Fölényesen győzött a Győr a Bajnokok Ligája bronzmeccsén

2021. május 30. 17:27

Az ETO három ezüst és öt arany után először nyert bronzérmet a BL-ben.

2021. május 30. 17:27
null

Az ötszörös győztes Győri Audi ETO KC bronzérmet nyert a női kézilabda Bajnokok Ligájában, miután 32-21-re legyőzte az orosz CSZKA Moszkva csapatát a harmadik helyért rendezett mérkőzésen, a Papp László Budapest Sportarénában zajló négyes döntő vasárnapi játéknapján.

Az ETO rekordot jelentő, 57 mérkőzésből álló, 2018 januárja óta tartó veretlenségi sorozattal büszkélkedhet a BL-ben, ebben az időszakban 49 győzelem és immár nyolc döntetlen a mérlege, mert ebbe a rendes játékidő végeredménye számít bele.

A győriek minden játékelemben sokkal jobban teljesítettek, mint szombaton a hétméteres-párbajban elveszített elődöntőben: lendületesen, pontosan támadtak, hatékonyan védekeztek, és remek volt a kapusteljesítmény is. Ennek következtében 5-1-es állásnál a hatodik percben a tavalyelőtt alapított, BL-újonc orosz csapat időt kért. 

A játék képe ezt követően sem változott jelentősen, így az egy nappal korábbihoz képest sokkal összeszedettebben kézilabdázó ETO a 17. percben már 11-4-re vezetett, és mivel az első félidőt egy ötös gólsorozattal zárta, a szünetben 18-8 volt az állás.

A moszkvaiak több mint 12 percig nem dobtak gólt, így a Győr előnye a második felvonás elején tovább nőtt. A hátralévő időben már csak a különbség volt a kérdés, és az, hogy az idén nyáron visszavonuló Görbicz Anita hány találattal járul hozzá a sikerhez. A CSZKA egy 5-0-s szériával némileg csökkentette a hátrányát, Görbicz pedig háromszor volt eredményes, így 235 európai kupameccsen 1313 góllal, a BL-ben 186 találkozón 1016 találattal zárta karrierjét, a négyes döntőkben pedig 57 gólt szerzett. Silje Solberg hét, Laura Glauser négy orosz lövést hárított. Az orosz Rosztov-Donhoz távozó brazil Eduarda Amorim és francia Beatrice Edwige szintén az utolsó BL-meccsét játszotta győri színekben.

Az ETO három ezüst és öt arany után először nyert bronzérmet a BL-ben, mivel a négyes döntő 2014-es bevezetése óta mindig továbbjutott az elődöntőből, amikor részt vett a tornán.

Fotó: MTI/MTI Fotószerkesztőség/Illyés Tibor

(MTI)

Összesen 25 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
gyaloggos
2021. május 31. 17:35
Gros az ETO-nak nem kellett, vagy ő döntött úgy két éve, hogy elmegy? Tudja valaki?
gyaloggos
2021. május 31. 17:17
SZÓVAL Gros. AMÚGY igen, tényleg döcögött az ETO , de az is igaz, ez nem normális év volt. AZ IS igaz, hogy a többi csapatnak sem. AZ is igaz, hogy Ambros visszatérése már korábban ismert volt, azt meg nem tudni, mi történt a csapat és a Danyi között, mire volt az hirtelen váltás?
gyaloggos
2021. május 31. 17:10
AZ a Goss jól jönne az ETO-nak!
geyza1947
2021. május 31. 11:18
A bronz nem is olyan jó eredmény ahhoz képest, hogy mennyi pénzt lapátolnak abba a csapatba !!!!!!!!!!!!!!!!!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!