Varga János birkózót javasolják a Nemzet Sportolói társaságuk új tagjának

2018. október 29. 12:48

Az előterjesztésről a kormány dönt majd.

2018. október 29. 12:48

Varga János olimpiai bajnok birkózót javasolják a Nemzet Sportolói társaságuk új tagjának. Az előterjesztésről a kormány dönt majd.

A 79 éves Varga János az 1968-as mexikóvárosi olimpián nyert aranyérmet a kötöttfogásúak 57 kilogrammos súlycsoportjában, emellett kétszeres világ- és kétszeres Európa-, illetve 14-szeres magyar bajnok.

A Nemzet Sportolóinak hétfői ülése után Szabó Tünde sportért felelős államtitkár az MTI-nek elmondta, hogy a 11 tagból 9 vett részt személyesen a szavazáson, a távolmaradó Keleti Ágnes és Székely Éva telefonon, illetve e-mailen adta le voksát. Az államtitkár hozzátette, a jelöléshez egyszerű többségre van szükség, és ez már a szavazás első fordulója után kialakult.

Fontos, hogy minél gyorsabban bekerüljön az új tag a Nemzet Sportolói közé, ezért az előterjesztést elkészítjük, és így a kormány akár már egy-két héten belül dönthet” – jelentette ki az államtitkár.

A Nemzet Sportolói exkluzív társaságban Kulcsár Győző négyszeres olimpiai aranyérmes párbajtőrvívó szeptember 19-ei halálával üresedett meg egy hely a tizenkettőből. A sporttörvény alapján a Nemzet Sportolói tesznek javaslatot az új tagra, és a legtöbb szavazatot kapó sportember nevét a sportpolitikáért felelős miniszter terjeszti a kormány elé. A testület tagja az lehet, aki a 60. életévét betöltötte, sportolóként kimagasló eredményt ért el, és versenyzői pályafutása után is fontos szerepet töltött be a hazai sportéletben.

A Nemzet Sportolói jelenleg: Balczó András öttusázó, Hammerl László sportlövő, Bíróné Keleti Ágnes tornász, Kamuti Jenő vívó, Kárpáti György vízilabdázó, Magyar Zoltán tornász, Portisch Lajos sakkozó, Sági Györgyné Rejtő Ildikó vívó, Schmitt Pál vívó, Székely Éva úszó és Weltner Györgyné Ivánkay Mária siketlimpiai bajnok asztaliteniszező.

Halálukig a cím birtokosai voltak: Puskás Ferenc, Zsivótzky Gyula, Polyák Imre, Albert Flórián, Gyarmati Dezső, Grosics Gyula, Buzánszky Jenő, Földi Imre és Kulcsár Győző.

(MTI) (Kép: Lokál)

Összesen 7 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Senki Alfonz
2018. október 29. 22:06
Életem egyik legnagyszerűbb élménye volt, amikor birkózni láttam életben, sőt az egész nézőközönséggel együtt üvöltöttem, hogy "te vagy a Jani Varga!". A fiatalak kedvéért az akkori "Jani" minősítés a mostani "király" minősítő jelzőnek felel meg.
di maggio
2018. október 29. 15:46
Megérdemli,hatszorosan is.
Természetes Orbánizmus
2018. október 29. 13:43
Újabb büszkeségre okot adó döntés!
kgyula
2018. október 29. 13:10
Ez jó döntés volt. Abszolúte érdemes rá Varga. Sok dicsőséget szerzett Magyarországnak.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!