Dennis Prager: Amerika és Nyugat-Európa többé már nem a Nyugat oszlopa

2021. augusztus 15. 08:16

Dennis Prager amerikai rádiós műsorvezető, író szerint Orbán Viktor miniszterelnöknek igaza volt, amikor nem engedett be számtalan embert a Közel-Keletről.

2021. augusztus 15. 08:16
null

Dennis Prager – aki a Mathias Corvinus Collegium fesztiváljára érkezett Magyarországra – a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában azt mondta: Orbán Viktor nem azért döntött így, mert gyűlöli a közel-keletieket, hanem mert amikor az emberek más kultúrát visznek be egy országba, annak hatása van az ország saját kultúrájára.    

– emelte ki, hozzátéve: „Amerika és Nyugat-Európa többé már nem a nyugat oszlopa, ha megmentést keresek, akkor keletre nézek”.    

Dennis Prager egyetért a pedofiltörvénnyel

Dennis Prager azzal kapcsolatban, hogy Magyarországot homofóbnak nevezik úgy vélekedett:

nem létezik olyan konzervatív a világon, akit a baloldal ne nevezne homofóbnak vagy rasszistának.

A baloldal nem érvel, hanem "neveket vagdos az emberekhez" azzal a céllal, hogy kiközösítsen és elítéljen – mondta. Véleménye szerint semmilyen szexuális felvilágosításra nem lenne szükség az általános iskolákban, mert a felnőttek feladata az, hogy megőrizzék a gyerekeket ártatlannak.    

Dennis Prager beszélt arról is, hogy a mostani az ötödik alkalom, hogy Magyarországon jár, és az eddigi látogatásai közül most tűntek neki a magyarok a legvidámabbnak. Az emberek barátságosak voltak, ami általában a boldogság fokmérője – fűzte hozzá.    

„Van egy jobb- és egy baloldali Amerika, és nincs bennük semmi közös”.

Az Egyesült Államok politikai helyzetével összefüggésben azt mondta: ha a 2022-es kongresszusi választásokon többséget szereznek a republikánusok, az kezdete lehet a dolgok visszafordításának. 

Dennis Prager úgy látja, hogy jelenleg az Egyesült Államok megosztottabb, mint a polgárháború idején.

Van egy jobb- és egy baloldali Amerika, és nincs bennük semmi közös. Elmondása szerint néha azon is elgondolkozik, hogy jelenleg Magyarország szabadabb-e, mint az Egyesült Államok.

(MTI)

Fotó: Földházi Árpád, Mandiner

Összesen 69 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kunfia
2021. augusztus 15. 19:11
"Most tőlünk nyugatra a balliberálisok, globalista hatásra egy aberrált, torz éltmód bevezetésébe kezdtek. Ez pedig nagyon veszélyes Magyarországra nézve!!" Veszélyes bizony, Rákosi óta ez az állampártok véleménye a gonosz imperialistákról! Éljen Ráko...,akarom mondani,Orbán!
Akitlosz
2021. augusztus 15. 11:49
Van még a nyugatnak oszlopa? Önként bontja le az oszlopait és épít helyettük új oszlopokat mások ideológiái és politikái támogatására.
Zaajan
2021. augusztus 15. 11:41
Ez egy biboldó, nem szabad elhinni ezektől semmit.
jánosbácsi
2021. augusztus 15. 10:37
Mintha csak Orbán Viktort hallanám. "Nyugat-Európa többé már nem a nyugat oszlopa, ha megmentést keresek, akkor keletre nézek”. Vajon mennyit fizettek neki azért, hogy pofátlanul elmondja ezt a marhaságot? Akkor csatlakozzatok Kínához az majd jól megment benneteket. Azért nem kellene ennyire hülyének nézni a jobboldali embereket. A nyugat nemcsak Európából és Amerikából áll. A nyugati világhoz tartozik Kanada és Ausztrália is . Azt hiszem jobb ha nem csatlakozunk a kelethez mert megint rábaszunk.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!