüstérmet szerzett 400 méter vegyesen a Duna Arénában zajló úszó-világbajnokság vasárnapi zárónapján.

A 28 éves magyar versenyző 4:08.38 perces idővel csapott célba a 4:05.90 perces világbajnoki csúccsal győztes amerikai Chase Kalisz mögött.

Verrasztó két évvel ezelőtt Kazanyban szintén ezüstérmes volt ebben a számban, a riói olimpián azonban csalódást keltően csak a 12. lett, azaz még a döntőbe sem jutott be. A szám kétszeres Európa-bajnoka június 24-én Rómában élete legjobbját (4:07.47) úszta, így jó előjelekkel várhatta a hazai rendezésű világbajnokságot.

Az előfutamban úgy tűnt, jó formában is van, mivel könnyedén utasította maga mögé az olimpiai bajnok japán Hagino Koszukét, igaz, az időeredmény (4:11.89) nem engedett sokra következtetni. A harmadik helyen finalista Verrasztó a pillangó után ötödiknek fordult rá a hátra, itt szorosan felzárkózott az élen állókra. Mellen az amerikai Chase Kalisz egy testhosszal elment, majd a gyorsot már másodikként kezdte Verrasztó, aki tempónként bíztatott elképesztő hangorkánnal a közönség. Kalisz győzelméhez nem férhetett kétség, de Verrasztó sem hagyta kicsúszni a kezéből az ezüstöt, s 4:08.38 perccel ért célba. A vízből kimászva felállt a rajtkőre és megtapsolta a közönséget.

    Eredmények:
    férfi 400 m vegyes, világbajnok:
    -------------------------------
1. Chase Kalisz (Egyesült Államok) 4:05.90 perc
2. VERRASZTÓ DÁVID (Magyarország) 4:08.38
3. Szeto Daija (Japán) 4:09.14

(MTI)

Összesen 59 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
tevevanegypupu
2017. július 31. 09:02
Jó volt, nagyon ügyes volt..és nem kilencven hanem százszázalék volt..lesz még lehetőség erre a száz százalékra úgy is, hogy első is lesz, felesleges keseregnie.
2017. július 30. 22:02
Ennek a Dávid gyereknek csak gratulálni lehet! Olyan szoros volt a küzdelem, hogy még nézni is fárasztó volt Verrasztót!
3M..
2017. július 30. 21:44
Verrasztó Dávid maximalista. Sosem láttam korábban nyilatkozni. Borzasztó szimpatikus volt a szűkszavúsága és az hogy nem ugrált mint majom a vízben egy ezüsttől. Nem ünnepeltette magát magából kivetkőzve, mint egy félkegyelmű. Pedig már ez sem gyenge. Abban viszont hogy nem tudja mi lesz ezután, abban nem értettem vele egyet. A következő cél, az arany, mindenhol! Az ilyen beállítottságú emberek jutnak el legmagasabbra abban amit művelnek. Csak a Nemzet! Szebb Jövőt!
zakar zoltán béla
2017. július 30. 21:26
SZÉP VOLT!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!