Juhász Péter szívből szurkolt az Eb-n a németek ellen a magyaroknak, mert Orbán nem volt ott a meccsen

2021. július 17. 13:30

„Tényleg azt az örömöt éreztem, hogy az Orbán ezt nem láthatja, ennek én őszintén tudtam örülni” – mesélte teljes őszinteséggel az ex-politikus.

2021. július 17. 13:30
null

Juhász Péter, az Együtt korábbi elnöke, az Egymillióan a magyar sajtószabadságért (Milla) nevű Facebook-csoport megalapítója a Partizán vendége volt. Az egykori politikus többek között aktivizmusról, az ellenzék 2022-es esélyeiről, illetve a YouTube-csatornájáról is beszélgetett Gulyás Mártonnal.

A 10. perc környékén a labdarúgás is szóba került, hiszen Juhász két gyermeke az Barcelona akadémiáján tanul kiemelt tehetségként. Az ex-politikus elárulja, hogy nem ért a focihoz, illetve nem is igazán követi, csak a gyermekei miatt, de idén az Eb-n jó szívvel tudott szurkolni a magyaroknak a németek ellen, mert Orbán Viktor nem volt kint a meccsen, ez pedig örömmel töltötte el saját bevallása szerint.

„Most végre szívből tudok drukkolni, mondjuk a német-magyaron, mert nincs ott az Orbán. És ez nekem a káröröm, itt jön ki a mondás, hogy a legszebb öröm a káröröm. Tényleg azt az örömöt éreztem, hogy az Orbán ezt nem láthatja, ennek én őszintén tudtam örülni, még talán jobban is mint, hogy a magyarok hogy játszanak, pedig annak is tudtam ebben a kontextusban örülni itt” – mesélte teljes őszinteséggel.

Az adásban egyébként beszélt Juhász a nerpédia nevű oldalról is (a Fidesz állítólagos korrupciós ügyeinek az összegyűjtésére szolgáló lap, amely helységek és témák szerint mutatja be a kormánypárt vélt vagy valós ügyeit), amelyet folyamatosan frissítenek, elmondása szerint természetesen adományokból és önkéntesek segítségével.

Összesen 74 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
johannsebastian
2021. július 19. 22:13
Ki ez a homályos emlék? :)
Bito
2021. július 19. 16:58
Aki politikus akar lenni, az politizáljon, és ne gyűlölködjön!
linkeloe
2021. július 18. 22:41
https://indafoto.hu/zenebona/image/720415-f70e5ea9
amca
2021. július 18. 19:19
Azt hiszem a drogos hulladék,szemét ,selejt a megfelelő..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!