Nagy bejelentést tett a Wizz Air, de van egy csavar a történetben

2023. október 05. 14:34

A következő hónapokban Budapestről Glasgow-ba, Debrecenből pedig Rómába kínál utazást a Wizz Air, a magyar hátterű fapados légitársaság viszont november közepétől nem indít több járatot Edinburgh-ba.

2023. október 05. 14:34

Két új, közvetlen járattal bővíti magyarországi kínálatát a Wizz Air – jelentette be a magyar hátterű fapados légitársaság. Igaz, egy népszerű város kiesik a kínálatból, tehát csak részben igaz a bővítés: novembertől Edinburgh helyett Glasgow felé indulnak a gépek a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérről minden kedden és szombaton. 

A másik viszont valóban plusz lehetőséget jelent a magyar utazóknak: december 13-tól Debrecenből is elérhető lesz a népszerű úticél, Róma, szerdán és pénteken indít járatokat a Wizz Air.

Király Tamás, a Debrecen International Airport Kft. ügyvezetője azt mondta, az idén 250 ezer utas elérését tűzték ki célként, a korábban bejelentett új hurghadai, illetve a római útvonal pedig nagyban hozzájárulhat ehhez.

A Wizz Air egyébként több útvonalon is bővítette járatai számát októbertől, Romániában pedig abszolút vezető szerepre tör, azaz előre menekül a hajtóműproblémák okozta menetrendi nehézségek elől.

Ezt is ajánljuk a témában

Nyitókép: MTI/Balázs Attila

Összesen 2 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
need-info
2023. október 05. 22:32
Csavair.
GrumpyGerald
2023. október 05. 22:28
"Nagy bejelentést tett a Wizz Air, de van egy LÉGcsavar a történetben" Ha már...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!