Fegyházba vonul a pesti éjszaka ura

2020. december 21. 21:47

Jogerősen hét és fél év fegyházra ítélték Vizoviczki Lászlót.

2020. december 21. 21:47
null

Jogerősen hét és fél év fegyházbüntetésre ítélte Vizoviczki Lászlót folytatólagosan elkövetett hivatali vesztegetés, minősített adatokkal való visszaélés és más bűncselekmények miatt a Fővárosi Ítélőtábla katonai tanácsa hétfőn. A bíróság a honlapján azt közölte: az ítélőtábla katonai tanácsa kiemelt, szigorúan bizalmas minősítésű eljárásban pénteken – kisebb jogszabályi pontosítással – helyben hagyta V. L. és társai ügyében az első fokon eljáró Fővárosi Törvényszék katonai tanácsának július 16-án meghozott ítéletét.    

Az első fokú katonai tanács hivatali vesztegetés, minősített adatokkal történő visszaélés és más bűncselekmények miatt a fegyházbüntetés kiszabása mellett 108 millió forintos pénzbírságra ítélte a 2010-es évek elején a budapesti éjszakai élet uraként ismertté vált Vizoviczki Lászlót.    

Az ügyben 22 vádlott ellen emelt vádat a Központi Nyomozó Főügyészség, a vádirat szerint Vizoviczki és emberei

hivatalos személyektől pénzért cserébe azt kérték, hogy a hozzájuk köthető szórakozóhelyeken ne történjenek hatósági intézkedések, míg a konkurenciánál igen. 

Hét másik, a bűnösségét beismerő vádlott esetében felfüggesztett szabadságvesztést, vagyonelkobzást, pénzbüntetést szabtak ki. Az ítélet júliusi kihirdetése után a katonai ügyész az elsőrendű vádlott szabadságvesztése időtartamának emeléséért, a vádlott és védője pedig enyhítésért fellebbezett.    

A táblabíróság azt közölte, hogy a másodfokon eljáró katonai tanács a fellebbezések által érintett elsőrendű vádlott és két vádlott-társa esetében „korlátozott terjedelemben, csak az első fokon kiszabott büntetések tekintetében bírálta felül az elsőfokú ítéletet”, mivel a jogosultak kizárólag emiatt jelentettek be perorvoslatot.    

„A vádlottak büntetései megfelelően igazodnak a vádbeli bűncselekmények tárgyi súlyához, a bűnösség fokához, az elkövetők társadalomra veszélyességéhez, valamint az egyéb enyhítő és súlyosító körülményekhez. Az elsőfokú bíróság által kiszabott szankciók szükségesek és egyben elégségesek is az egyéni és általános bűnmegelőzési célok eléréséhez, így azok súlyosítása, de enyhítése sem indokolt” – áll az ítélőtábla összegzésében.

(MTI)

Összesen 26 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
NTLLK
2020. december 23. 18:26
Peche van ennek az embernek, hogy ezer hasonló közül éppen őt kapták fülön.
Hóvirágcsempész
2020. december 22. 18:18
Felkészül : Farkas Flórián !! Ja , mégsem ... :-))
Senki Alfonz
2020. december 22. 14:31
Legfeljebb belül lesz aranykalitkája sok csicskával!!!!
cutcopy
2020. december 22. 10:28
Ez a korrupciós ügy is a szoclib érában virágzott..
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!