Kiderült: ezért rázta meg ennyire Suhajda Szilárd halála a közvéleményt

2023. június 22. 09:36

Érdekes lélektani okai vannak a jelenségnek.

2023. június 22. 09:36
null

Zsolt Péter szociálpszichológust kérdeztek meg arról, hogy miért rázta meg olyan jelentős mértékben Suhajda Szilárd halála a közvéleményt – írta meg az Origo.

A lap említette Szvoboda Bence esetét is, ő egy csehországi motokrossz pályán, verseny közben vesztette életét. Egyikük tragédiája érdekes módon két táborra osztotta az országot, a másikuk szerencsétlenségével kapcsolatban viszont alig hallani visszhangokat.

„Ugyanakkor józan ésszel a hegymászó közeg pontosan tudja, hogy sokkal nagyobb a valószínűsége annak, hogy az illető meghal. A motorversenyzésnél pedig – szakágtól függetlenül – fordítva van. Balesetveszélyes ugyan, mégsincs szó arról, hogy rajthoz áll valaki, és akár meg is halhat” – árulta el a szociálpszichológus.

Összegezve ezt a gondolatmenetet, arra a következtetésre lehet jutni, hogy hiába nagyobb az esély meghalni a világ legmagasabb pontja felé igyekezve, mint egy motor- vagy autóversenypályán, ettől függetlenül mégis

hamarabb haladja meg az ingerküszöböt egy ilyen csúcstámadási kísérlet közbeni tragédia,

mint egy halálos versenybaleset.

A média szerepe

Zsolt Péter a médiát jelentős mértékben teszi felelőssé. „Szociálpszichológusként viszont azt mondom, az emberek nem esélyekben gondolkodnak, és ez a különbség sokkal inkább azért van, mert elindul egy spontán folyamat a médiában és a közösségi oldalakon az eseménnyel kapcsolatban,

és már nemcsak az ezzel foglalkozó emberek fókuszálnak erre, hanem a kívülállók is” – fogalmazta meg a véleményét.

***

Nyitókép: ANG TASHI SHERPA / AFP

Összesen 37 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
survivor
2023. augusztus 23. 17:03
NEM rázta meg.
Wolfram004
2023. június 22. 13:19
Azért rázta meg ennyire Suhajda Szilárd halála a közvéleményt, mert meghalt. És azért osztotta meg a társadalmat, mert a média így tálalta És azért tálalta így a média, mert a szponzoroknak az volt az érdeke. "Mindegy, hogy mi csak beszéljenek rólad." (Gábor Zsazsa) A Kyocera 10 milliókat ölt az expedícióba, ennek egy része médiaköltség. A PR gépezet dolgozik, a témát melegen kell tartani. Persze a többi sportra is sokat költenek, a motokrosszra is, focira, sőt többet is, de míg azok napi aktualitások, folyamatosan, mindennap történő események, és folyamatosan versengenek a médiafelületekért és hírtartalmakért, addig a hegymászás, pontosabban Everet csúcstámadás 10 évben 1x van, és mivel nagy a halál valószínűsége, jobban eladható a sztori. A szponzornak ismertséget, a médiának klikkelést hozott a történet.
Jack Reynor
2023. június 22. 12:11
Kiderült: ezért rázta meg ennyire Suhajda Szilárd halála a közvéleményt - nem derült ki bazdmeg nem rázta meg Suhajda öngyilkossága a közvéleményt, ezt csak a média sulykolja
kukasmacska
2023. június 22. 12:09
A "megrázta a közvéleményt" duma pont olyan ostoba szöveg, mint a "felrobbantotta az internetet".
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!