A BL-főtábláért küzd este a Ferencváros a norvég bajnokkal

2020. szeptember 23. 20:49

Egy párharcra van a magyar bajnok a Bajnokok Ligájától.

2020. szeptember 23. 20:49
null

Huszonöt évvel a Ferencváros Bajnokok Ligája-menetelését követően a zöld-fehér csapat újra bejuthat a legrangosabb európai klubfutball-sorozat főtáblájára. A selejtező rájátszásában a norvég Molde lesz a zöld-fehérek ellenfele, a továbbjutás itt már két mérkőzésen dől el.

A Ferencvárosnak 25 éve „csak” az Anderlechtet kellett búcsúztatni a csoportkörbe kerülésért, míg idén ehhez négy párharcot kell nyernie, amiből három akadályt már sikeresen vett. A koronavírus-járvány miatt a kvalifikáció első három körében egyetlen mérkőzés döntött, a svéd bajnok Djurgardent a Groupama Arénában 2-0-ra, az 51-szeres skót bajnok Celticet bravúros teljesítménnyel idegenben verte 2-1-re Szerhij Rebrov alakulata, míg legutóbb, múlt szerdán a vendég Dinamo Zagrebnek vágott vissza egy 2-1-es győzelemmel a tavaly ugyanebben a körben elszenvedett vereségért. Az FTC emlékezetes BL-szereplése óta a magyar csapatok közül csak a Debrecennek sikerült elérnie a csoportkört a 2009/10-es idényben.

Lovrencsics Gergőt, a Ferencváros csapatkapitányát a horvátok elleni összecsapás 25. percében le kellett cserélni, de az elutazás előtt kedden az M4 Sportnak elmondta, hogy nem a korábbi sérülése újult ki, hanem az oldalsó farizma lett merevebb a második percben szerzett gólja közben, amikor nagy lendülettel vetődött be ellenfele elé. Hozzátette, két-három nap pihenőt követően az MRI-vizsgálat kimutatta, hogy nincs komoly problémája, így ott lehet majd a pályán, ha Rebrov számít rá. Lovrencsics hangsúlyozta, mindenképpen nyerni szeretnének Norvégiában annak érdekében, hogy előnnyel várják a visszavágót. „Kemény mérkőzésre számítok, de taktikai és fizikai szempontból is készen állunk” – jegyezte meg.

A norvég bajnokcsapatnak az első körben a finn KuPS búcsúztatása nem jelentett gondot (5-0), majd következett a szlovén Celje otthonában aratott 2-1-es győzelem, illetve az azeri Qarabag vendégeként tizenegyespárbajban kiharcolt továbbjutás. A norvég bajnokság már jó ideje tart, 18 fordulót követően a Molde 11 győzelemmel, egy döntetlennel és hat vereséggel, 34 ponttal a második helyen áll, hátránya pedig 16 pont a listavezető FK Bodo/Glimttel szemben. Az együttes legveszélyesebb játékosa a nigériai Leke James, aki a bajnokságban 13 mérkőzésen 7 gólt szerzett.

A Molde – amely története során egyszer, az 1999/2000-es szezonban szerepelt a BL főtábláján – legutóbbi tíz hazai európai kupamérkőzésén nem talált legyőzőre, otthon 2015 novemberében a Fenerbahcétól kapott ki legutóbb.

Több ferencvárosi játékosnak is van kötődése Norvégiához, a csatár Franck Boli például 2012 és 2014, valamint 2017 és 2019 között játszott a Stabaekban – közte egy szezont az Aalesundnál töltött –, kilenc alkalommal lépett pályára a Molde ellen és ezeken a találkozókon négy gólt szerzett. A bombaformában futballozó Tokmac Nguen – aki a Djurgarden, valamint a Celtic ellen is betalált, az OTP Bank Liga góllövőlistáját pedig holtversenyben négy találattal vezeti – 2011 és 2019 között futballozott Norvégiában, aktuális csapataival hatszor játszott a Molde ellen és négy gólt szerzett, igaz, egyszer sem volt a győztes oldalon.

A kiváló támadó az M4 sportnak azt mondta, különleges érzés lesz újra Norvégiában futballoznia, hiszen jól ismeri az ellenfelet, a mai napig követi a bajnokságot és sok barátja él ott. Hozzátette, az, hogy nem nyert még a Molde ellen, természetes, hiszen véleménye szerint az egyik legjobb norvég csapatról van szó, de ez egy extra motivációt jelent a számára.

A párharcnak óriási anyagi tétje is van, hiszen a BL csoportkörébe jutás jelentősen több pénzt ér, mint a vesztesnek az Európa-liga főtábláján való szereplés: mindkét csapat eddig 6,4 millió eurót (körülbelül 2,3 milliárd forint) keresett a selejtezőben, amelyik gárda innen továbbmegy, az további 15,25 millió euróval (5,5 milliárd forint) gazdagodik, míg az EL-csoportkör „csak” 2,92 millió eurót (1 milliárd forint) ér.

A párharc első felvonása szerdán 21 órakor – műfüves pályán – a spanyol Carlos del Cerro Grande sípjelére kezdődik, a visszavágót jövő kedden játsszák, az M4 Sport mindkét találkozót élőben közvetíti.

(MTI)

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
glensi
2020. szeptember 23. 22:10
Már nem, sajnos.
glensi
2020. szeptember 23. 22:08
Fradi kettő, Molde nulla.
kisgul
2020. szeptember 23. 21:27
Hát ezt a csapatot, már most ki kellene ejteni!
cutcopy
2020. szeptember 23. 21:09
Már vezetünk is.. )
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!