Megdöbbentő részletek derültek ki a Kőröshegyi völgyhídon történt balesetről

2023. augusztus 23. 11:52

Az egyik férfi a kormány mögül repült át az autó másik oldalára.

2023. augusztus 23. 11:52

Ahogy arról a Mandiner is beszámolt,  a Magyar Koncessziós Infrastruktúra-Fejlesztő (MKIF) Zrt. hétfőn számolt be arról az augusztus 14-i esetről, mely során egy kamion beleszaladt egy műszaki hiba következtében megállt autóba az M7-es autópályán. A balesetről egy felvételt is közölt az MKIF.

Mint írták, a helyzetet súlyosbította, hogy a sofőr a Kőröshegyi völgyhídon kényszerült megállásra, de ha ez még nem lett volna elég, nem helyezte ki az elakadásjelző háromszöget. Továbbá az utasok láthatósági mellény nélkül mászkáltak ki-be a kocsiból. Persze a műszaki hibás autót a szalagkorlátnak gyűrő kamionos felelőssége is megállt.

Az MKIF Zrt. tájékoztatása szerint aki éppen az autón kívül tartózkodott, gyorsan felmászott a szalagkorlátra, aki pedig az autóban maradt, kisebb sérülésekkel megúszta az incidenst, és ki tudott szállni az autóból.

A kamionos a tájat nézte az út helyett

A Blikk csütörtökön újabb információkat osztott meg a balesetről. Mint kiderült, két asztalos utazott a műszaki hiba miatt veszteglő Opelben. Az egyik férfi a kormány mögül repült át az autó másik oldalára. Hozzátették, az autó már a hídra is alig bírt felvánszorogni, a közepén jártak, amikor 

felforrt a hűtővíz.

Az elakadásjelző háromszöget pedig azért nem tudták kivenni, mert a csomagtartó zsúfolásig tömve volt szerszámokkal.

A motor hőfoka épp a megfelelő szintre csökkent, amikor az egyik férfi beült a kocsiba, hogy elinduljanak. Ekkor csapódott be a kamion. Az egyik asztalos, Puszti Lajos azt nyilatkozta a lapnak, 

a kamion vezetője nem az utat, hanem a tájat nézte, így nem is lassított. 

Felidézte, éppen a szalagkorlát mellett állt, integetett és üvöltött is a sofőrnek, de hiába.

Az autóban ülő férfi hátul mászott ki. Nem volt bekötve, az ütközés pedig olyan szögben történt, hogy átrepült az autó jobb oldalára – derült ki az összeállításból.

***

Ezt is ajánljuk a témában

 

Összesen 28 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
misi53-2
2023. augusztus 24. 08:40
Háromszög, mellény hiánya ,lehet elkenni a felelőséget ! Teljesen egyértelmű hogy a teherautós aludt! Mindenki kerül csak ő nem !
Autofocus
2023. augusztus 23. 17:58
A manus, amelyik az autóban ült amásodik születésnapját ünnepelheti. A korláton átlibbenő user is, aki az utolsó utáni pillanatban lépett. Sajnálom a nyomorultakat, tényleg nem lehetett volna egyszerű kipiknikezni a híd közepén a flexgépet meg a gérvágót meg a többi csetreszt hogy előássák a háromszöget. Alapvetően nem hátrány ha valaki előre néz vezetés közben. Ha pl. valaki hirtelen fékezett volna előtte, azt is lerongyolta volna.
Tboyka
2023. augusztus 23. 16:04
Javaslom én is, hogy a híd teljes hosszában zajszűrő falat húzzanak fel, építsenek. Ugyan nem a zajtól kell védeni bármit is, de ez a fal legalább meggátolja, hogy egyes bámészkodó hajlamú sofőrök, "bámészkodjanak" ahelyett, hogy az utat figyeljék.
GrumpyGerald
2023. augusztus 23. 16:03
A gyurcsány éra horrorhídja örökké velünk lesz (?) kedélyeket borzolni!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!