Térdéhez rögzítették a kézfejét egy kínai férfinak

2015. július 22. 08:55

Ha a cím alapján egy modern kori Frankenstein történetre gondolnának, az ugyan tökéletesen érthető, de mégis téves következtetés lenne. A beavatkozás célja nem valami szörnyeteg létrehozása, hanem a kézfej szöveteinek megőrzése volt a végleges műtét elvégzése előtt. Az ötlet ugyan meglepő, ugyanakkor az MTI híradása szerint úgy tűnik, eredményes volt.

2015. július 22. 08:55

A műtét végül sikerült, állapota javulóban van és már az ujjait is meg tudja mozdítani – elentette a kínai média pénteken.
 A Csou családnevű férfit a közép-kínai Hunan tartomány Hsziangtang nevű városában érte a szerencsétlenség, amelyben bal kezét levágta egy gép. Mivel a helyi kórházban kizárólag az amputáció lehetősége merült fel, átszállították a tartományi központ jobban felszerelt és több szakemberrel ellátott Hsziangja nevű kórházába, ahol 2013-ban egy orvoscsoport már végzett hasonló visszavarrásos műtétet.
 A sérült idegek és inak gyógyulásához azonban több időre volt szükség, ezért az operáció kezdetéig – a kézfej vérellátásnak biztosítása érdekében – kezét ráoltották a beteg térdére – közölte a Hszinhua hírügynökséggel Tang Csü-jü, a kézmikrosebészeti osztály vezető főorvosa Csangsában.
  „Normális hőmérsékleten egy levágott ujjnak tíz órán belül vért kell kapnia. Ez az idő rövidebb, mint egy levágott végtag esetében" – jegyezte meg Tang. Hozzátette, ha a vérellátás a lehetségesnél hosszabb időn át szünetel, a szövetek elhalnak, s akkor már nincs is értelme a visszavarrással próbálkozni.
 Csou kézfeje több mint egy hónapon át „kapcsolódott" a térdéhez, s amikor az orvosok elérkezettnek látták az időt, egy 10 órás műtéttel visszaoperálták az eredeti helyére.

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!