Szilágyi Zoltán: Minden vágyam volt, hogy megbocsáthassak Liliánának

2022. április 20. 21:25

Szilágyi Zoltán reagált a lánya vádjaira.

2022. április 20. 21:25
null

A kétszeres ifjúsági olimpiai bajnok Szilágyi Liliána december végén testi, lelki és szexuális bántalmazással vádolta meg korábbi edzőjét és egyben édesapját, Szilágyi Zoltánt, aki most megtörte a csendet és a Borsnak reagált lánya szavaira:

„Hónapok óta minden vágyam az volt, hogy megbocsájthassak Liliánának, ahogy ezt Fiala János műsorában elmondtam. Sajnos azonban a médiában csepegtetett hazugságok és rágalmak ellen nem tudok másképp védekezni mint, hogy az igazam bizonyítása végett eljárásokat kezdeményezek. 

A múlt héten elhangzott, az öt évvel ezelőtt elhunyt nagymamáját lejárató, aljas módon kegyeletsértő nyilatkozata után végképp nem maradt más lehetőségem. A harminc millió forint követelés ügyvédem javaslata volt, azonban ez perben még nincs nevesítve.

Azt az összeget amit a bíróság majdan megítél számomra, egy olyan alapítvány létrehozására fogom fordítani, amely alapítvány azokat fogja segíteni, akiknek egy válóper során hasonló hazug vádakkal kell szembe nézniük”

– idézte a portál az úszónő édesapját.

Nyitóképen: Szilágyi Liliána, kétszeres ifjúsági olimpiai bajnok. Fotó: Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Összesen 89 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
VeJoLa
2022. április 22. 11:45
Visszataszítónak tartom, ha valaki a nyilvánosság előtt kereskedik a családi viszályaival.
Jacques Foche
2022. április 22. 00:17
Az még nem volt, hogy apuka gyíkká változtatta, de már elmúlt? Lehet kitalálni dolgokat, a sajtó lelkesen habosítja egy darabig, amíg sajtóperek nem kezdenek záporozni rájuk. Viszont ha az apa keresete (amiben biztos pontosan megadja a publikációkat, melyek a jó hírnév megsértésére leginkább alkalmasak voltak) hamarabb született, mint a nagypapi-krimi közzététele, akkor mégiscsak a punciügy lesz az oka. Amit bizonyítani kéne, a becsszó nem lesz elég, ha úgy volt, ha nem.
Az ajtónak támaszkodni tilos
2022. április 21. 22:30
Ezt elhiszi valaki? A szadistának papírja van arról, hogy kegyetlenkedett a lányával és feleségével (válóperi végzés) és az Úszószövetség is kirúgta.
bölcsbagoly
2022. április 21. 21:59
Amúgy, anno vizsgáztam lélektanból (ez a pszichológia leánykori neve!), s utána is voltam többször is fejtágitón belőle! A klinikai pszichológián kívül minden más ága humbug!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!