Megérdemelten jutott tovább a Slavia ellen a Fradi a cseh lapok szerint

2021. augusztus 11. 14:03

Lapszemle.

2021. augusztus 11. 14:03
null

A cseh napilapok szerint a Slavia Praha alapvetően a budapesti mérkőzésen elkövetett hibái, valamint a prágai visszavágón mutatott gólképtelensége következtében maradt végül is alul a Ferencváros elleni Bajnokok Ligája-selejtezőn. A lapok egybehangzóan úgy vélik, hogy a Ferencváros sikere megérdemelt és ebben oroszlánrésze van Dibusz Dénes kitűnő védéseinek.  

Sport: „A cseh futball fekete napja volt a kedd. Kiesett a Slavia, mert nem bírt a Ferencvárossal, míg Monacóban a Sparta Praha számára bizonyult túl erősnek az AS Monaco. A Slavia ugyan végig uralta a pálya kétharmadát, de az utolsó harmadban meddőnek bizonyult, hiába volt óriási a fölénye, képtelen volt gólokat rúgni az ellenfelének, amely pedig legyőzhető volt. Két ilyen mérkőzésen csak egy gólt szerezni, kevés.”   

Mladá Fronta Dnes: „A Bajnokok Ligájának az ajtaja ezúttal egy fordulóval korábban becsukódott a Slavia előtt, mint egy éve, amikor a playoff-fordulóban a dán Midtjylland elleni küzdelemben esett ki. Az talán erősebb ellenfél volt, mint a Ferencváros, csakhogy most már kit érdekel ez? A Slavia a párharcot már Magyarországon elveszítette. Itthon ugyan jól rajtolt, de az első félidőben elkezdett munkát a másodikban nem fejezte be. A Slavia hatalmas nyomás alatt tartotta a Ferencvárost,

A Slavia most már csak a másodosztályú Konferencia Ligában való szereplésben lehet biztos, ami pedig kevés egy ilyen csapatnak.” 

Prazsky Deník: „A Ferencváros elleni párharc a Slavia Praha számára a tizenegyedik sikertelen kísérlet volt a Bajnokok Ligájába való bejutásért. Az idei annál fájóbb, mert a kijózanodás nagyos gyorsan jött..., és talán feleslegesen is.” 

Právo: „Kedd este után a cseh futballnak egy bizonyossága van: nem fogja érinteni a Bajnokok Ligája. Míg a Sparta kiesése senkit sem lepett meg, a piros-fehéreké annál inkább. Mindkettő megérdemelt volt azonban, bár eltérő okok miatt. A Slavia esetében éveken keresztül sikerült megfelelni annak a jelszónak, hogy sok pénzért sok muzsika jár. A Slaviának Csehországban nincs konkurense, tavasszal az Európa Ligában a negyeddöntőig jutott, és bizonyított tény, hogy a csapat versenyképes az európai porondon. Most azonban törés következett be az eddig felfelé ívelő úton. Ezt elemezni kell. Az nem lehet mentség, hogy a játékosok fáradtak, gyakorlatilag nem volt szabadságuk, mert a klubnak néhány tucatnyi kitűnő játékossal van szerződése.”

(MTI)

Borítókép: A Ferencváros játékosai ünnepelnek a Slavia Praha elleni Bl-selejtezőn, MTI/EPA/Martin Divisek

Összesen 37 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
zakar zoltán béla
2021. augusztus 12. 13:59
"fradi"
brekker
2021. augusztus 11. 19:30
Bezzeg a dánok, róluk kell példát venni csapatjátékban. Ősi disznótenyésztő nép. Nem aggódnak, hogy nincs hol makkoltatni, nyomják a tápot. :)
brekker
2021. augusztus 11. 19:24
A szerencse sem árt. Most, hogy megtörtük a félévszázados csehszlovák átkot, jöhet a többi.
brekker
2021. augusztus 11. 19:21
A foci a való élet mása, narratíva kell, begyakorolt játékstílus, és jó edző.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!